Bemutatkozik az Artisan vizes olajfesték

Az Artisan olajfesték egy speciálisan kifejlesztett olajfesték. A hagyományos olajfestékektől a benne lévő olaj tulajdonságai különböztetik meg, így ennek köszönhetően vízzel keverhető. Nem szükséges irritáló szagú oldószereket használni, az alkotó kellemesebb, vegyszermentesebb környezetben dolgozhat. Ez főleg a kicsi, zárt térben dolgozókat, érintheti, illetve iskolákban, egyéb intézményekben is sokkal bátrabban használhatjuk.

5_2.jpg

0
Tovább

Egri Mónika egyedülálló mesevilága kifestőkön

Egri Mónika illusztrátor neve talán ismerősen csenghet, találkozhattatok vele többek között Fésűs Éva Mesebeszédének, valamint Sopotnik Zoltán A Fahéjas kert című mesekönyvének oldalain is. Összetéveszthetetlen, sokszor humorral fűszerezett rajzai gyorsan belopják magukat az emberek szívébe. Munkái már akvarellfestékkel kifesthető íveken is elérhetők az alkotni vágyók számára.

PicMonkey Collage_3.jpg

0
Tovább

Szokatlan, vicces karácsonyfák a nagyvilágból

Karácsony alkalmával nem csak élő, egykoron élő vagy éppen műfenyő díszítheti otthonunkat. Néhányan egész különleges megoldásokkal rukkolnak elő, készült már karácsonyfa párnákból, könyvekből vagy éppen sörösdobozokból is.

unusual-diy-christmas-tree_03.jpg

0
Tovább

Kötött kiegészítők – a férfiakra is gondolunk!

Reméljük, első két cikkünk kapcsán ismét kedvet kaptál a kötéshez! Schachenmayr logó.jpg

"Új területre evezünk", hiszen a Schachenmayr original kötőfonalaink segítségével nem csak a hölgyek, de az urak számára is mutatós és színes ruhadarabok készíthetőek!

RZ_MyMountain_Booklet_Ansicht-3.jpg

0
Tovább

Szikrázó és különleges: Swarovski ékszergyurma (X)

Az egyedi csiszolású, ragyogó fényű Swarovski gyöngyöket, kristályokat senkinek sem kell bemutatnom. Én is nagy rajongójuk vagyok, hiszen a hobbi szintű ékszerkészítéshez is hatalmas választékban hozzáférhető. A címben említett különleges Swarovski Elements Ceralun ékszergyurmáról azonban most hallottam először. S mivel Swarovski kristályokkal kapcsolatos, rögtön utána is néztem, mi ez a csodakellék.

anillo cuadrado ceralun.jpg

0
Tovább

Karácsonyi terítékek

Közeledik a szenteste, gondolom, lassan összeáll a fejekben a menüsor, íródnak a végtelen hosszú bevásárlólisták is. Az ünnepi falatok pedig a gyönyörűen megterített asztalon foglalják majd el méltó helyüket. Ehhez hoztam ma nektek egy kis segítséget, némi inspirációt.

3.jpg

0
Tovább

Csodaszép karácsonyi gömbök régi izzókból

Egyik legkedvesebb témám így karácsony környékén a régi izzók újrahasznosítása. Egyrészt mert híve vagyok az újrahasznosításnak, másrészt ezek igazán szépen, igényesen kivitelezett tárgyak, amelyeket büszkén akaszthatunk fel a karácsonyfára.

1425362_447439322045392_1399818899_o.jpg

0
Tovább

3D-s karácsonyi képeslap saját kezűleg

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. Mi nem szeretnénk ha a kézzel készített és megírt hagyományos képeslapok teljesen a feledés homályába vesznének, ezért most mutatunk egy csodaszép ötletet a készítésükhöz. Épp ideje is nekilátni, hogy a címzettek időben kézhez kapják!

DIY-Strips-Paper-Christmas-Card1.jpg

0
Tovább

Hópehely quillingtechnikával lépésről lépésre

A quillingtechnika minden évszakra, minden alkalomra tartogat szépséges alkotnivalót, így van ez karácsonykor is. E kecses, elegáns hópihe szépen mutat az ablakban és a karácsonyfán is.

DIY-Quilling-Snowflake-1.jpg

0
Tovább

Dekoráljunk fahéjjal!

A karácsonyi illatok egy legfontosabb tagja a fahéj, akinek a legjobb illatbarátai a narancs, a fenyő és a szegfűszeg. Ezeknek az illatos, ízletes fűszereknek, gyümölcsöknek a nevét nem csak a konyhában áldjuk, hiszen dekorációs célra is nagyon hasznosak. Varázslatos narancsos ötleteket már mutattam (IDE kattintva csekkolhatjátok), most a fahéjon a sor.

44262008807273949Xrcz17Toc.jpg

0
Tovább

Karácsonyfadíszek süthető gyurmából (X)

Süthető gyurmából nagyon sokféle dolgot készíthetünk, erre már sok jó példát láthattatok itt a blogon. Karácsony közeledtével sem érdemes elpakolni, hiszen karácsonyfadíszek készítéséhez is kiváló alapanyag.

1.jpg

0
Tovább

Korcsolyás karácsonyfadísz gemkapocsból

Mára egy gyorsan elkészíthető, nagyon vidám kis ötletet hoztam! Karácsonyfára is akaszthatjátok, de ajándékkísérőnek, dekorációnak a terítékhez szintén jól mutat!

0.jpg

00.jpg

1
Tovább

Bájos só-liszt gyurma angyalkák

Épp valami teljesen más után kutattam, amikor szembe jött ez a tüneményes angyalsereg a Pinteresten. A formájuk nagyon el van találva, nem az a cukorhabos, csillámporos csicsamicsa, mégis olyan kedves, bájos imádnivaló mind. Minimális költségvetéssel is egy egész halom ilyen angyalkát készíthettek, amelyeket aztán lehet ajándékba is adni, de persze a dekoráláshoz is jól jönnek, akaszthatjátok a fára is (ha nem túl nehezek). Nézzük, hogy készülnek!

angels.jpg

0
Tovább

20+ lélegzetelállító ünnepi ablakdísz

Szerintem, az adventi koszorú elkészítésén kívül a legtöbben örömmel gyártunk több-kevesebb ajtó- és ablakdíszt is. Hiszen annyira látványos, mosolyt csak a saját és a kintről befelé kíváncsiskodók arcára is. Ezért mára ablakdíszítéshez gyűjtöttem nektek ötleteket. Remélem, mindenki talál kedvére valót!

14.jpg

0
Tovább

Kötött kiegészítők – a sor nem a sapkával zárul!

Reméljük, első cikkünk kapcsán kedvet kaptál a sapkakötéshez, Schachenmayr logó.jpgmost, hogy már a nappalok is egyre hidegebbé válnak, s visszavonhatatlanul közelednek a téli napok. A Schachenmayr original kötőfonalak segítségével sok-sok színt és derűt csempészhetsz az említett napokon túl a ruhatáradba is.

Bravo Big Color körsál fotó.jpg

0
Tovább

Karácsonyi díszek száraztésztából

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. Ez alkalommal egy nem mindennapi alapanyagot választottunk, a száraztésztát. Ünnepek idején remek alapanyag kreatív tevékenységekhez, ezért érdemes egy félmaréknyit félretenni a különféle fajtákból.

602308_417598021703312_1370646895_n.jpg

0
Tovább

Készítsünk cserépfigurát - ünnepi kiadás!

Cserépfigurákat nem csak nyáron, hanem ilyenkor az ünnepek közeledtével is készíthetünk. Bájos lakásdísz, sok-sok évig elővehető!

a641836bd0614eefc1a256718ac9c4fb.jpg

0
Tovább

Csillámos mécsestartó

Ma egy nagyon egyszerű trükköt mutatok csillivilli mécsestartó készítéséhez.

1.jpg

0
Tovább

Sablongyűjtemény az ünnepi időszakra

A mai bejegyzésemben mindenféle ünnepi sablonokat gyűjtöttem össze. Hétvégén már meggyújtjuk az első adventi gyertyát, így bizonyára hasznát veszitek. De elő lehet venni őket egy héttel később Télapó érkezése kapcsán, de az egész ünnepi készülődés alatt jól fognak jönni. Kellemes csemegézést!

papai noel (12a) 2.JPG

0
Tovább

Készítsünk Télapót!

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. Mostantól a bejegyzéseinkben is az ünnepi készülődésé lesz a főszerep, első alkalommal muris Télapókat készítünk. E kedves figurákat használhatjuk ajtó- vagy ablakdíszként, pár héttel később pedig akaszthatjuk a karácsonyfára, sőt a belsejükbe apró ajándékot is rejthetünk.

1425352_691919504151588_654577232_o.jpg

0
Tovább

Illatgyertyák a konyhából

A zord, nyirkos, hűvös, szeles novembernek van néhány nagyon szerethető sajátossága. Ilyen például egy erőt adó gyömölcstea, egy csésze forró kakaó, vagy gyertyák melengető fénye. Mert ugye a novemberrel beköszönt a gyertyagyújtogatós szezon is. Egy átdidergett, utálatos nap végén nekem az egyik legmegnyugtatóbb dolog gyertyát gyújtani, s kicsit megpihenni melengető fényénél. Ilyenkor végre kikapcsol a lüktető, rohanó külvilág, s minden olyan nyugodt, harmonikus. Illatgyertyákkal fokozható az élmény, s nem is kell messzire menni, ha magunk készítenénk el.

