Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Könyvajánló: Ikreink lesznek!

A kislányom legjobb barátnői ikerlányok, akikkel már egészen pici koruk óta nagyon szoros a kapcsolatunk. Jól emlékszem még, a babavárás körüli és születés utáni akadályokra, nehézségekre, amelyekkel édesanyjuk, Ági nap mint nap szembesült. Most, hogy a Cser Kiadónál kezembe került ezt a hiánypótló kötet, úgy éreztem, meg kell mutatnom nektek is, hiszen nem kevesen lehettek, akiknek nagy segítség lehet.

könyvajánló

Ikreket várni, ikreket nevelni csodálatos élmény, ugyanakkor több szempontból kimerítő is. Olyan kihívás, amellyel könnyebben megbirkózol, ha megfelelően felkészítettek rá. 
Erre pedig ki más lenne alkalmasabb, mint egy ikres anyából és egy orvosokból és szakértőkből álló csapat (nőgyógyász, szülésznő, neonatológus, csecsemőápoló, pszichológus stb.), akik hasznos információkkal és tanácsokkal látnak el, hogyan élheted meg ezt a kalandot a lehető legjobban?! Éppen ezért minden témát két szempontból vizsgálunk: tudományos alapon egy orvos vagy más szakértő segítségével, és személyes szemszögből egy ikerpárral (sőt egy hármas ikrekkel!) megáldott édesanya részvételével és iróniájával. Velük járjuk végig azt az utat, amely az első ultrahangon átélt hitetlenkedéstől addig a hurrikánig tart, amely az ikrek életének első három hónapjában söpör végig a családon.

A kötet a Cser Kiadó webáruházából 20% kedvezménnyel rendelhető meg.

0
Tovább

Könyvajánló: Divat és hagyomány

Egy olyan egyedülálló kötetet szeretnék ma a figyelmetekbe ajánlani, amely sikeresen ötvözi  a hagyományos népviseleti elemeket  a mai modern ruhadarabokkal. Ebben az esetben nem kell gazdagon hímzett blúzokra, főkötőkre, bőszoknyás asszonyokra gondolnunk, hiszen a kötetben bemutatott modelleken a népviseletek egy-egy jellegzetes elemét variálják, akképp, hogy a mai korban is viselhető, new design ruhadarabokat kapjunk.

könyvajánló

A könyvben a hagyományos, népszerű népviseleti elemek másként való fölhasználásából mutatunk „kóstolót”. Nem törekszünk tájjellegű teljességre, néhány kiválasztott kedvenc elemet variálunk. A matyó hímzésekből, a gyapjú szűrkabátokból, a fehérhímzésekből, a horgolt csillagokból merítve, „megszüntetve megőrizve” alakította ki a szerző a new design ruhadarabokat. Otthon házilag elkészíthetőek: kézzel vagy géppel varrva, átfestve, díszítve. A modellek elkészítéséhez és további ötletekhez ad a kötet szöveges és képes segítséget. 
A könyv megrendelhető a Cser Kiadó webáruházából 20% kedvezménnyel.

0
Tovább

Szív küldi szívnek: egyedi ajándékötletek Valentin napra

Az ajándékozás sok alkalommal okozhat fejtörést, nincs ez másképp Valentin napon sem. Akik ünneplik, természetes, hogy valami igazán különlegessel, megismételhetetlennel szeretnének kedveskedni szívük választottjának. Olyasvalamivel, amit évek múltán is szívünkben örömmel, boldog perceket felidézve veszünk elő.

ajánló valentin nap

0
Tovább

Csodás új kötetek a Cser Kiadónál

A Cser Kiadó havi újdonságait nézegetve nem is tudom eldönteni, hogy melyik kötet tetszik a legjobban. Igazi ínyencségek következnek!

Szabásminták

könyvajánló

Saját méretünkre - blúzokhoz, szoknyákhoz, nadrághoz stb. - tökéletes szabásmintát készíthetünk e nagyszerű könyv alapján. 

Horgolt virágok

könyvajánló

A könyv lapjain - könnyen követhető ábrákkal és világosan felépített leírásokkal - 35 virág várja, hogy megszülessen munkánk nyomán. 
Egy horgolt virág önmagában is nagyon kedves ajándék lehet, de ruhadarabokat, kiegészítőket vagy lakáscikkeket is díszíthetünk vele. Több virágból csinos csokrot készíthetünk, sőt ha magával ragad az alkotás lendülete, akár egy egész virágoskertet is horgolhatunk. 
 

