A 100 horgolt hópehely című könyv megjelenése kapcsán közös horgolásra invitálunk Benneteket. Horgoljunk hópelyheket! facebook-csoportunkba szeretettel várunk mindenkit, akinek segítségre lenne szüksége a hópelyhek elkészítéséhez, szívesen osztaná meg kész hópelyhes munkáinak fotóját, inspirációt gyűjtene másoktól, vagy egyszerűen csak úgy érzi, horgolni jó, de közösen horgolni még jobb.

Tarts velünk, a bejegyzés végén meglátod, hogy megéri.

 

Hópelyhekkel nem csak a karácsonyfát vagy a lakásunkat dekorálhatjuk, horgolhatunk belőlük fülbevalót, applikálhatjuk sapkára, fejpántra, összekapcsolva stóla, sál, terítő, takaró készülhet belőle, de az ügyesebbek mellényt, pulcsit kardigánt is készíthetnek hópelyhekből.



A Barka Fonalboltba hópelyhekből álló girlandot álmodtunk meg a téli hónapok dekorációjaként, amelynek elkészítéséhez a te segítségedet is kérjük. Ha van rá lehetőséged, hogy néhány hópelyhet elkészíts, majd behozd vagy beküldd nekünk, szeretettel várjuk a Budapest, 1085. József körút 25. szám alatti boltunkban. Dekoráljuk ki együtt a Barkát!

A képek láttán már bizseregnek az ujjaid, és azonnal beleböknél az első horgolt hópehelybe? Nem kell megvárnod, míg a könyv egyik példányát beszerzed, a 100 minta egyikét megosztjuk Veled, így azon nyomban neki is láthatsz a horgolásnak.



A 100 horgolt hópehely című könyvet a Barkában kiadói áron, 20 % kedvezménnyel vásárolhatod meg, ahol horgolótűt és fonalakat is széles választékban találsz.


Ha még sosem volt horgolótű a kezedben, de a hópelyhek kedvet hoztak, hogy elsajátítsd ezt a sokoldalú és gyors sikerélményt adó kézimunkát, akkor ezt a Barka Horgolósulijában autodidakta módon is megteheted, vagy jelentkezhetsz folyamatosan induló kezdő tanfolyamaink egyikére.

A legjobbat a végére illik tartogatni, én is így tettem.

Horgold velünk közösen a hópelyheket, oszd meg a kész munkáid fotóját a „Horgoljunk hópelyheket!” facebook-csoportban, és/vagy segíts kidekorálni a Barka Fonalboltot hópelyhekkel! A képeket megosztók és horgolt hópelyheket beküldők között az ünnepek után, január 5-én 3 db 5 000 Ft értékű, Cser kiadós könyvekből, illetve Barka fonalakból álló csomagot sorsolunk ki. Sem a felajánlott fonal, sem a könyv nem jelent még meg, így ezekről fotót nem tudunk mutatni, maradjon mindkettő egyelőre meglepetés!

Aki nincs fent a facebook közösségi oldalon, az se keseredjen, hópelyhekből készült munkáinak fotóit a hello@barkafonal.hu email címre is elküldheti, a játékban így is részt vehet.

Hópelyhek horgolására fel, készítsük el saját hóesésünket!