574b29b1-cd9a-4e26-b6e9-3b1b050a8b1b.jpg

0
Tovább

Programajánló: Pandarte karácsonyi workshop

Ismét kreatívkodhattok, inspirálódhattok egy szuper Pandarte workshopon, amely ezúttal már az ünnepekre fog fókuszálni. Készíthettek hógömböt, díszeket és ünnepi dobozt is! A részleteket a képre kattintva olvashatjátok el!

cw4 kicsi.jpg

0
Tovább

Egy szívet melengető civil kezdeményezés: lépcsőfestés Úriban

Ezen a hűvös novemberi napon egy kis melegséget szeretnék csempészni a szívetekbe. Mire végigolvassátok ezt a bejegyzést, garantálom, hogy mosolyogni fogtok, mert a derű, az elszántáság,az összefogás, a közösségi szellem, a tenni akarás, ami a Színesen Vidámabb Baráti Társaság kezdeményezésből árad, mindannyiunk számára követendő példa lehet! Fogadjátok szeretettel!

1377279_179349302255320_1918258346_n.jpg

0
Tovább

Madáretetők PET-palackból

Közeleg a tél - s bár a szakemberek véleménye megoszlik a madáretetés helyességéről -, ilyenkor sokan várjuk finom csemegével kertünk/ablakunk/erkélyünk szárnyas látogatóit. Ha nem is szélsőségesen hideg az időjárás (ilyenkor lehet indokolt madáretetéssel beavatkozni a természet rendjébe), egy fontos szabályt mindenképpen tartsatok be: ha elkezditek, tavaszig etessétek is szorgalmasan a kis vendégeket! S persze mi kézügyesek a madáretetőt is magunk készítjük! Ezúttal PET-palackos ötleteket hoztam!

külön-díj-pet-678x1024.jpeg

0
Tovább

Újra itt a kötésszezon – mi felkészültünk! (X)

Egész Európában reneszánszát éli a kötés, mely a klasszikus Schachenmayr logó.jpgfelhasználási területek mellett ötletes, gyors, kevésbé gyakorlottak és kezdők számára is elsajátítható technikákkal, és ezekhez kifejlesztett termékekkel vonz egyre több régi- és új felhasználót. Nem mellékesen, a végeredmény is igen látványos!

20120211091319_7e293.jpg

0
Tovább

Adventi naptárak saját kezűleg

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A mai bejegyzésünk már az adventi előkészületek jegyében íródik, hisz bár még van bő két hetünk adventi naptárt készíteni, de az ötleteket és alapanyagokat már ideje összegyűjteni, beszerezni. Mi az ötletelésben szeretnénk hasznos segítséget nyújtani, ma mindjárt három, saját kezűleg elkészíthető ötletet mutatunk be.

1. Papírdobozokból

2012-11-30 14.11.07.jpg

0
Tovább

További fonalas trükkök: készítsünk hóembert!

A minap egy kedves olvasóm kérdezte, hogy a fonaltekeréses-lufis módszerrel hogyan készíthet kisebb méretű gömböket, mert nem kap hozzá kicsike lufit. Nos, egyrészt modellező lufiból (tudjátok, amiből a lufifigurákat készítik) is formázhatunk kisebb gömböket, de ha csak nagyobb lufi áll a rendelkezésre az sem gond. Csak felfújás után ne a szájánál, hanem feljebb kössétek el, így akkorra gömböt kaptok, amekkorára épp szükség lesz. És akkor már el is érkeztünk a mai témánkhoz, a tündéri hóemberkékhez. Egy újabb kis költségvetésű, otthon is megtalálható apróságokból elkészíthető látványos dekoráció!

480336_503714846392967_1885952869_n.jpg

0
Tovább

Csináld magad: világító karácsonyfa fonalból

Mára egy villámötletet hoztam, de abból a legjobb fajtát! Egyszerű elkészíteni, és nagyon-nagyon látványos. Ja, és pár fillérből kijön, mert otthon fellelhető anyagokból készül!

1469985_659166764114860_157587507_n.jpg

  • 1. Készíts papírból kúpot tetszés szerinti méretben. Nem kell tökéletesnek lennie, celluxszal is összeragaszthatod. A kúp alját pár centinként vagdosd be, hogy a fonal tekerésekor könnyebb dolgod legyen.
  • 2. Vond be folpack-kal, s vékonyan kend át vazelinnel.
  • 3. A fonalat/madzagot/spárgát/zsineget/szizált áztasd tapétaragasztóba vagy decoupage ragasztóba, és tekerd fel a kúpra minél szabálytalanabbul. Kezdheted a tekeréssel is, így a végére marad a ragasztó felvitele, de ez esetben figyelned kell rá, hogy mindenhová egyenletesen jusson a ragasztóból.
  • 4. Száradás után egyszerűen húzd le a karácsonyfát a kúpról. Az aljára ragassz egy szép szalagot szegélynek. Rejts a belsejébe ledes izzósort és kész is!

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

0
Tovább

Hogyan készítsünk adventi koszorút?

Egy saját készítésű adventi koszorú nem csak a készítője szemében sokkal értékesebb, hanem családi körben is becsesebb darab lesz. Birtokolhatod az alkotás semmivel össze nem hasonlítható érzését, s az örömödben a környezeted is osztozni fog. Ma részletesen kitárgyaljuk, mi mindenre lesz szükség egy adventi koszorú elkészítéséhez, hogyan fogj hozzá, milyen alapanyagokat válassz, jöjjenek az ötletek, fortélyok az első lépésektől a gyönyörű koszorúig!

skiptomylou-org_.jpg

d8c056fb40ac2410d3992f1544120c6e.jpg

0
Tovább

Papírdíszek gyermekszobába

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. Manapság nagyon divatosak a különféle falmatricák, amelyekkel pillanatok alatt csodálatossá varázsolhatjuk otthonunkat, így gyermekünk szobáját is. Ezeket, mikor meguntuk, általában nyom nélkül eltávolíthatjuk. Ezekhez a matricákhoz hasonló motívumokat papírból vagy különféle tapétákból is készíthetünk, s ez esetben a közös alkotás örömét is átélhetjük.

idea8.jpg

0
Tovább

3D-minta cérnából

A decoupage-t azaz a szalvétatechnikát alkalmazhatjuk önmagában, de remek kiegészítése lehet más egyéb technikáknak is (festés, repesztés, antikolás stb.), ahol nem kifejezetten a szalvétamotívumon van a hangsúly, az inkább csak felteszi az íre a pontot. Na, ez a hasas váza épp ilyen, ráadásul az alkotó tökéletes arányérzékét dicséri, hogy milyen egyensúlyban van a rózsaminta a cérnás motívummal. Egyikkel sem esett túlzásba, pedig a rózsamintával nem nehéz, szóval ezért is piros pontot érdemel.

DIY-How-to-Paint-a-Glass-Jar1.jpg

0
Tovább

Szaténrózsa egyszerűen

Mindig is csodáltam a különféle technikákkal készült textilvirágokat, legyenek azok filcanyagból vagy éppen selyemből. Alkalom válogatja, mikor milyet készítsünk, én ma az elegánsabb stílusú virágok kedvelőinek örömére mutatok egy egyszerű technikát rózsakészítésre.

DIY-Easy-Fabric-Roses1.jpg

0
Tovább

Az idei kedvenc: így faragj csingilinges tököt!

Az idei tökfaragós időszak első számú sztárja egyértelműen a Csingiling avagy Tinker Bell minta. Első pillantásra beleszerettem, és a facebook rajongói oldalon is nagy sikert aratott. Rengetegen kérdeztétek, hogyan késízthető el, úgyhogy íme, nézzük meg részletesen!

FPPPFZMHM8DDPN1.LARGE.jpg

0
Tovább

Papírdekorációk halloweenre

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A mai alkalommal könnyen elkészíthető vidám papírdekorációkat mutatunk halloween alkalmából!

111.jpg

0
Tovább

30+ zseniális töklámpás

Ha eddig nem tettétek, ezen a héten még belevághattok a tökfaragásba. Nálunk már visszatérő program, a kislányommal közösen választunk mintát (mintákat), majd a munka fúrás-faragás részét is együtt kivitelezzük. Gyertek, nézzétek meg az idei válogatásomat is!

1. Baglyos

19.jpg

0
Tovább

3 legjobb kreatív őszi ötlet gyermekeknek

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésünkben a mi három kedvenc őszi ötletünket mutatjuk be!

8.jpg

0
Tovább

Szuper fotóalbum papírspulniból

Papírspulni a legtöbb kézimunkát kedvelő hölgy otthonában fellelhető és remekül újrahasznosítható hulladék, úgyhogy ki ne dobja ki senki! Nézzétek csak, micsoda csodát készíthettek belőle!

DIY-Creative-Photo-Album_1.jpg

0
Tovább

Őszi asztaldíszek

Az ősz a színekben leggazdagabb évszak, ez vitathatatlan. Ilyenkor szinte mindenki megpróbál becsempészni az otthonába belőle egy darabkát, s ez nem is csoda. Én is ezt csinálom. Soha ennyit nem sétálok, mind a lombhullás idején, ilyenkor pedig az emberen eluralkodik a gyűjtögethetnék, és nap mint nap kincsekkel térünk haza. Ezekből pedig fantasztikus otthondíszeket varázsolhattok, így például kerülhet belőlük az asztalra is.

5d5f12c13d2039085e6e86e786e052ae.jpg

0
Tovább

Levendulás sópárna készítése

A mai bejegyzésben egy kedves és lelkes olvasóm ötletét szeretném bemutatni, fogadjátok szeretettel Bajzák Anna (Nolám naturlabor) posztját! Át is adom a szót!

