Biztos ti is őrizgettek néhány igazán szép formájú, szíveteknek kedves, réges-rég kiürült parfümös üveget a polcon. Sokszor a parfümmintákat is a nagyok miniatűr változatába töltik, én ezektől is nehéz szívvel válok meg. De miért is tenném, amikor ékszert is csinálhatok belőlük?

 

 

Az ötletet egyébként innen vettem, és mázli, hogy rátaláltam, mert épp cipődíszítéshez kerestem valamit, de megint a nyakláncoknál kötöttem ki. Az eredetinél a kockás szalag nekem annyira nem jött be, de rögtön tudtam, hogy el kell készítenem a sajátomat, mert az ötlet zseniális. Eszembe jutott, hogy az egyik szeretett parfümömből (Lolita Lempicka) van is illatmintám, az üvegcse formáját és színét pedig egyenesen imádom.

 

Anyagok

  • Kis üveges parfüm vagy illatminta
  • Ékszerragasztó
  • Fémszerelékek (karika, lánc, szerelőpálca)
  • Fogók
  • Díszítőelemek (fém díszek, gyöngyök, szalagok stb.)

 

 

Ennek a kis alma formájú üvegnek elég speciális a teteje, mert a gyümölcs szárát jelképezi, így meglehetősen szabálytalan és vékony is. Lyukat fúrni esélytelen volt, mást kellett kitalálnom. Végül találtam olyan beszúrós fülbevalóalapot, amibe követ kell ragasztani és mellette karmos is. Pont ráillett a szárra, a karmokkal egyszerű volt ráerősíteni, de egy jó adag ékszerragasztót is nyomtam az illesztéshez. Még az összeragasztás előtt a fülbevaló szárát hurokba hajlítottam, hogy majd ehhez csatlakozzon a nyaklánc.

Miután megszáradt, örömmel nyugtáztam, hogy teljesen stabil, és nem is otromba, úgyhogy rá is szereltem a láncra és már csak díszíteni kellett.

 

Ehhez pár szem Swarovski gyöngyöt, néhány fémszívecskét és egy fémmasnit használtam. Szerelőkarikák segítségével ráaggattam a láncra, mindet az üveg közelébe rendezve.

Ha a száradási időt nem számoljuk (szerencsére üvege válogatja, nem minden esetben kell ragasztani), nagyjából 10 perc alatt lett egy szuperdivatos és abszolút egyedi nyakláncom, tehát érdemes leemelni a polcon porosodó emlékek közül egy-egy üveget...