Horgolt hópelyhek

könyvajánló

A könyv lapjain 40 minta kapott helyet az egyszerű hópelyhektől az egészen bonyolultakig. 
A mintákhoz ábra és ehhez kapcsolódó világos, könnyen követhető, lépésről lépésre haladó leírás tartozik. Ezeket követve fokozatosan mélyíthetjük el horgolótudásunkat. A kész hópelyhekkel ruhadarabokat, kiegészítőket és lakáscikkeket díszíthetünk. 
 

Kis Műterem: Portréfestés pasztellel

ELŐKÉSZÜLETBEN (megjelenés: február 20.)

könyvajánló

Harsányi Zsuzsanna grafikus festőművész 1962-ben született Kecskeméten, az óta is ott él. A pasztellkréta szerelmese. Mióta rátalált, teljesen elvarázsolta. Így vall róla: „a pasztell finomsága, szívet melengető színhatása az, amellyel leginkább közvetíteni tudom érzéseimet. Munkáimban a nőiességet, líraiságot, harmóniát, humánumot szeretném átadni.” 
A könyvben részletesen beavat bennünket a pasztellfestészet titkaiba, az anyagok és eszközök ismertetésétől kezdve, a színelméleten át a portré részletes kidolgozásáig. Néhány kép születését lépésről lépésre nyomon követhetjük, így akár az alapok elsajátításával mi is bátran hozzáfoghatunk a festéshez. 

A kötetek webáruházunkban 20% kedvezménnyel rendelhetők meg.

0
Tovább

Dekorációs körkép: Kika 2016-os karácsonyi kollekció

A karácsony közeledtével az ünnepi hangulat mellett a dekorálós kedv is egyre jobban a hatalmába keríti az embert, ilyenkor szeretjük az otthonunkat is ünnepi pompába öltöztetni, meghitt, melengető, szeretettel teli hangulatúvá varázsolni. A mai blogbejegyzésemben ebben szeretnék egy kis segítséget nyújtani: megmutatom a Kika idei karácsonyi kollekcióját, a végén pedig egy elbűvölően részletgazdag, szívhez szóló kis videót is mutatok a karácsony legfontosabb üzenetével.

kika ajánló

0
Tovább

Ünnepi inspirációk a Színes Ötletekkel

Közeleg az ünnep, mi, kreatív szemléletű, alkotókedvben gazdag  kézügyes emberek ilyenkor már lázasan készülődünk sokféle saját kezűleg készített dekorációval, ajándékkal, kisebb és nagyobb tárggyal a karácsonyi és adventi időszakra. Nekem is nagy segítség minden évben a Színes Ötletek könyvsorozat egy-egy kötete, és ez idén sincs másképp. Mutatom nektek az idei év legfrissebb, és a korábbi évek legnépszerűbb ötletadó, inspiráló köteteit, talán nektek a segítségetekre lesz valamelyik.

könyvajánló

könyvajánló

A köteteket természetesen megrendelhetitek webáruzáhunkból ERRE a linkre kattintva, állandó 20% kedvezménnyel.

Szeretettel teli, békés, meghitt készülődést kíván nektek a Színes Ötletek csapata!

0
Tovább

Könyvújdonság: Mikromakramé, 25 csodálatos ékszer

Végre kapható az általam is nagy várakozással kísért Mikromakramé könyv. A könyv csodálatos ékszereket felvonultató gyűjteményén keresztül felfedezhetjük a mikromakramé fantasztikus világát. Ezzel a technikával bámulatos darabokat alkothatunk, legyen szó karkötőről, nyakláncról, függőről vagy fülbevalóról. A minták között mindent megtalálunk - az egyszerű csomózott ékszerektől a szebbnél-szebb gyöngyök és zsinórok játékából felépülő bonyolultabb darabokig.

könyvajánló

könyvajánló

0
Tovább

Programajánló: workshopok a Kacskaringó Fonalfesztiválon

2016. október 8-9-e között újra megrendezésre kerül a Kacskaringó Fonalfesztivál, amelynek keretében sokféle izgalmas workshopon is részt vehettek.

programajánló workshop

Íme a részletes menetrend:

programajánló workshop

További részleteket az esemény oldalán ITT találtok. 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, én is ott leszek ám, ha ráértek, gyertek, fessetek velem kavicsokat!

programajánló workshop

programajánló workshop

programajánló workshop

0
Tovább

Óriási őszi leárazás webáruházunkban

A mai naptól óriási őszköntöntő akcióval kedveskedünk nektek webáruházunkban! A Színes Ötletek minden (!) kötetére 40 % kedvezményt adunk egészen 2016. szeptember 25-ig!

ajánló

Az akciós köteteket IDE kattintva nézhetitek meg, de siessetek, mert a készleteink gyorsan fogynak.

Az akció a Színes Ötletek sorozat köteteire 2016. szeptember 15-től  szeptember 25-ig, a készletek erejéig érvényes. 