Lilus (4) volt a segítségemre tegnap délután a nyugtató sópárna elkészítésében. Az elkészült batyu akár túlmozgásos, akár nyugtalan csemetével rendelkező családoknál könnyítheti meg a hétköznapokat vagy épp segítheti a gyerekek álmát. Összetevőinek köszönhetően újszülött babák vagy áldott állapotban lévő anyukák is élvezhetik a hatást.

borito.jpg

0
Tovább

Papírgömb állatkák

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Mai bejegyzésünket a Pritt Kreatív Klub Állatok világnapjára meghirdetett kreatív pályázata ihlette, mókás állatfigurákat készítünk egy különleges technikával. A Kreatív pályázat pontos kiírását ITT nézhetitek meg, várjuk pályaműveiteket!

farm lakoi.jpg

0
Tovább

Borosüvegek festése gyönyörű mintákkal

A 3D-s domború kontúrozókat és az üvegfesték kontúrozókat használhatjuk pöttyözött minták készítésére is. Ezen minták nagy előnye, hogy nagyon nehéz elrontani a készítést (egy pöttyel több vagy kevesebb? Mit számít!), és aztán pedig nagyon nehéz abbahagyni a gyártást! Borongósabb délutánokra feltétlen ajánlom!

DIY-Spot-Painting-Wine-Bottle1.jpg

0
Tovább

Tökfaragás fúrógéppel

Lassan ideje beszerezni a faragnivaló tököket, és kitalálni, milyen mintát készítsünk az idén. Fúróval persze minden gyorsan és egyszerűen megy, aki tehát nem nagyon ér rá farigcsálni, vagy bátortalan, annak szívből ajánlom ezt a megoldást!

final_pumpkins.jpg

0
Tovább

Termésfigurák az ősz kincseiből

Kedves, vidám teremtényeket fabrikálhatunk az ősz és a természet ajándékaiból. Az őszi séták alkalmával gyűjtögethetünk gesztenyét, diót, különféle leveleket, bogyókat, terméseket, bármit, ami az utunkba akad. A maihoz hasonló, esős, borongós, hideg napokon pedig gyermekünkkel összefogva feldolgozhatjuk az összegyűjtött kincseket. Erre mutatok ma néhány ötletet!

1.jpg

0
Tovább

Csináld magad: faragjunk tökvázát!

Sokféle tökös ötlettel találkozhattatok már itt a blogon az elmúlt években, de kifejezetten tökös vázák még nem voltak. Az elmúlt napokban pedig egyre többen érdeklődtetek, hogyan készülnek ezek csodák, úgyhogy ideje utánajárni!

1380307_604527182923131_1722730626_n.jpg

0
Tovább

Mókás papírállatkák kreatív pályázatunk alkalmából

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésünket az állatok világnapja ihlette, amelyet a múlt héten ünnepeltünk világszerte.

1.jpg

0
Tovább

Levélnyomatos tálak

A természet múlékony szépségeit konzerválhatjuk eme technika segítségével, a festetlen modellező agyag natúr színe pedig tökéletesen kiegészíti az alapelgondolást, bár én még a festés gondolatával is eljátszanék. Be kell valljam, délután rohanok is levegőn száradó gyurmát venni, annyira megtetszett az ötlet. Finom, kidolgozott, részletgazdag, natúr szépségű kis tálkákat készítünk ma, amelyekkel nem csupán otthonotokat díszíthetitek, hanem ajándékba adva is szívet melengető meglepetéssé válhatnak!

6a01156f70f21e970c019104fb4f73970c-800wi.jpg

0
Tovább

Mécsestartó falevélből

Az ősz hangulatos fényeit mi más adhatná vissza a legtökéletesebben, mint egy falevelekből készült gyönyörű mécsestartó?

naturdeko-3.jpg

Az elkészítéshez kisebb méretű lufira lesz szükség. Erre ragasszatok (tapéta- vagy dekupázsragasztóval) vékony, áttetsző rostselyem papírból vágott csíkokat, majd színes őszi leveleket, végül ismét néhány papírcsíkot. A lufit előzetesen vékonyan átkenhetitek vazelinnel vagy olajjal, úgy könnyebb lesz levenni a megszáradt munkát. Tehát, amikor megkeményedett a levélbura, eresszétek le a lufit, és kész a mű. Érdemes többféle árnyalatú papírral, és különleges formájú levelekkel próbálkozni, hogy minél pazarabb fényjátékot élvezzetek. A burák peremét hagyhatjátok "csak úgy", de egyenesre vagy cakkosra is vághatjátok.

Figyelem: A mécsestartók gyúlékonyak, ezért a teamécseseket mindig üvegpohárkában helyezzétek a burákba!

Forrás: wunderweib

Ha tetszett ez az ötlet, ajánlom figyelmetekbe a hasonló elvvel készült őszi tálkát is (a leírásért kattints a képre):

diy-autumn-leaf-bowls1.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

0
Tovább

Csipkés gyertyatartók

A hűvösebb esték beköszöntével egyre gyakrabban gyújtok gyertyát, hangulatos fényük mellé olyan jó bekucorodni a fotelba. Nekem az ősz eljövetele azonnal beindítja ezt az imádott gyertyagyújtós időszakot, s talán ti is így vagytok ezzel. Ha egy kis csipkével vonjuk be a gyertyatartó pohárkát, a gyertya meggyújtásával mesés fényjáték veszi kezdetét... Élvezzétek ti is!

367657656_67f8594778.jpg

0
Tovább

Ingyenesen letölthető hímzésminták

Idén júniusi Fishing On Orfű fesztivál Kispál-napjára készült ez a dalszövegek ihlette különleges kollekció (Emese és Zsákmányállat), ami elérhető pólón, táskán és hűtőmágnesen, most pedig - ha valakinek van kedve saját magának igazi falvédőt hímezni belőle - a minta falvédőalaphoz (70x50 cm-es méretben) ingyen letölthető a popshop.hu oldalról. 

emese-falved-szabasminta.jpg

Emese falvédőminta letöltése

zsakmanyallat-falvedminta.jpg

Zsákmányállat falvédőminta letöltése

0
Tovább

Papírból font fűszertartó kosár

Már jó ideje igyekszem nagyon alaposan feltárni a papírfonás rejtelmeit, s aki figyelmesen követi a blogot, az már magabiztosan bánik a kis papírcsövekkel. Ez az egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technika rengeteg használati tárgy elkészítéséhez alkalmazható, a pici kosárkáktól egészen a nagy fonott fiókokig. Ne dobáljátok hát a ki a szemétnek tűnő reklámújságokat, hiszen ezek valóságos kincsek, alkossatok inkább belőle hasznos dolgokat.

75002122_dsc02920.jpg

0
Tovább

Ősztündérkék falévelből

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai alkalommal tüneményes tündérkéket készítünk!

117.jpg

0
Tovább

Szülinapos öröknaptár

Ez a naptár az egyik legjobb öltet, amivel mostanában találkoztam. Egyrészt rém praktikus, én pl. folyton elfelejtek egy-egy szülinapot. Beprogramozom az okostelefonon, karikázom a naptárban, néha mégis becsúszik egy kis hiba. Ez az öröknaptár pedig mindig szem előtt van, csak jól el kell találni a helyét a lakásban. Másrészt pedig fantasztikusan néz ki, tehát ténylegesen egy lakberendezési tárgy, ami jól mutat bárki otthonában. És persze az sem elhanyagolható, hogy valóban öröknaptár, tehát nem kell évente lecserélni, miközben bővíthető a végtelenségig.

Family-birthday-board.jpg

0
Tovább

Ajtókoszorú falevélrózsákból

A falevél hajtogatott rózsafej már tavaly felbukkant itt a blogon, méghozzá nagy sikerrel, hiszen sokatoknak tetszett (ha esetleg nem láttátok, itt megtaláljátok). A mai ötlet ennek a rózsának a továbbgondolt változata, fogadjátok szeretettel!

110.jpg

0
Tovább

Csináld magad: természet ihlette gyertya

Ilyenkor, a hűvösebb, nyirkosabb idő beköszöntével többször üldögélünk gyertyafény mellett, hiszen olyan jó bekuckózni, merengeni, tűnődni olykor. Gyertyákat pedig mi magunk is készíthetünk, ma erre mutatok egy jó ötletet! Csempésszünk otthonunkba egy csipetnyi erdei hangulatot!

DIY-Smell-of-the-Forest-Candle1.jpg

0
Tovább

Borospohárból mécsestartó

Hétvégére egy villámposzttal készültem, hisz a megvalósítás valóban csak pár pillanatot vesz igénybe. A poháron és teamécsesen kívül csupán valamilyen nagyon mutatós motívumú pauszpapírra lesz szükségetek. Ebből a megfelelő formát kivágva már kész is a rögtönzött mécsestartó!

DIY-Wine-Glass-Candle-Lamp.jpgForrás a képre kattintva!

Kellemes hétvégét kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

0
Tovább

Maga a csoda: a papírfonás és a quilling házassága

Két méltán nagyon népszerű technika ötvözéséből vajon mi születhet? A quillingezés, azaz a már-már művészi szintre fejlesztett papírcsíktechnika önmagában is szemet gyönyörködtető látvány, a papírfonás pedig egy igazán egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technika, így adja magát a lehetőség, hogy ötvözzük a gyönyörűt a hasznossal. Megéri? Meg hát!

102415079_Pletenki_iz_gazet_s_yelementami_kvillinga_Masterklass__11_.jpg

0
Tovább

Illatos, természetes és sokoldalú alapanyag: ötletek narancshéjból

Illatos, természetes és sokoldalú. A narancs héját megenni nem lehet, mégis vétek kidobni. A kreatív szemléletű embereknek ugyanis ez nem szemét, hanem egy remek alapanyag. Kíváncsiak vagytok, mi mindenre jó?

Orange-Skin-Flower.jpg

0
Tovább

Kapanyél vendégposzt - Őszi energiabomba: a bodzabogyó

A fekete bodza tavasszal virágával, ilyentájt pedig sötétlila bogyóival örvendezteti meg a kamrát és házi patikát feltölteni vágyókat.Ha már fogyóban a nyár elején bodzavirágból eltett szörp, még nem késő a bodza bogyóját is feldolgozni. Mindegy, hogy lekvár, szörp vagy pálinka formájában visszük be a szervezetünkbe, jótékony tulajdonságait úgy is megtartja.

