Aki még sosem próbálta a selyemfestést, annak most kedvet hozunk a videónkkal! Olyan egyszerű, kezdőknek szóló technikát mutatunk be, amit gyakorlatilag nem lehet elrontani, sőt nem is kell órákon át pepecselni vele.

 

Ehhez az alábbi alapanyagokra lesz szükségünk:

Nézzétek meg, hogy ezekből az alapanyagokból, hogyan készülhet vidám, élénk színekben pompázó selyemkendő, ami ajándéknak is kitűnő!

Néhány apró technikai dologra azért még külön is felhívnánk a figyelmet! A benedvesített selymet véletlenül se csavarjuk ki, mert a selyemszálak megnyúlhatnak, a finom szövést tönkretehetjük. A selyemfestékkel ne áztassuk el teljesen a sálat! Ekkor ugyanis sokkal lassabban fog megszáradni, ráadásul a színátmenetek sem lesznek szépek, mert az árnyalatok teljesen egybefolynak, összekeverednek.

Ha a selymet magától hagyjuk megszáradni, akkor a festéknek több ideje van "dolgozni", így a színek közötti átmenet még szebb hatású lehet. Ha viszont hajszárítóval segítjük a száradást, pillanatok alatt elkészülhet a sál.

A vasalást bátran végezhetjük legmagasabb hőfokon, nem fog a selyemben kárt tenni.

Az elkészült sálat soha ne mossuk ki mosógépben, csak és kizárólag kézi mosást alkalmazzunk, ennek megfelelő kézmeleg vízben. Ne féljünk, a színét nem fogja engedni (azt a vasalás fixálta véglegesen).

Dekoratőr: Varga Adrienne (http://www.selyemfesteszet.hu)

Fotó: Varga Judit (http://blog.juditu.hu)

 

További technikák: Pentartdekor blog