0
Tovább

Könyvajánló a Cser kiadó újdonságaiból

A héten három új kötet is megjelent a Cser Kiadó gondozásában, örömmel ajánlom figyelmetekbe mindegyiket!

könyvajánló cser kiadó

0
Tovább

Könyvajánló: Fantáziaékszerek

Mostantól Fantáziaékszerek címen egy egyedülálló kötet emelkedik ki a gyöngyfűzős kiadványok sokaságából, amelyet a gyakorlott gyöngyfűzők mellett a technikával épp csak ismerkedő olvasók is nagy örömmel forgathatnak és hasznosíthatnak majd. 

gyöngy gyöngyfűzés könyvajánló Cser Kiadó Színes Ötletek webáruház

A kötet igazi csemege a gyöngyrajongóknak, kifinomult, elegáns tervezésű darabokon mutatja be a gyöngyfűzés fogásait, de emellett bőséges anyagismertetőt, könnyen átlátható grafikákat is megoszt a szerző az olvasóval.  Külön értéke a könyvnek, hogy a minták könnyebb elkészítéséhez közli az alapbefoglalásokat is. A kötetben részletesen megismerkedhetünk a gyöngytípusokkal, alapanyagokkal, kellékekkel, a méretezéssel, színelmélettel, alapfűzésekkel, és persze a 20 fantasztikus ékszermintával is. A könyv angol-magyar nyelven jelenik meg. 

Megrendelhető a Színes Ötletek webáruházból 20% kedvezménnyel. 

0
Tovább

Megelevenedő mesevilág a júliusi Pöttömkertben

Július 3-án Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park az esti koncertek mellett ismét a csöppségek birodalmává változik. A Pöttömkert újfent számos, az apróságok és a szülők számára egyaránt szórakoztató játékkal és bemutatóval várja a látogatókat, a havonta megújuló programban ezúttal például lovaglást, gipszszobrászkodást, csillámtetoválást, Eszter-lánc mesezenekart és vizes népi játékokat is találhatunk - mindezt ingyen.

programajánló

0
Tovább

Hangszerkavalkád a júniusi Mizo-Pöttömkerten

Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye ismét koncertek sorát kínálja a nyár folyamán, azonban nem csak a felnőttek, de az apróságok számára is nyújt szórakozást. Június 5-én, idén második alkalommal lesz Mizo-Pöttömkert a Parkban, ahol a kreatív kézműves foglalkozásoktól, a gyerekjógán át a gipszszobrászkodásig számtalan program várja a csöppségeket.

programajánló

0
Tovább

Programajánló: OTTHONDesign kiállítás

Az OTTHONDesign kiállítás évek óta stabil része a hazai legnagyobb otthonteremtési kiállítási csokornak. A CONSTRUMA, RENEO és CONSTRUMAKert alkotta csokor, az OTTHONDesign-nal együtt széles kínálattal várja a látogatókat április 6-10. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban: a lakásvásárlástól az építkezésen át a kerttervezésig mindent megtalál az érdeklődő.

construma otthondesign programajánló

0
Tovább

Karácsonyi könyvajánló

Kedvenc kiadónk, a kreatív könyves Cser Kiadó ünnepi újdonságaiból készítettem nektek egy kis kedvcsináló összeállítást!

könyvajánló karácsonyANAPTÁR

0
Tovább

FEKETE PÉNTEK - az év legnagyobb kedvezményei a Cser Kiadónál

Ha eddig csak szemezgettél az áhított barkács-, és kreatív könyvekkel, akkor most érdemes a tettek mezejére lépni! Fekete péntek alkalmából tényleg kihagyhatatlan kedvezmények várnak rátok az ország legnagyobb kreatív könyves kiadójánál!

könyvajánló black friday fekete péntek

0
Tovább

Őszi készletkisöprés a Cser Kiadónál

A hosszú hétvégén sokan épp a falveleket, a Cser Kiadó pedig a könyveket söpri ki, hogy még karácsony előtt újakkal tölthesse fel a raktárát. Aki elég gyors, most hihetetlenül jó áron juthat hozzá többek között kreatív, művészeti, gasztró, barkács, kertészeti, sport, vagy éppen életmód könyvekhez, de akár már karácsonyi ajándékokat is találhattok.

A 70-93 %-os kedvezménnyel kapható könyveket IDE KATTINTVA találjátok. Az akció október 22-től november 1-ig, ill. a készlet erejéig tart, szóval siessetek!

További részletek itt.