800px-Sambucus_nigra_fruit_kpjas_26082005_1.jpg

Olvass tovább! Katt ide!

0
Tovább

Furdancs vendégposzt - Képkeret hulladékból

A Furdancs Blog mai posztjában maradék lambéria felhasználásával, könnyedén elkészíthető fali dekorációkat mutat be. Na jó, képkereteket. Esős őszi napokon jól jöhet majd.

A lambéria univerzális alapanyag. Relatíve olcsón gyalult-csiszolt, mérettartó faanyagot vásárolhatunk, ami kis kompromisszumokkal nagy felületekké építhető. Amennyiben díszlécnek vagy vékony polcnak használjuk fel, az oldaláról hulladékként levágott „C-profilból” költséghatékony képkeretet készíthetünk.

keret4.jpg

Olvass tovább! Katt ide!

0
Tovább

Juharlevél quillingtechnikával

Amikor tegnap megpillantottam eme csodát, rögtön tudtam, hogy megtaláltam a mai nap bejegyzéstémáját. Hiszen egy gyönyörűen megmunkált őszi levéltől van szó, minden apró részletében finoman kidolgozva. Hiába, a quillingezés egy aranybánya, ha egy picit mélyebben is megismerjük, képtelenség abbahagyni.

DSCN0389.JPG

0
Tovább

A kanzashi technika

Pár méter szaténszalagból olyan, de olyan virágokat lehet rittyenteni, hogy megáll az ész. Teljesen belehabarodtam most ebbe a technikába, és mivel már többen érdeklődtetek felőle, eljött az ideje, hogy részletesebben is bemutassam itt blogon.

DIY-White-Chrysanthemum-Flower1.jpg

0
Tovább

Kapanyél vendégposzt - Gitárerdő a pampákon

Van, aki fákat vág(at) ki ilyen-olyan okból, más minden gyerekének ültet egyet a kertben, hogy együtt nőjenek fel. Mai történetünk is faültetésről szól, nem is akármilyenről, még ha az apropó szomorú is.

article-2292155-18975C01000005DC-23_634x397.jpgOlvass tovább! Katt ide!

0
Tovább

Furdancs vendégposzt - fali dekoráció hulladékból

A „dekoráció” kifejezésnek van egyfajta kézimunka szakkör feelingje. Nem hiszem azonban, hogy a kreatív kismamák felsőmarón tolnák az anyagot, illesszük hát be a faliképekkel való kísérletezést a barkácsolás kategóriába. Az elkészült művek stílusát némi David Lynch-es romantikával fűszerezett naiv (erdei) fantasy és a népi absztrakt irányzat közé lőném be. 

borito.jpg

 

Olvass tovább! Katt ide!

0
Tovább

Olvasói alkotás: Zsolt kerti csobogója

Zsolt nemrég meglepte édesapját születésnapja alkalmából egy napelemes szökőkút szivattyúval. A kertben már volt egy kisebb medence, amire hamarosan megépült a csobogó is. A viszonylag kis költségvetésű ötlet nagyon is látványos, Zsolt pedig örömmel beavat minket az elkészítés részleteibe is!

3.jpg

0
Tovább

Őszi hangulatfény: gyertyatartó a virágcserépben

Ebbe az ötletbe most teljesen belebolondultam, annyira tetszik. Mi ősszel is gyakran gyújtunk gyertyát a teraszon, de bevallom, sokszor csak egy befőttesüvegbe dobom be a gyertyát, hogy ne fújja el a szél. Pedig ez az ötlet sem kerül semmibe, hiszen virág is van itthon meg cserép is... És az eredmény elragadó, kedves, hívogató, el kell hát készítenem.

potted-candle-planter-diy.jpg

Vegyünk hát két virágcserepet eltérő méretben, a kisebb férjen bele a nagyobbikba. A nagyobbat virágfölddel, a kisebbet kaviccsal töltsük fel. A külső perembe ültessünk virágot (pl. árvácska), a kavicsos részbe pedig a gyertya kerül. Jó, ha a gyertyát védi valamilyen bura, például a jól bevált befőttesüveg, ami ilyen környezetben az egész másképp mutat (az üveg menetes részét zsinórral, szalaggal is díszíthetjük). 

Forrás: diy cozy home

További őszi témájú bejegyzések blogon:

Mámorító ősz, ezért szeretlek!

Őszi-rózsa falevélből

Őszi ajtódíszek

Hangulatos őszi fények az otthonodban

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

0
Tovább

3D-s üdvözlőlap saját kezűleg

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Ma egy sokakat érdeklő téma kerül terítékre, megmutatjuk, hogyan készül a 3D-s üdvözlőlap.

DIY-3D-Butterfly-Card_1.jpg

0
Tovább

Tál őszi levelekből

Az ősz a meleg, símogató színek évszaka, ezt azt hiszem, megszavazhatjuk. Talán nem is véletlen, hogy nekem ilyenkor van a leginkább kedvem az évszakhoz illő dekorációk készítéséhez. A természetes csodás színei, illatai szinte könyörögnek, hogy csempésszek belőlük a lakásba is. Ez az őszszínű tál is ilyesmi, még akkor is, ha nem valódi falévélből készült.

diy-autumn-leaf-bowl-HelloLucky2.jpg

0
Tovább

Kapanyél vendégposzt - Raklap a kertben

Ahogy már értesültetek róla, a keddi Furdancsos nap után szerdánként a Színes Ötletek kertes testvére, a Kapanyél jelentkezik a blogon. Ma a rendkívül divatos és méltán népszerű raklap körül forog majd minden. Már rengeteg raklapos ötletet találhattatok itt, mi most szigorúan kertészeti szempontból járjuk körbe a témát.

970782_449681078460579_629260912_n.jpg

Olvass tovább! Katt ide!

0
Tovább

Csuhébaba készítése lépésről lépésre

Többen kértetek részletes leírást csuhébabák készítéséhez, így mára ezt a témát választottam. A csuhéfonás remek őszi elfoglaltság, egy-egy hűvös délután épp megfelelő alkalom feleleveníteni/elsajátítani s gyermekeinkkel is megszerettetni a csuhézás hagyományát.

Corn_husk_doll.jpg

0
Tovább

Tüneményes majmocska árva zoknikból

Ahogy hűvösebbre fordul az idő, lassan előszedjük a zoknikat (később a kesztyűket is) a fiók mélyéről. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk a nyár leple alatt mindig munkálkodik a zoknifaló szörny, eltűntet, kilyukaszt ezt-azt, olyan darabokat is, amelyeket biztosan nem használtunk már 2-3 hónapja. Szóval, ha mostanában nálatok is járt a szörnyi, akkor mutatom, mit kezdhettek a megmaradt félpár zoknikkal.

DIY-Sock-Monkey-Terry1.jpg

0
Tovább

Pritt Kvíz - eredményhirdetés

Elérkeztünk kvízjátékunk eredményhirdetéséhez, ahogy ígértünk, a helyes választ adók között 5 db Pritt ajándékcsomag talál gazdára. A csomagokban ezt találjátok: 1 db Pritt Manó plüss kulcstartó, 1 db Pritt stift, 1 db Pritt universal 40 g, 1 db Pritt sulifix cseppmentes ragasztó, 1 db Pritt Olló Nélkül ragasztószalag és 1 db vászontáska.

Mr_Pritt_Winner_PRV.jpg

És akkor nézzük, a sorsoláson kinek kedvezett a szerencse: 

  1. Tóth Rebeka
  2. Nyúl Zoltán
  3. Somos Nóra
  4. Genczinger Ildikó
  5. Augusztin Adrienn

A nyerteseknek szívből gratulálok a magam és a Pritt Magyarország nevében!

Minden nyertessel emailben felvesszük a kapcsolatot, és a nyereményeket postán juttatjuk el hozzájuk!

0
Tovább

Készítsük együtt: vidám képkeretek gyermekeknek

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai ötletünkkel egy kis vidámságot szeretnénk csempészni az iskolakezdés hétköznapjaiba.

110.jpg

0
Tovább

Pritt Kreatív Klub Különkiadás – Pritt Kvíz (3. rész)

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Ahogy a múlt pénteki Pritt Kreatív Klub posztban is olvashattátok, ezen a héten három alkalommal különkiadással jelentkezünk, hiszen nyakunkon az iskolakezdés, és mindenkinek jól jön egy kis segítség ilyenkor. Három forduló nyereményjátékunk harmadik, azaz utolsó része következik (az első részt IDE, a másodikat pedig IDE kattintva érhetitek el).

Mr_Pritt_Reference_PRV.jpg

Íme a harmadik kérdésünk:

 2.        Milyen anyag ragasztásához ajánlott  a Pritt Pen ragasztó?

  • a.     fémhez és műanyagokhoz
  • b.     fűhöz-fához                 
  • c.     papírhoz és kartonhoz

A három megfejtést (kérjük a válaszokat ne külön-külön, hanem egyben küldjék el!) vasárnap (szeptember 8.) éjfélig várjuk a szinesotletekblog@gmail.com e-mail címre.

A heyesen válaszolók között egy-egy Pritt ajándékcsomagot sorsolunk ki, amelyek a következőket tartalmazzák: 1 db Pritt Manó plüss kulcstartó, 1 db Pritt stift, 1 db Pritt universal 40 g, 1 db Pritt sulifix cseppmentes ragasztó, 1 db Pritt Olló Nélkül ragasztószalag és 1 db vászontáska.

Sorsolás, eredményhirdetés: 2013. szeptember 9. (hétfő)

Sok szerencsét kívánunk és ne feledd: válaszolj három kérdésünkre és nyerj Pritt ajándékcsomagot!!

0
Tovább

Pritt Kreatív Klub Különkiadás – Pritt Kvíz (2. rész)

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Ahogy a pénteki Pritt Kreatív Klub postban is olvashattátok, ezen a héten három alkalommal különkiadással jelentkezünk, hiszen nyakunkon az iskolakezdés, és mindenkinek jól jön egy kis segítség ilyenkor. Három forduló nyereményjátékunk második része következik (az első részt IDE kattintva érhetitek el).

