Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Könyvajánló: újra kapható a 100 kötött és horgolt virág

Újra megjelent a nagy sikerű és már régóta keresett 100 kötött és horgolt virág című kiadvány, ennek örömére kicsit virágba borítjuk a blogot is!

0
Tovább

Pöttömkert - Milyen programok lesznek vasárnap?

Most vasárnap, június elsején debütál a Budapest Park családi rendezvénye, a Pöttömkert. Kreatív foglalkozások, meseolvasás, játszóház, gyerekjóga és más izgalmas programok várják a látogatókat délelőtt 10 órától. A Pöttömkert 18 éven aluliak számára ingyenes, felnőtteknek 500,-Ft. A felnőttbelépőkből befolyt összeg egyben jótékonysági adomány a Bátor Tábor részére. A következőkben néhány Pöttömkertes programot ajánlunk figyelmetekbe.

0
Tovább

Pöttömkert – Családi nap a Budapest Parkban

Egy új programsorozatot indít a Budapest Park azzal a szándékkal, hogy egy új, szélesebb közönség felé nyissa ki kapuit. Színes, izgalmas, kreatív gyermekfoglalkozásokkal, a szülőket is bevonva szeretnénk érdekes és aktív pihenést biztosítani a családosok számára.

0
Tovább

Kreativitást fejlesztő kurzus a Moebius Rajziskolában

Mindenkinek, akit érdekel a benne rejlő kreativitás, de nem tudja egyedül a felszínre hozni, aki kicsit több önismeretet akar kapni, aki a vizuális önkifejeződést választja, aki figyelemhiányban szenved, vagy koncentrálókészsége fejlesztést igényel, és aki kiváncsi és szeret közösségi akcióban részt venni - annak ajánljuk figyelmébe fejlesztő WORKSHOP-unkat!

0
Tovább

Újra Kreatív Alkotóműhely és Börze

Tavaly sikerrel indult útjára a budaörsi Kreatív Alkotóműhely és Börze, amelynek folytatásaként rendezik meg idén március 29-30-án a második Kreatív Alkotóműhely és Börzét, tavaszköszöntő, húsvétváró témakörben.

0
Tovább

A konyha már a spájzban van! – Konyhakiállítás 2014, programajánló és nyereményjáték

Pár nap és megtudhatjuk, milyen konyhai trendeket tartogat a 2014-es év. A Las Vegas-i és kölni nemzetközi szakkiállítások januári világpremierei után számos konyhabútor- és konyhagép újdonsággal most találkozhat először a hazai közönség. És hogy hol? Természetesen az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Konyhakiállításon, február 28 - március 2. között a Budapest Sportarénában, ahol az idei év színe, a "ragyogó orchidea" is megjelenik a konyhában.

0
Tovább

Kreatív könyvek hétvégéje a Cser Kiadónál

Ez a hétvége a kézművesek hétvégéje a Cser Kiadónál, ugyanis óriási kedvezménnyel szerezhettek meg rengeteg kreatív könyvet! 

Az akcióban részt vevő kötetek mindegyike 200 Ft (nem írtam el, tényleg ennyi), de mutatom is a teljes listát:

  1. Adventi naptárak - Fortélyok 85.
  2. Agyagtárgyak - Fortélyok 22.
  3. Álomesküvő - Fortélyok 45.
  4. Csak kalózoknak! - Fortélyok 103.
  5. Csak királylányoknak! - Fortélyok 102.
  6. Ékszerek romantikus stílusban - Fortélyok 121.
  7. Ékszerek termésekből - Fortélyok 104.
  8. Ékszerórák - Fortélyok 20.
  9. Filctáskák - Fortélyok 14.
  10. Függönyök, térelválasztók - Fortélyok 23.
  11. Gyöngyövek - Fortélyok 52.
  12. Jelmezek - Fortélyok 109.
  13. Karácsonyi gömbök - Fortélyok 108.
  14. Karácsonyi üvegfestés - Fortélyok 106.
  15. Keleti motívumok a lakásdíszítésben - Fortélyok 80.
  16. Képek, díszek természetes anyagokból - Fortélyok 125.
  17. Linómetszés - Fortélyok 9.
  18. Natúrdíszek karácsonyra - Fortélyok 126.
  19. Nemezelés selyemre és gézre - Fortélyok 127.
  20. Ötletek papírból és vasalható gyöngyből - Fortélyok 116.
  21. Papír ékszerek - Fortélyok 120.
  22. Papírdíszek és -füzérek - Fortélyok 111.
  23. Papírdíszek karácsonyra - Fortélyok 107.
  24. Papírhajók - Fortélyok 118.
  25. Parafa tárgyak - Fortélyok 27.
  26. Pillangógyöngy-ékszerek - Fortélyok 101.
  27. Pomponállatok - amigurumik - Fortélyok 91.
  28. Sablonfestés - Fortélyok 19.
  29. Szalvétatechnika művészképekkel - Fortélyok 11.
  30. Színes gyöngydíszek - acrybello - Fortélyok 76.
  31. Tavaszi és húsvéti papírdíszek - Fortélyok 110.
  32. Térbeli fonalgrafika - temari gömbök - Fortélyok 98.
  33. Valentin-napi ajándékok - Fortélyok 2.
  34. Velencei álarcok - Fortélyok 1.
  35. Világító képek - Fortélyok 17.

