A téli hidegben a szabadidős lehetőségeink olykor korlátozottak, így a gyerekek több időt töltenek otthonunk melegében, s ilyenkor bizony le kell kötni őket. Nekünk felnőtteknek is remek kikapcsolódást nyújtó időtöltés (akár a gyermekek bevonásával is) szimpla kartondobozokból alkotni játékokat, amelyek aztán gyermekeinknek is kedvencei lehetnek.

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Minden ház körül akad több, kevesebb használaton kívüli kartondoboz, így a fő alapanyag voltaképpen szinte minden háztartásban adott. A karton könnyen megmunkálható, vágható, ragasztható, festhető, így rengeteg ötlet megvalósítására alkalmas. Adja magát, hogy nagyobb fába vágjuk a fejszénket (tehát valamilyen játékbútor, tűzhely, kisbolt, bábszínház, hajó, repülőgép), hiszen az alapanyagunk is jobbára nagy méretű. Akrilfestékkel könnyedén festhető, és az eredmény is tartós felület lesz, amely nem kopik, és még a tisztítást is simán bírja majd. A kartonfelületeket ragasztópisztollyal pillanatok alatt egymáshoz rögzíthetük, egyszerű háztartási ollóval pedig méretre vághatjuk. Lehetőségeinktől függően sokféle egyéb anyagot is felhasználhatunk az alkotás során (függönyt, gombokat, kupakokat, akasztókat stb.), gyermekeink öröme meghálálja a befektetett munkát.

Kunyhó

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Mosógép

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Fagyizó

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Tűzhely

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjátékújrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Mosogató

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Barkácsasztal

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Benzinkút

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Csónak

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Konyha

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjátékújrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjátékújrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjátékújrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Televízió

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Labirintus

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Lift

Kemence

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Vadnyugat

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Versenyautó

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Postaláda

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Várkastély

újrahasznosítás kartondoboz gyerekjáték kartonjáték

Forrás: activities for kids