Mr_Pritt_Reference_PRV.jpg

Íme a második kérdésünk:

 2.        Miért használható a Pritt Universal ragasztó gél gyermekek számára is?

  • a.        Nem tartalmaz oldószereket és ruhából kimosható.
  • b.        Gyakran használják az űrhajókabinok szigetelésénél                    
  • c.        Fritz Henkel elsõként ezt a terméket találta fel 1876-ban

A három megfejtést (kérjük a válaszokat ne külön-külön, hanem egyben küldjék el!) vasárnap (szeptember 8.) éjfélig várjuk a szinesotletekblog@gmail.com e-mail címre.

A heyesen válaszolók között egy-egy Pritt ajándékcsomagot sorsolunk ki, amelyek a következőket tartalmazzák: 1 db Pritt Manó plüss kulcstartó, 1 db Pritt stift, 1 db Pritt universal 40 g, 1 db Pritt sulifix cseppmentes ragasztó, 1 db Pritt Olló Nélkül ragasztószalag és 1 db vászontáska.

A második kérdést szeptember 4-én (szerda), a harmadikat pedig szeptember 6-án (péntek) tesszük közzé!

Sorsolás, eredményhirdetés: 2013. szeptember 9. (hétfő)

Sok szerencsét kívánunk és ne feledd: válaszolj három kérdésünkre és nyerj Pritt ajándékcsomagot!!

0
Tovább

Újrahasznosítás: fiókos szekrény cipősdobozból

Újságpapírból készült szekrényt már mutattam nektek, amely végleges állapotban hasonlított erre, az elkészítés módja azonban lényegesen eltért ettől. Ezt a korábbi papírszekrényt IDE kattintva nézhetitek meg, itt pedig következik a cipősdobozos verzió.

DIY-Small-Cardboard-Chest2.jpg

0
Tovább

Pritt Kreatív Klub Különkiadás – Pritt Kvíz

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Ahogy a pénteki Pritt Kreatív Klub postban is olvashattátok, ezen a héten három alkalommal különkiadással jelentkezünk, hiszen nyakunkon az iskolakezdés, és mindenkinek jól jön egy kis segítség ilyenkor. Most induló, három fordulós nyereményjátékunkban minden alkalommal egy-egy kérdést teszünk fel a Pritt termékeivel kapcsolatban, a helyesen válaszolók között pedig 5 db Pritt ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Mr_Pritt_Reference_PRV.jpg

Íme az első kérdésünk: 

Hány százalékban készül megújuló, természetes anyagokból a Pritt ragasztóstift?


a.        50%-ban   
b.        90%-ban 
c.        3%-ban 

 

A három megfejtést (kérjük a válaszokat ne külön-külön, hanem egyben küldjék el!) vasárnap (szeptember 8.) éjfélig várjuk a szinesotletekblog@gmail.com e-mail címre.

A heyesen válaszolók között egy-egy Pritt ajándékcsomagot sorsolunk ki, amelyek a következőket tartalmazzák: 1 db Pritt Manó plüss kulcstartó, 1 db Pritt stift, 1 db Pritt universal 40 g, 1 db Pritt sulifix cseppmentes ragasztó, 1 db Pritt Olló Nélkül ragasztószalag és 1 db vászontáska.

A második kérdést szeptember 4-én (szerda), a harmadikat pedig szeptember 6-án (péntek) tesszük közzé!

Sorsolás, eredményhirdetés: 2013. szeptember 9. (hétfő)

Sok szerencsét kívánunk és ne feledd: válaszolj három kérdésünkre és nyerj Pritt ajándékcsomagokat!!

0
Tovább

Különlegesség: festmény kavicsokból

Egy különleges és egyedi ötletet hoztam szeptember első hétfőjére, most kiderül, hogyan készíthettek kavicsokból festmény hatású falépet. Az ötlet már csak a maga egyszerűsége és költséghatékony mivolta miatt is nagyon tetszik, elkészítésével pedig nem csak egy lakberendezési tárggyal lesztek gazdagabbak, hanem az alkotás örömével is.

painting-out-of-river-pebbles.jpg

0
Tovább

Programajánló: Csupa Nő – Vásár és figyelem csak neked!

A múlt héten már említettem nektek a Csupa Nő Kiállítást, amely számos izgalmas témával várja az érdeklődőket. Ma egy picit részletesebben is bemutatok pár érdekesek ígérkező programot!

CSUPA NO programfüzet-2.jpg

0
Tovább

Váza papírfonással

A papírfonás témakörét igyekszem minél jobban körüljárni, bemutatni nektek, hiszen egy egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technikáról van szó. A pici kosárkáktól egészen a nagy fonott fiókokig rengeteg mindent készíthettek a szemétnek tűnő reklámújságokból, ezért ne hagyjuk veszni ezeket az értékes kincseket, inkább alkossunk belőlük! Mivel folyamatosan gyűlnek az ötletek, praktikák, időről-időre közkinccsé teszem a legújabbakat!

DIY-Newspaper-Tube-Vase-and-Violets.jpg

0
Tovább

Izgalmas otthonteremtés a Csupa Nő kiállításon (X)

Bútorátalakítás, praktikus lakberendezési tanácsok, bonszaikészítés, fűszernövény praktikák és még számos program, személyes tanácsadás várja az érdeklődőket a Csupa Nő kiállításon, az első nőknek szóló rendezvényen!

tunderlany.jpg

0
Tovább

Minikertek parafa dugóban

A parafa dugós ötletek rendszeres vendégei a blogomnak, hiszen ezek az apróságok számos dologra használhatók. Ma egy bájos kis ötletet mutatok a felhasználásukra.

cool-diy-mini-magnet-garden-5.jpg

0
Tovább

Rácsvédő és babajáték kiságyba

Első pillantásra magával ragadott eme a csodálatos rácsvédő minden kis részlete, a gyönyörű élénk színei, vidám, formás mintái és láthatóan pihe-puha anyaga.

1098145_597667930256580_963413457_n.jpg

0
Tovább

Falióra vízparti kincsekből

Vízparton gyűjtögetett csigák, kagylók, kavicsok felhasználására már sok-sok ötletet mutattam. Ebben a bejegyzésben elleshetitek, hogy készíthettek belőlük egy látványos faliórát.

DIY-Wall-Clock-of-Shells_1.jpg

0
Tovább

Napraforgó quillingtechnikával

A quillingtechnika csodálatos, a lehetőségek tárháza végtelen, s aki már az alapokat ismeri, szinte bármit megvalósíthat. Egy kis gyakorlással hamar bele lehet jönni, és utána már nincs megállás! Ma egy nyári témájú ötletet szeretnék bemutatni, így készül a quilling napraforgó lépésről-lépésre!

DIY-Quilling-Sunflower1.jpg

0
Tovább

Tanuljunk játékosan: oktató óra régi cédéből

Pritt_KK_0208_Fejlec_1.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai ötletünk már a közelgő iskolakezdés felé kacsingat. Készítsünk gyermekünkkel közösen egy újrahasznosított órát, amely játszva vezet be a számok világába.

22.jpg

0
Tovább

20+ újabb zseniális raklapos ötlet

Legnagyobb örömömre óriási sikere volt a raklapbútoros blogbejegyzésnek, így nem is kell várnotok a folytatásra tovább. Folyamatosan keresem nektek az újabb ötleteket, s mára összegyűlt egy újabb adag. Kellemes inspirálódást kívánok!

r4.jpg

0
Tovább

Újságpapírból használati tárgy - legújabb papírfonós ötletek

A papírfonás témakörét igyekszem minél jobban körüljárni, bemutatni nektek, hiszen egy egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technikáról van szó. A pici kosárkáktól egészen a nagy fonott fiókokig rengeteg mindent készíthettek a szemétnek tűnő reklámújságokból, ezért ne hagyjuk veszni ezeket az értékes kincseket, inkább alkossunk belőlük! Mivel folyamatosan gyűlnek az ötletek, praktikák, időről-időre közkinccsé teszem a legújabbakat!

Füles kosárka

12982_596316290391744_1170474851_n.jpg

1
Tovább

Készítsünk drótékszert!

A drótműves technikával készült ékszereket sokan csodáljuk, az elkészítésbe azonban kevesen vágnak bele. Nem is csoda, hiszen speciális eszközökre, fogókra van szükség hozzá, és a fogások elsajátításához gyakorlat kell. Ez az ötlet azonban otthon fellelhető eszközökkel, alap gyöngyfűző készlettel is kivitelezhető, ráadásul gyönyörű!

DIY-Beads-Universal-Flower_1.jpg

0
Tovább

Újrahasznosítás: képkeret tojástartóból

Pritt_KK_0208_Fejlec_1.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. 

A tojástartó dekorációs szempontból egy rendkívül jól újrahasznosítható alapanyag, hiszen egy csomó jópofa dolgot ki lehet hozni belőle, és a legtöbbször még akad is itthon néhány darab. Ez a tükör- vagy képkeret is egy ilyen remek ötlet, érdemes hát gyűjteni a tojástartókat. 

egg-cartons-decorative-mirror-collage.jpg

Bármilyen osztású tojástartót használhattok, elég sok forma van forgalomban, de ez csak szerencse, mert ahány forma, annyi eredmény, érdemes kísérletezni. Ollóval vagy sniccerrel is vágható, a virágfej szirmait papírragasztóval egyszerűen össze tudjátok ragasztani. A kész virágokat ragasztópisztollyal rögzítsétek a keretre.