A felsorolt könyvek megrendelhetők a Cser Kiadó webáruházából.

 Az akció 2014 február 21-én, reggel 8h-kor indul, és  2014 február 24-én, reggel 8h-kor ér véget. 

FONTOS! Mivel néhány kötetből már csak korlátozott darabszám van, ezért a megrendeléseket A KÉSZLET EREJÉIG tudják teljesíteni, úgyhogy legyetek gyorsak!

Kérhetitek utánvéttel (+990 Ft), előre utalással (+790 Ft), de 10000 Ft felett nincs postaköltség. Ha a közelben laktok, vagy arra van dolgotok, személyesen is bemehettek a csomagért (1114 Budapest, Ulászló utca 8.).

0
Tovább

Programajánló: Csupa Nő – Vásár és figyelem csak neked!

A múlt héten már említettem nektek a Csupa Nő Kiállítást, amely számos izgalmas témával várja az érdeklődőket. Ma egy picit részletesebben is bemutatok pár érdekesek ígérkező programot!

CSUPA NO programfüzet-2.jpg

0
Tovább

Izgalmas otthonteremtés a Csupa Nő kiállításon (X)

Bútorátalakítás, praktikus lakberendezési tanácsok, bonszaikészítés, fűszernövény praktikák és még számos program, személyes tanácsadás várja az érdeklődőket a Csupa Nő kiállításon, az első nőknek szóló rendezvényen!

tunderlany.jpg

0
Tovább

Könyvajánló a tánc világnapja alkalmából (X)

1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapja, április 29-e a tánc világnapja. Ebből az alkalomból  a Cser Kiadó három könyvét 50 % engedménnyel rendelhetitek meg. Az akció  április 26-tól május 5-ig érvényes. Táncra fel!

Hastánc

Kevés nőiesebb mozgásforma van, mint a hastánc. Napjainkban egyre több nő kezd hastáncot tanulni, hogy miközben elsajátítja a több évezredes, végtelenül kecses mozdulatokat, felfedezve saját nőiességét, önmagát is megtalálja. Míg egyesek női lényük kiteljesítésére vágynak, másokat a kelet misztikus varázsa vonz. Ön bármelyik táborba is tartozik, hasznosnak fogja találni Laura Cooper: Hastánc című kötetét. A varázslatos képekkel illusztrált könyvből ötleteket meríthetünk, hogy milyen zenét válasszunk, vagy mit viseljünk tánc közben, és végül, hogy minként állítsuk össze saját táncelőadásunkat. A fotókon szereplő táncosok is bizonyítják, hogy a hastáncot bárki, bármilyen testalkattal, bármikor gyakorolhatja. Az egyszerű lépések a kezdőknek kínálnak bevezetést ebbe a rejtélyes táncba, míg az összetettebb mozdulatsorok, mint például a kardtánc, a haladó táncosokat szólítják meg.

