Nem kell profi virágkötőnek lenni ahhoz, hogy színpompás rózsacsokrokat készítsetek falevélből, a végeredmény mégis önmagáért beszél. Különböző hajtási technikákkal pedig más-más formákat is készíthettek, nem lesz két egyforma köztük. Persze ez az ősz varázslatos színvilágának is betudható. Részemről már a levélgyűjtés is igazi élmény, gázolni a tarka avarban, belélegezni az őszt, gyönyörködni a természet halódó csodájában és magamba szívni az utolsó melegítő napsugarakat.  

1.jpg

Kezdjük az első hajtási technikával, ez az egyszerűbb. Így egész szabályos virágok készíthetők. A végén a levelek rögzítéséhez kreppszalagot használ, ez a virágkötészetben egy elterjedt kellék, nyúlik (így kevés is elég belőle) és tökéletesen rögzíti a növényeket. Nem is drága, érdemes beruházni, sok virágkötős munkánál jól fog jönni (beszerzési hely: ITT).

85357355407912451_EUnXYV4y_c.jpg

Forrás: pinterest

A következő technika nem sokban tér el az előzőtől, csak itt kicsit másképp kell játszani a levelekkel. Egymáshoz képest eltolva tekeri egymásra a rétegeket, így még élethűbb hatást ér el.

1_1.jpg

2.jpg

3.jpg

4.jpg

5.jpg

6.jpg

7.jpg

8.jpg

9.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

Forrás: haha.nu

Kíváncsi vagy még más őszi témájú inspirációra lakásdíszek készítéséhez? Ezek is tetszeni fognak:

Őszi hangulatú lakásdíszek

10+1 őszi ajtódísz

Gyönyörű koszorúk őszre

Tökös madáretetők

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!