Tipp: egy-egy ilyen ötletnél sokat szoktatok morgolódni, hogy: "jó-jó, de fogja ez portalanítani, törölgetni, tisztítani...". Bennem egy jó ötlet, egy szép tárgy láttán a legritkább esetben merül fel ez a gondolat, de nem vagyunk egyformák, tudom, hogy nem vagyok egy gyakorlatias egyén. De a lényegre térve, megkönnyíti majd a tisztítást, ha akrilfestékkel lefestitek és/vagy lakkozzátok a virágokat. Így vízálló felületet kaptok, amely egyrészt jobban taszítja a port, másrészt akár nedves ruhával is át lehet majd törölgetni.

Forrás: handimania

Szavazz rám a Goldenblogon!

Idén is elindult a Goldenblog szavazás, és ahogy eddig minden évben, idén is részt veszek rajta. Kérlek titeket kedves olvasóim, ha érdemesnek találtok, szavazzatok rám! Minden szavazatért és megosztásért hálás vagyok! 

A szavazáshoz ide kattints: ÉLETMÓD KATEGÓRIA --> szines otletek
Ja, a szavazáshoz Facebook tagság szükséges, de nyugi, a Goldenblog normális oldal, nem fog a nevedben spam-elni, üzeneteket írni!

 

Kellemes időtöltést kíván a Pritt Kreatív Klub!

További kézműves ötleteket találtok a pritt.hu-n!

  
0
Tovább

Csináld magad: pomponszőnyeg

Különleges és rendkívül látványos ez az ötlet, de tény, hogy meglehetősen nagy az anyagigénye. Aki viszont sokat kézimunkázik, köt, horgol, annak sok-sok maradék fonala lehet, ami erre a célra épp tökéletes lesz!

pompom-rug.jpg

0
Tovább

Fűzzünk gyöngyöt: fagolyó körbegyöngyözése

Nagyobb golyók körbegyöngyözése igazán látványos, ámde odafigyelést igénylő technika. Viszont ha egyszer rájöttök a menetére, már gyerekjáték az egész. Találtam egy jól követhető képsorozatot a témához, ennek segítségével szavak nélkül is érhető a lényeg, nézzétek csak:

038a05f70fc40c836caa7e325b33364e.jpg

Forrás a képre kattintva!

További gyöngyfűzéses ötletek a blogon:

Rockstar nyaklánc

Miyuki gyöngyös szett

Jádezöld medalion

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

0
Tovább

12 elragadó balkonkert

A nyár legforróbb napjait éljük. Ehhez mérten egy könnyen emészthető bejegyzést készítettem nektek, nézegessünk szépséges, hangulatos balkonkerteket...

2101-630x632.jpg

0
Tovább

30+ szuper raklapos ötlet

A raklapok - legyen szó használt vagy új darabokról - felhasználása a lakberendezésben hatalmas divat, én magam is rajongója vagyok ezeknek a bútoroknak, az efféle újrahasznosításnak, újragondolásnak. Egyrészt, mert olcsó (újak 2500 Ft körül, használt 1700 Ft körül, selejt 500 Ft-tól), rendkívül jól variálható, másrészt nagyon sok minden megvalósítható belőlük otthon, saját kezűleg is. Ma egy nagy-nagy raklapos bútor- ötletgyűjteményt készítettem, remélem, hasznos lesz számotokra!

Ülőalkalmatosságok, bútorok a nappaliba

580269_568873346488515_273512601_n.jpg

0
Tovább

Textilfestés fehérítővel

Ez a gyönyörű textilszalvéta a kékfestő eljárással készült szövetekre emlékeztet, de persze ennek korántsem annyira összetett az elkészítése. Csak egy jó trükk kell hozzá!

1411.jpg

0
Tovább

Aszfaltkréta házilag

Kislányként imádtam telerajzolni az úttestet és a garázsajtót krétával, fél nyarakat töltöttem ezzel. Ma már a lányom vette át a stafétabotot, és ő is nagy örömét leli benne. Házilag is készíthető, ráadásul jó móka a gyártás is! Kipróbáljátok?

MHC_1.jpg

0
Tovább

Olvasói alkotás: Timi szekrénye

Egyre többen vágunk bele saját kezűleg kisebb-nagyobb átalakításokba otthon, legyen szó bútorról, valamilyen berendezési tárgyról, vagy akár falfestésről, kisebb burkolási munkálatokról. A mai bejegyzésben a hasonló cipőben járóknak szeretnénk segítséget nyújtani, hiszen egy csodálatosan sikerült bútorátalakítást fogok részletesebben bemutatni. Az átalakítás egy kedves olvasó, Timi keze munkáját dicséri, akitől egy rövid rábeszélés után részletes leírást is kaptam az elkészítésről. Ezúton is nagyon köszönöm Timinek, és remélem, nektek is nagyon hasznos kis bejegyzés lesz!

P1070627.JPG

0
Tovább

Nyomdakészítés saját kezűleg

Pritt_KK_0208_Fejlec_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Nem túlzok, ha azt mondom, a legtöbb gyermek imád nyomdázni (és nem csak papírra), így nagy meglepetést szerezhetünk egy saját kezűleg gyártott nyomdakészlettel!

stamps.jpg

0
Tovább

Kosárfonás papírból - trükk a tökéletes formájú kosárhoz

A papírfonás témakörét igyekszem minél jobban körüljárni, bemutatni nektek, hiszen egy egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technikáról van szó. A pici kosárkáktól egészen a nagy fonott fiókokig rengeteg mindent készíthettek a szemétnek tűnő reklámújságokból, ezért ne hagyjuk veszni ezeket az értékes kincseket, inkább alkossunk belőlük!

DIY-Zrob-to-sam1.jpg

0
Tovább

A nyár 10 legjobb csináld magad karkötője

Ezt az ékszerválogatást a Small for big oldalán találtam, és igazi telitalálatnak tűnik! Hasonló ékszerötletek előkerültek már itt a blogon is, de ilyen szépen összegyűjtve még nem csemegézhettetek belőlük!

bracelets_DIY_10.jpg

0
Tovább

Szuper ajándékötlet: gyertya gombaházikó ruhába bújtatva

Egy szívhez szóló ajándékötletet hoztam nektek mára, amely gyakorlatilag bármilyen alkalomra megállja a helyét.

sveča goba 20.jpg

2
Tovább

Hajtogassunk: gyémánt alakú ajándékdobozka

A mai hétfőre egy könnyű kis ötletet hoztam, aminek nagy hasznát vehetitek alkalmakkor, ajándékozáskor!

timthumb.jpg

timthumb (5).jpg

0
Tovább

Nyári játékötletek kislányoknak: tarka pillangók

Pritt_KK_0208_Fejlec_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A múlt héten a fiúk kedvében jártunk a papírrepülős bejegyzéssel, ezen a héten a lányok vannak soron!

tower bflies.JPG

0
Tovább

Vállfák szalvétatechnikával dekorálva

Még pár évvel ezelőtt ajándékba (lakásavató) készítettem hasonlókat, és az ajándékozottak mondhatom, nagyon örültek. Lehet, hogy nem éppen fényűző ajándék, viszont roppant egyedi és kedves, talán épp a szerénysége annyira meggyőző. Itthonra is készítettem belőle, sőt még monogramokkal is elláttam őket (de csak mert ki kellett próbálnom a kalligráfia tollamat), és mai napig öröm rájuk nézni. Sokféle stílusban készíthető (hisz szalvétából hatalmas a választék), örömmel ajánlom nektek is!

DIY-Handmade.jpg

A vállfákat fehér festékkel (alapozó vagy akril) kenjétek be, ez ideális alapot nyújt a szalvétatechnikázáshoz. A szalvétából (papírból) kivágott/kitépett mintát dekupázsragasztóval rögzítsétek. A végén lakozzátok igény szerint. Repesztőlakkal antik (vintage) stílust is idézhettek.

Forrás a képre kattintva.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess a Pinteresten is!   

0
Tovább

Divatos nyári fülbevaló pár perc alatt

A korallszín az egyik kedvencem ezen a nyáron, úgyhogy azonnal megakadt a szemem ezen a fülbevalón. Szeretem a szokatlan anyagválasztást, amitől egy bizsu is elegáns és különleges lesz.

jeszcze-nie-probowalam-ale-nie-wyda_1.jpg

0
Tovább

Hangulatvilágítás konzervdobozból

Kiürült konzervdobozokat sokféleképpen újrahasznosíthatjátok, többek között a kerti lámpások egyik legjobb alapanyagaként kezdhet új életet!

lit lanterns.jpg

0
Tovább

Nyári játékötletek kisfiúknak: csináljunk papírrepülőt!

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben a kisfiúknak kedveskedünk egy szuper, könnyen elkészíthető repülőgéppel. Jövő héten a lányok következnek!

18.jpg

210.jpg

0
Tovább

Kagylóhéjjal, csigával díszítve...

Nyaralásból gyakran térünk haza kagyló- és csigahéjakkal, rajtam is úrrá lesz ilyenkor a gyűjtőszenvedély. Tavaly is mutattam már hasonló kagylóhéjas ötleteket (ITT megnézhetitek), idén pedig bővítem a gyűjteményt!

5fecceb2b30d7e1e5b59644ca9171a48.jpg

0
Tovább

Shamballa karkötő készítése

Talán már hallottatok a Shamballa ékszerekről, amelyek most igen népszerűek. Hírességek, sportolók, zenészek is viselik, én is egyre többször találkozom ezzel az elnevezéssel. Kicsit csodálkoztam eleinte, hogy miért van ilyen furcsa neve, hiszen nekem első ránézésre egyszerű csomózott (makramézott) ékszernek tűnik.

how-to-make-a-shamballa-bracelet.WidePlayer.jpg

0
Tovább

Régiből újat: ötletek fürdőruhák csinosításához

Többen kerestetek fürdőruha-felújítós, -csinosítós ötleteket, ma ezekből csemegézünk!