banner1.jpg

Latin-amerikai táncok

A latin-amerikai táncok izgatóan erotikusak, az egész test részt vesz bennük, szeretetet, életörömöt egyaránt kifejeznek. Temperamentumuk kivétel nélkül mindenkit felpezsdít. A könyv elsősorban azoknak szól, akik szeretnének megtanulni táncolni, esetleg már elvégeztek egy kezdő tánctanfolyamot, vagy éppen tánciskolába járnak. A kötet kiváló segítség lehet az otthoni gyakorláshoz. Fellapozhatjuk, ha netán elfelejtettünk egy lépést, illetve a fejezetek elején hasznos tippeket kapunk azzal kapcsolatosan, hogy milyen zenét válasszunk. A latin-amerikai táncok csak ránézésre tűnnek ördöngösnek, ha követjük a könyvben szereplő útmutatást, és kitartóan gyakoroljuk a lépéseket, egy-kettőre a táncparkett ördögévé válhatunk!

Salsa Banner.jpg

 

Társastánc

A cél az, hogy bárhol, bárkivel, bármilyen zenére táncolni tudjunk. Bizonyára ön is lenyűgözve szemléli az elegáns angol keringőt lejtő táncosokat, és irigykedve figyeli a játékos gyors tánclépéseit. A Társastánc című kötet a világtáncprogram 11 táncának alaplépéseit mutatja be. A könyv elsősorban azoknak szól, akik szeretnének megtanulni táncolni, esetleg már elvégeztek egy kezdő tánctanfolyamot, vagy éppen tánciskolába járnak. A kötet kiváló segítség lehet az otthoni gyakorláshoz. Fellapozhatjuk, ha netán elfelejtettünk egy lépést, illetve ha nagyon ügyesek vagyunk, megpróbálhatunk elsajátítani egy-egy haladó táncfigurát is. Az illusztrációk között a népszerű Szombat esti láz című műsorból ismert Angyal Andrásról és Südi Iringóról is találunk képet.

ballroom.jpg

 

0
Tovább

Programajánló: Construma 2013

construma1.jpg

Új koncepció mentén felépített építőipari, épületgépészeti, otthonteremtési kiállításcsokor várja a látogatókat 2013. április 10-14. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban: a CONSTRUMA (építőipar), HUNGAROTHERM (épületgépészet), RENEO (megújuló energiák) és az OTTHONDesign (lakberendezés, design) együtt. A ház alapjainak lerakásától annak berendezéséig, a kerttervezésig mindent megtalálnak egy helyen a felújításra, építkezésre készülők.

0
Tovább

Ajánló: Megjelent a Fahéj magazin tavaszi száma (X)

fahej.jpg

Az egyéves szülinapját ünneplő magazin március 26-án (vidék: 27-e) kerül az üzletekbe, és a már jól ismert tematikát követve szezonális receptekre és tavaszi dekorációs, DIY ötletekre épül.

100-01 JAV Cimlap_Tavasz 2013 - 4.jpg

0
Tovább

Csak semmi fakszni - egyszerű, kötött kézmelegítő (X)

Felejtsük most el a körben kötést, szaporítást, fogyasztást és a hasonló huncutságokat. Szemrevaló kézrevalót készíthetünk egyszerű téglalapokból is. A kesztyűk fő részét végig sima szemekkel, síkban kötjük. A fonal és a lustakötés rugalmassága miatt a kesztyű mindenhol illeszkedik majd a kezünkre.

kotos1.jpg

0
Tovább

Egy belsőépítész műhelye 1940 - 1985 között (X)

A könyv bevezet bennünket Kaesz Gyula és Kozma Lajos tanítványának műhelyébe. A bemutatott számtalan munkán keresztül képet kapunk arról, hogyan viszonyul a belsőépítészet az építészethez, mi a belsőépítészet szerepe az iparművészetben, a tárgyművészetben. A szerző sok-sok megvalósult munkája bizonyítja, hogy az építész kimetszi a térben azt a keretet, amelyet lakhatónak képzel; a lakhatóságot a tárgyak és formák összhatásának kompozíciójával a belsőépítész teszi emberivé, humanizálttá. Akár a funkció, akár a látvány hangsúlyozódik, mindkettő ember- és lélekalakító tényező. Erről a fontos feladatról óriási áttekintést kapunk a szerző 112 megvalósult – közülük több díjazott – munkájából.

hornicsek.jpg

A kötet különleges ajánlatunk keretében korlátozott példányszámban rendelhető meg! Az akciós ár kizárólag webáruházunkban a készlet erejéig érvényes! (részletek a képre kattintva!)  