0
Tovább

Világbajnok mesterszakácsok segítenek a Varázskemence napján 

Eldőlt, kik segítenek a fogyatékkal élő gyermekeknek a Varázskemence napján 2015. május 16-án a fővárosi Vakok Iskolájában. Összesorsolták a támogatókat és az intézmények csapatait. A fiatalokat olimpiai, világ-, valamint Európa-bajnok mesterszakácsok, ismert gasztrobloggerek, gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői segítik. Az év legnagyobb jótékonysági gasztronómiai eseményén az iskolások fatüzelésű kemencében sütnek majd kenyeret.

0
Tovább

Tavaszi és húsvéti könyvek - készletek feltöltve

Örömmel ajánlom figyelmetekbe a Színes Ötletek könyvsorozat tavaszi és húsvéti ötleteket bemutató köteteit, amelyek segítségetekre lehetnek, hogy tavaszi/húsvéti pompát teremtsetek otthonotokban saját kezűleg készített dekorációkkal.

Ne feledjétek, amennyiben webáruházunkból rendelitek meg a könyveket, úgy természetesen a 20% állandó kedvezmény továbbra érvényes! 

0
Tovább

Gumikarkötő mánia

A vidám és színes gumikarika ékszerek újszerűségükön kívül talán annak is köszönhetik a népszerűségüket, hogy filléres alapanyagokból, rövid idő alatt elkészíthetők. A minták és a színek variálásával szinte mindenki megtalálhatja köztük a kedvencét.
A színes gumikarikákból készülhet nyaklánc, karkötő, gyűrű, kitűző, hajpánt, szemüvegtartó lánc, díszíthetünk velük csatokat, strandpapucsot. A legegyszerűbb szövéssel már az óvodások is megbirkóznak, biztos a sikerélmény, a gumikarikák rugalmasak, így a szövés szép egyenletes lesz.

0
Tovább

Konyhatrend találkozó a 6. Konyhakiállításon

Létezik szerelem első látásra? A Konyhakiállításon biztosan, hiszen itt mindenki megtalálhatja azt, ami számára a tökéletes konyhát jelenti, legyen az új konyha- vagy étkezőbútor, kisgép, nagygép, konyhai felszerelés vagy maga a főzés élménye.

0
Tovább

Könyvajánló kézműveseknek, bloggereknek, webáruház-tulajdonosoknak

Megjelent egy olyan fotóskönyv, amelyben pont azokra a kérdésekre kaphattok választ, ami egy kézműves alkotót érdekelhet. A szerző maga is kézműves, vagy de fotózást is tanult, ezért tapasztalatból tudja, milyen hibákat követnek el a kezdők, ezeket hogyan lehet elkerülni, hogyan lehet otthon összeállítani fénysátrat, fénydobozt, állványt, végtelenített hátteret...

termekfot2_nyitokep_blog.jpg

0
Tovább

Könyvajánló: Fakanálfigurák

Fakanalakból nem csupán a sokak által ismert fakanálbábok készíthetők el, ezen kívűl számos területen bevethetők. Ehhez mutatok most néhány igazán kreatív ötletet. Szomorkás téli estéken remek elfoglaltság egy-egy ilyen ötlet megvalósítása.

0
Tovább

Fekete péntek - kihagyhatatlan akciók a Cser Kiadónál

Ha eddig csak szemezgettél az áhított kreatív könyvekkel, akkor most érdemes a tettek mezejére lépni! Fekete péntek alkalmából tényleg kihagyhatatlan kedvezmények várnak rátok az ország legnagyobb kreatív könyves kiadójánál! Nézzük csak:

A lényeg - és ezzel mindent el is mondtam- minden, azaz minden könyvre 40% kedvezmény jár november 28-án (péntek) 0 órától éjfélig!

Az összes Színes Ötletek kötetre:

A szép kivitelű, keménytáblás kézimunkás kötetekre:

És ezeken kívül természetesen az összes témakörre is vonatkozik a kedvezmény!

Kertészeti szakkönyvekre:

Barkács és mestermunka kötetekre:

Gasztromóniai könyvekre:

Kis Műterem sorozat köteteire:

A kötetekkel magatoknak vagy szeretteiteknek is kedveskedhettek, a karácsonyfa alá is kerülhetnek.

És mindezt itt találjátok: CSER KIADÓ WEBÁRUHÁZ

0
Tovább

Könyvajánló - Horgolt kiscipők

A legapróbb lábacskákra a legtündéribb, és gondos kezek által készült cipellők kívánkoznak. Ha ezzel az állítással egyetértesz, akkor feltétlen olvass tovább!

0
Tovább
«
123

Bemutatkozás

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."

(Kurt Cobain)

Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter
kreablogger@gmail.com

HIRDETÉS

Hirdetés


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Elismerések

Ajánló

Feedek