3680179270_9aec0cd160_o.jpg

3679375011_d461c69133_o.jpg

0
Tovább

Cuki zokniszörnyike

Zokniból vagy harisnyanadrágból is elkészíthetitek ezt a szeretetreméltó szörnyikét. Képbejegyzés következik:

PAPSACHECRISCORREA.jpgForrás: meangatoys

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következő ötletről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

0
Tovább

Mókás legyezők gyerkőcöknek

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben tekintettel a nyári forróságra, olyan ötletetek mutatunk, amelyeket nem csak elkészíteni lesz öröm, hanem utána használni is!

PicMonkey Collage_2.jpg

0
Tovább

Nagyon nyári karkötők csomózással, fonással

A nyári öltözékeinkhez bátran viselhetünk vidám, színes kiegészítőket, és ez különösen igaz a saját kezűleg készített darabokra, amelyeknek nagy előnye, hogy színűket és stílusukat is tökéletesen a ruhánkhoz passzíthatjuk. Remélem, találtok kedvetekre valót!

knotted-cord-bracelet-collage.jpg

0
Tovább

Bútor újrahasznosítással: szekrény újságpapírból

A papírfonás hasznosságát, érdemeit és a benne rejlő lehetőségeket nem győzőm hangsúlyozni, szerelmese is vagyok a technikának. Most is valami hasonlót szeretnék mutatni, hiszen újságpapírból készül, de ez nem kosár, hanem egy szekrény!

popularpix1.jpg

0
Tovább

Quillingformák haladóknak

A quillingtechnika csodálatos, a lehetőségek tárháza végtelen, s aki már az alapokat ismeri, szinte bármit megvalósíthat. A mai posztom a nekik, a haladóknak szól, akik már tudják, hogy a kis papírcsíkok miként elevenednek meg a kezünk alatt.

ella1_edited-1.jpg

0
Tovább

Elvarázsolt villamos - gerillakötés Budapesten

Csütörtökön volt a Nyilvános Kötés Világnapja, ami már eleve mókásan hangzik, ennek megfelelően vicces akcióval rukkoltak elő a hazai gerillakötők: összehorgoltak, -kötöttek egy 49-es villamost Budapesten.

IMG_9312.JPG

0
Tovább

A virágorigami alapjai

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Mindenkit, aki szereti a papírhajtogatást, elvarázsol majd a virágorigami, hiszen nagyszerű tevékenység, és a lehetőségek tárháza végtelen.

viragorigami_magyar_1-32-16.jpg

0
Tovább

Ötletek falfestéshez - famotívumok

Itt a nyár, ilyenkor sokan vágnak bele saját kezűleg kisebb-nagyobb felújításokba a házon belül és körülötte is. A falfestés/tisztasági meszelés tipikusan ilyen munka, mi is magunk végezzük (a kezdeti bénázások után ma már egyre nagyobb rutinnal). Aki nem elégszik meg a meszeléssel és az egyszínű falakkal, bizonyára eljátszott már a gondolattal, hogy valamilyen mintát is pingáljon egy-egy szabad falfelületre.

10597_543969475666649_46906500_n.jpg

0
Tovább

Bútortuning vintage stílusban

Ebben a bejegyzésben megismerkedhettek a stílus alapvető jellemzőivel, és megtudhatjátok, hogyan varázsolhattok decoupage technika segítségével nosztalgikus hangulatúvá egy kisbútort.

lorihanson-1024x680.jpg

0
Tovább

Mit csináljuk spatulából?

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben már a nyári szünidőre készülődünk, összegyűjtöttünk néhány remek spatulás ötletet!

111.jpg

0
Tovább

Házszám mozaikkal

Régóta dédelgetett vágyam volt, hogy a régi, rozsdás házszámunkat lecseréljem egy saját készítésű mozaikkal kirakott darabbal. Hétvégén volt egy kis időm, így a tervezgetés után gyorsan neki is veselkedtem.

2013-05-20 14.31.50.jpg

0
Tovább

Kössük színesebbé a világot!

2005 óta június második csütörtöke a Nyilvános Kötés Világnapja. Kicsit furcsának tűnik, hogy ennek a nőies sportágnak is van saját ünnepe, de miért is ne lehetne? Ha jobban belegondolunk, egy csomó ember vígan eszik, iszik, olvas, hangosan telefonál, sőt időnként szeret is az utcán, villamoson, bevásárlóközpontban, de csodabogárnak számít az, aki köt, horgol vagy hímez köztéren.

01.JPG

0
Tovább

Dolgozószoba szekrénybe rejtve

Ti, akik olvassátok a blogomat, hozzám hasonlóan talán rendelkeztek egy kis sarokkal (jó esetben szobával), ahol teret engedhettek a barkácsolásnak, hobbizásnak, varrásnak, azaz a kézügyeskedésnek. Ha elég bátrak vagytok, és nem riadtok vissza egy pár napos barkácsolástól, akkor vágjatok bele!

557078_480948595280991_127800917_n.jpg

0
Tovább

Origamizzunk: kagylómotívumos üdvözlőlap

Ez a látványos kagylómintás üdvözlőlap az egyszerűbben elkészíthetők közé tartozik, még nekem sem okozott gondot a hajtogatás, úgyhogy ezen felbuzdulva készítettem nektek egy lépésről lépésre fotókkal illusztrált bejegyzést. Nagyjából egy perc alatt elkészül, nagyon kedves kis darab és bármilyen alkalomra adható. Elegáns pauszpapírból vagy pasztell tónusú színes lapokból ízlés és alkalom szerint készíthető, és persze továbbdíszíthető csillámmal, bélyegzővel, quillingtechnikával stb.

IMG_1884.JPG

0
Tovább

Mókás papírfigurák

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben mókás papírfigurák készítéséhez mutatunk ötleteket.

3.jpg


0
Tovább

Kutyusfekhely varrás nélkül

Ismerve a saját kutyámat (nyughatatlan spániel), egy ilyen fekhelyet kapásból megenne, hiszen a lábtörlők és szőnyegek sem okoznak gondot őméltóságának, de kisebb testű, lakásban tartott házi kedvenceknek nagyon jó szolgálatot tehet.

diy-dog-bed1.jpg

0
Tovább

Ajándékötlet pedagógusnapra/ballagásra

Közeledik az évzáró és végzősök esetében a ballagás ideje, ilyenkor sokan egy kis ajándékkal köszönik meg az óvó- és tanítónénik munkáját. A bonbon és a határidőnapló/jegyzetfüzet is hasznos, de talán nem vagyok azzal egyedül, ha szívesebben ajándékoznék valami kézzel készített apróságot, valami olyasmit, ami szívhez szóló és kedves. Pedagógusnap is most lesz, ez alkalomból is kedveskedhetünk az óvó- és tanítónéniknek/dadusoknak/gondozóknak egy apró figyelmességgel, elismerve egész éves munkájukat, szerető odafigyelésüket.

pedagogusnap_00.jpg

0
Tovább

Gyereknapi fotók saját kezűleg készített albumban

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai témánk a gyermeknaphoz kapcsolódik. Ilyenkor a legtöbb család szabadtéri programot választ, valamilyen vidám gyermekeknek szóló rendezvényen vesz részt. Ilyenkor pedig sok-sok fénykép készül. Ezeket a fotókat saját kezűleg készített albumokba is rendezhetjük, amelyeket garantáltan szórakoztató lesz elkészíteni!

Dobozos minialbum

23.jpg

0
Tovább

Kosárfonás papírból: a perem eldolgozása

A papírfonós téma itt a blogon még mindig nagyon népszerű, és már többen többször kérdeztétek, hogyan lehet a kosarak peremét szépen és látványosan eldolgozni. Ma erre is megkapjátok a választ!

1 warkocz papierowa wiklina BluReco (1).jpg

0
Tovább

Anyák napi pályázat - eredményhirdetés

Megszületett végre a döntés, elbíráltuk az anyák napi pályázatunkra érkezett alkotásokat. Ha még láttátok, külön Facebook albumban is megcsodálhatjátok az összes munkát. Köszönjük a lájkolók segítséget is, megerősítették a zsűrink döntését, ugyanis szinte ugyanazok mellett tettük le mi is a voksunkat, amely alkotások a legtöbb lájkot kapták. De még így sem volt egyszerű döntenünk, ezért a nyereményeket felajánló Henkel Magyarország Kft. egy különdíjat is odaítélt (a három, már korábbi nyereménycsomag mellé).

mom-s-day-gift-picture.jpg

Íme a három legötletesebb alkotás, nyereményünk egy-egy 5000 Ft értékű Henkel ajándékcsomag.

esküdt lili.jpg

Esküdt Lili fényképalbuma, amely a dédinek készült

toldi eszter.jpgToldi Eszter tejesdobozból készített lámpása

 

németh lilla luca.jpg

Németh Lilla és Luca 3D-s origamival készített vázája és virágai


Különdíj

szabó mónika.jpg

Szabó Mónika és a Maci nagycsoport arcképes virágdíszei

Minden nyertesnek szeretettel gratulálok a Henkel Magyarország Kft. és a magam nevében is. A díjazottakkal felvettük a kapcsolatot, a nyeremények postán jutnak el hozzájuk.

Reméljük, találkozunk a következő kreatív pályázatunk alkalmával is! 

0
Tovább

Csináld magad könyvjelzők

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai témák a könyvjelzőkészítés lesz, ami amellett, hogy vidám időtöltés, valami igazán hasznosat hoz létre. Olvasni jó, így a kész tárgyakat használhatjuk a magunk örömére, de kifejezett figyelmes ajándék egy könyv mellé.

706245_272362666219726_24866297_o.jpg

0
Tovább

Egyedi váza sprayfestéssel

Hányszor mondtuk már a blog indulása óta, hogy "egyszerű de nagyszerű ötlet"? Sokszor bizony. És mai is ebbe a kategóriába tartozik.

diy-opaque-striped-vases.jpg

0
Tovább

Katicabogarak mozaikkal kirakva

Ahogy rábukkantam ezekre a tüneményekre, azonnal tudtam, hogy meg kell mutatnom nektek is.