Oldalak száma: 448
Nyelv: magyar
Formátum: 251 x 300 x 28 mm
Súly: 2270g
Kiadás éve: 2011
Kiadó: Cser Kiadó

0
Tovább

Programajánló: PandArte workshop

Hideg van... jó lenne bekuckózni valahova egy kedves kis társasággal, közben pedig még alkotni is valami hasznosat, melengetőt. Méghozzá közösen! Hogy miket? Mindent, ami felmelegít minket ebben a cudar időben.
flyer_caffe_torino_thumb4.jpg
Lesznek pulcsik, sálak, kesztyűk, sapkák...persze ezeket nem nektek kell megkötni! Csak hozzátok el magatokkal, hogy feltuningoljátok, átvariáljátok, és újjá varázsoljátok a régieket. Egy kicsit készülünk a Valentin napra is, és azt is megmutatjuk, hogyan lehet kötött karkötőket készíteni.
 
 
775002_433029096769558_553510490_o_t.jpg
il_570xN.395265004_kwu8_thumb[5].jpg
57608_454767_1000x700_thumb.jpg
Tematikák:
  • Pulcsik újjá varázsolása
  • Gallér nyakláncok
  • Kötött karkötők
  • Kesztyűtuning
  • Romantikus mécsestartók Valentin napra
Részletes információkat a foglalkozásokról PandArte felhívásában olvashattok!
0
Tovább

Üvegművészet az építészetben – több, mint ólomüveg ablakok (X)

Az építészetben már több ezer éve is használtak különböző átlátszó anyagokat az ablaknyílások elfedéséhez. Az ókori Rómában a kő- vagy márványlapok apró nyílásait átlátszó alabástrom és csillámpala lapocskákkal fedték, de használtak kicsi üvegdarabokat is. Nagy Károly idején hatalmas fejlődésnek indultak a művészetek. A kor ízlésének megfelelt minden fénylő, csillogó anyag, és köztük egyre nagyobb szerepet kapott a színes üveg.

evszakok_rb_500x400.jpg

0
Tovább

Programajánló: Karácsonyi Nyüzsi Vásár

A PandArte blog írója, Bánhidi Dóra, arra szeretné buzdítani olvasóit, hogy fedezzék fel magukban azt a szunnyadó kreativitást, aminek eddig esetleg nem mertek teret adni. Blogján rengeteg alkotóról, innovatív ötletről, helyről és designról ír, mert ezzel szeretné inspirálni az embereket arra, hogy megtalálják önmaguk "ajándékát", vagyis azt, hogy ők miben a legtehetségesebbek.

Hogy ezek az alkotók ne csak online felületen jelenjenek meg, hanem személyesen is bemutatkozhassanak, erősítsék egymást és közösséget alkossanak, Dóri szervezett nekik egy kézműves és design vásárt a kedvenc kávézója teraszára. A Tranzit Art Café már kétszer biztosította a helyszínt, és mivel a visszajelzések azt igazolták, hogy nagyon szimpatikus volt a vásár családias hangulata és barátságos légköre, december 8-án ismét nyüzsgés lesz a teraszon!

pandarte_hirlevel_20121119.jpg

0
Tovább

Programajánló: Kötés-horgolás Kiállítás

Egy olyan programra szeretném felhívni a figyelmeteket, amely nem csupán egy kiállítás, hanem egy pályázat is egyben. Ugyanis a kiállítás minden egyes darabja a pályázat résztvevőinek keze munkáját dicséri. Természetesen bárki indulhat, ebben semmilyen megkötés nincs, feltéve persze, hogy a munka kötéssel vagy horgolással készüljön. Remek kezdeményezésnek tartom, mert itt tényleg bárki megmutathatja a tehetségét, így ha kedvet éreztek hozzá, ne hagyjátok ki! A legjobb pályamunkák készítőit díjazni fogják (úgyhogy van tétje is a dolognak!), emellett számos program is várja az érdeklődőket.

Névtelen-1.jpg

0
Tovább

Programajánló: Nyüzsi vásár

A PandArte blog írója, Bánhidi Dóra már évekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy minden olyan dolgot megismertet a nagyközönséggel, ami egy kreatív ötletből született meg. Hogy ezek az alkotások és alkotóik ne csak online felületen jelenjenek meg, hanem személyesen is bemutatkozhassanak, Dóri szervezett nekik egy kézműves és design vásárt a kedvenc kávézója teraszára. A Tranzit Art Café nyár elején egyszer már biztosította a helyszínt, és mivel a visszajelzések azt igazolták, hogy nagyon szimpatikus volt a vásár családias hangulata, így szeptember 22-én ismét nyüzsgés lesz a teraszon!

image001.jpg

0
Tovább

Programajánló: Szappan- és kozmetikumkészítés természetes alapanyagokból

Böngészés közben egy olyan különleges oldalra bukkantam, ahol többek között natúrszappanok és -kozmetikumok készítését, keverését tanulhatjátok meg. Aki ismer, már jól tudja, hogy az újrahasznosítás és a környezetvédelem szívügyem, ezért is ajánlom nektek ezeket a foglalkozásokat. Az eredmények roppant csábítók, nézzétek csak a képet:

0
Tovább

Programajánló: Kézműves és kreatív vásár a Pecsában

 Ezen a hétvégén rendezik a Pecsában a szokásos tavaszi kézműves és kreatív vásárt. 

Időpont: 2012. március 3-4. (10-18 óráig)

Egy ízelítő a programokból:

  • Közel száz kézműves részvételével (a hagyományos népművészet és a modern kézműves technika képviselői egyaránt)
  • bemutatók, foglalkozások egész nap
  • a rendezvény alatt ingyenes játszóház
  • Novák-Sárai Orsi üvegfestő kiállítása

394060_176702972434670_168891366549164_251916_1718000282_n.jpg

0
Tovább

Programajánló:The Human Body kiállítás

Újra nálunk a nagy port kavaró, de méltán világhírű The Human Body című kiállítás, amely testünk csodáit mutatja be - plasztikus formában. A kiállítás 2012. február 24-én nyílik a belváros szívében a Váci 1 Üzletházban (Váci utca - Vörösmarty tér sarok) a volt Budapesti Értéktőzsde épületében.

Ez a kiállítás a hírével ellentétben nem elborzasztani akar, vagy szenzációt kelteni. Sokkal inkább az embert akarja bemutatni, magának az embernek, megdöntve számos tévhitet, hangsúlyozva több fontos tudnivalót. Egyszer úgy istenigazából, nézzünk magunkba!

0
Tovább

Programajánló: Könyvbemutató és vásár

Portrérajzolás Koroknai Zsolttal

Időpont: 2011. október 25., kedd, este 6 és 10 között

Helyszín: NoMade Galéria, 1061 Budapest, Anker köz 2-4.

A foglalkozáson a részvétel ingyenes, a szervezők alapanyagot is biztosítanak!

0
Tovább

Programajánló: Mesterségek Ünnepe

A Mesterségek Ünnepe, a népművészek hagyományos találkozója immáron huszonötödik alkalommal kerül megrendezésre. A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába. A mesterség-bemutatók mellett a kézművesek népművészeti kirakodóvásáron kínálják portékáikat. A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi táncosok és zenekarok lépnek fel, valamint lesz viselet-bemutató is. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget. Idén a Mesterségek Ünnepe a 20 éves Borfesztivállal ünnepli együtt születésnapját és ennek apropójából számos program fog kapcsolódni a borkultúra népszerűsítéséhez is.
A 2011-es program díszvendégei a Balti Államok lesznek, Észtország, Litvánia, és Lettország kézművesei mutatják meg mesterségeik titkait. 

Emellett mi is ott leszünk, azaz én pont nem, de a Cser Kiadós lányok igen, és rengeteg programmal készülnek: könyvbemutatók, dedikálások, kvízjátékok, nyereménysorsolások, remélem, nem hagytam ki semmit!


 

További részletek: Mesterségek Ünnepe 2011.

 

0
Tovább

Programajánló: Könyvbemutató és dedikálás

Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a 2011. június 27-én 19.00 órakor Koroknai Zsolt: Portrérajzolás című könyvének bemutatójára és dedikálására.

 

Részletek a képre kattintva!

0
Tovább

Bemutatkozás

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."

(Kurt Cobain)

Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter
kreablogger@gmail.com

HIRDETÉS

Hirdetés


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Elismerések

Ajánló

Feedek