93365299.jpg

0
Tovább

Olvasói alkotás: Bori virágcsokra műanyag kanalakból

Nagyszerű ötletet kaptunk Boritól, hogy miként készíthetünk virágcsokrot műanyag kanalakból. Anyák napja már ugyan elmúlt, de szülinapra, ballagásra is adható.

DSC_1074.JPG

0
Tovább

Kreatív ötletek a Madarak és Fák napja alkalmából

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Hazánkban minden év május 10-e a Madarak és Fák napja. Ez a nap immár 110 éve a természet és az élővilág védelmének napja Magyarországon. Környezetünk védelme mindannyiunk közös feladata, hiszen már kis lépéseken is sok múlhat, ezért fontos, hogy mindenki figyelmét felhívjuk e jeles napra, és a természetvédelem fontosságára. Ezen a héten e jeles nap apropóján válogattuk a kreatív ötleteket!

Virágzó, rügyező fát papírhulladékból is készíthetünk. Gyúrjuk-gyűrjük formára a papírzacskót, majd ragasszunk rá virágokat, levélkéket.

216.jpg

0
Tovább

Nyomdakészlet parafa dugóból

Parafa dugóból megvalósítható ötleteket már korábban is mutattam (ide kattintva 10 szuper tippet olvashattok), most egy olyat hoztam, aminek a gyerkőcök is örülni fognak. Saját kezűleg elkészíthető nyomdák a srácok kedvenc motívumaival.

Cork-Stamps-.1b.jpg

0
Tovább

Dobozba zárt emlékek: 3D-s képek saját kezűleg!

Én emlékdoboznak hívom, bár nem ez a legjobb szó rá, mert tulajdonképpen nem egy klasszikus dobozról van szó, sőt épp az a lényege, hogy az összegyűjtött kis tárgyak jól láthatók. Remekül rendszerezhetjük így életünk fontos emlékeit (nyaralás, babakori apróságok, esküvő stb.), kiakaszthatjuk a falra, így bármikor mosolyt csal majd az arcunkra.

baby shadowbox.jpg

0
Tovább

Olcsó mégis stílusos: csináljunk cipőklipszet!

Ma reggel a Vintagebazaar blogján bukkantam egy friss cipőklipszes posztra, azóta nem is tudok leállni az ötletek gyűjtésével. Párszor már eszembe jutott, hogy beleásom magam a témába, de valahogy aztán feledésbe merült. Pedig annyira jó! Így május környékén mindig beújítok 1-2 pár olcsó balerinát rohangálós napokra, amiket aztán egy nyár alatt le is strapálok. Szerintem a cipőklipszet pont ezeknek az olcsóbb modelleknek találták ki, hiszen önmagukban annyira nem különlegesek, de egy-egy ilyen kis klipsszel igazán egyedivé és stílusossá varázsolhatjuk őket. Legnagyobb előnyük pedig, hogy cserélhetők, így készíthetünk egyszerű, bohókás és elegáns stílusú cipődíszt is, attól függően, hogy hol fogjuk viselni.

flower-shoe-clips-01.jpg

0
Tovább

10 szuper játék kartondobozból

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Kartondoboz szinte mindig akad otthon, az interneten pedig jobbnál jobb ötleteket találhatunk a felhasználásukra. Egy-egy játék megtervezése és elkészítése közös öröm, hiszen gyermekünkkel együtt állíthatjuk össze és festhetjük ki a megálmodott játékot.

1. Rózsaszín álomvilág

SETUP-1-1.jpg

0
Tovább

Csináljunk képkeretet fillérekből!

Képkeretek készítése olcsón visszatérő téma itt a blogon. Most mutatok néhány gazdaságos megoldást, hogy hogyan készíthettek egyedi képkeretet olcsón, kevés alapanyag felhasználásával.

A képkeretet alapot sima kartonpapírból készíthettek el, sablonnak használhattok hozzá egy fából készült példányt.

20130411022729_xZFWB.thumb.600_0.jpeg

0
Tovább

Könyvajánló a tánc világnapja alkalmából (X)

1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapja, április 29-e a tánc világnapja. Ebből az alkalomból  a Cser Kiadó három könyvét 50 % engedménnyel rendelhetitek meg. Az akció  április 26-tól május 5-ig érvényes. Táncra fel!

Hastánc

Kevés nőiesebb mozgásforma van, mint a hastánc. Napjainkban egyre több nő kezd hastáncot tanulni, hogy miközben elsajátítja a több évezredes, végtelenül kecses mozdulatokat, felfedezve saját nőiességét, önmagát is megtalálja. Míg egyesek női lényük kiteljesítésére vágynak, másokat a kelet misztikus varázsa vonz. Ön bármelyik táborba is tartozik, hasznosnak fogja találni Laura Cooper: Hastánc című kötetét. A varázslatos képekkel illusztrált könyvből ötleteket meríthetünk, hogy milyen zenét válasszunk, vagy mit viseljünk tánc közben, és végül, hogy minként állítsuk össze saját táncelőadásunkat. A fotókon szereplő táncosok is bizonyítják, hogy a hastáncot bárki, bármilyen testalkattal, bármikor gyakorolhatja. Az egyszerű lépések a kezdőknek kínálnak bevezetést ebbe a rejtélyes táncba, míg az összetettebb mozdulatsorok, mint például a kardtánc, a haladó táncosokat szólítják meg.

banner1.jpg

Latin-amerikai táncok

A latin-amerikai táncok izgatóan erotikusak, az egész test részt vesz bennük, szeretetet, életörömöt egyaránt kifejeznek. Temperamentumuk kivétel nélkül mindenkit felpezsdít. A könyv elsősorban azoknak szól, akik szeretnének megtanulni táncolni, esetleg már elvégeztek egy kezdő tánctanfolyamot, vagy éppen tánciskolába járnak. A kötet kiváló segítség lehet az otthoni gyakorláshoz. Fellapozhatjuk, ha netán elfelejtettünk egy lépést, illetve a fejezetek elején hasznos tippeket kapunk azzal kapcsolatosan, hogy milyen zenét válasszunk. A latin-amerikai táncok csak ránézésre tűnnek ördöngösnek, ha követjük a könyvben szereplő útmutatást, és kitartóan gyakoroljuk a lépéseket, egy-kettőre a táncparkett ördögévé válhatunk!

Salsa Banner.jpg

 

Társastánc

A cél az, hogy bárhol, bárkivel, bármilyen zenére táncolni tudjunk. Bizonyára ön is lenyűgözve szemléli az elegáns angol keringőt lejtő táncosokat, és irigykedve figyeli a játékos gyors tánclépéseit. A Társastánc című kötet a világtáncprogram 11 táncának alaplépéseit mutatja be. A könyv elsősorban azoknak szól, akik szeretnének megtanulni táncolni, esetleg már elvégeztek egy kezdő tánctanfolyamot, vagy éppen tánciskolába járnak. A kötet kiváló segítség lehet az otthoni gyakorláshoz. Fellapozhatjuk, ha netán elfelejtettünk egy lépést, illetve ha nagyon ügyesek vagyunk, megpróbálhatunk elsajátítani egy-egy haladó táncfigurát is. Az illusztrációk között a népszerű Szombat esti láz című műsorból ismert Angyal Andrásról és Südi Iringóról is találunk képet.

ballroom.jpg

 

0
Tovább

Emeletes virágtartó a teraszra is!

Az igencsak népszerű emeletesünk kicsinyített változatát akár a teraszra is elkészíthetjük.

IMG_2375-1024x630.jpg

0
Tovább

Inspiráció játékkonyha készítéséhez

Játékkonyhát többféle, otthon is fellelhető alapanyagból készíthettek. a legegyszerűbb a vastag kartonpapír, de egy régi, kidobásra szánt szekrénnyel is csodákat lehet tenni. Tapétázhatjátok, festhetitek, díszíthetitek szalvétatechnikával is. És persze rengeteg filléres kreatív megoldás kínálkozik az egyes kiegészítők elkészítésére is. Mutatom is, hogy miről beszélek!

734245_515065661869284_731152392_n.jpg

0
Tovább

Ültessünk raklapba!

A raklapokat sokféleképpen felhasználhatjuk a lakberendezésben, erre már számos példát láthattatok itt a blogon az elmúlt évben (dohányzóasztal, kanapé, kerti bútor, pad stb.). Mivel végre beköszöntött a kertészkedés időszaka, most az ültetéshez kerestem ötleteket!

Fémbilincsekkel cserepes növények rögzíthetők a raklapra, a felső részben pedig helyet kaphatnak kisebb kerti eszközök.

da33ddeb90f23da283febff15c374caa.jpg

0
Tovább

A Föld napja - újrahasznosítós ötletek

A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amikkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A célom ugyanez, csak én blogbejegyzés formájában teszem meg. Hiszen oly sokszor mondtam/írtam már, a legtöbb szemét is lehet érték, és amellett, hogy szelektíven gyűjtjük, és ésszel vásárolunk (hogy a lehető legkevesebb hulladékkal terheljük a környezetet), a megmaradt dolgok nagy részét kreatívan újra is hasznosíthatjuk.

A Föld napja alkalmából most a PET-palackokra, és a műanyag flakonokra fókuszálok, mert szerintem, ezekből a "szemetekből" halmozódik fel a a legtöbb a háztartásokban.

Ez mind-mind szemét!

Recycle.jpg

0
Tovább

Anyák napi ötletek apró kezecskéknek

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Mivel sok óvó- és tanítónéni kért egyszerű ötleteket anyák napjára, amelyeket az aprómanók is könnyen elkészíthetnek, íme, következik az első ötletcsokor!

1. 3D-s üdvözlőlap

1.jpg

0
Tovább

Kreatív pályázat anyák napja alkalmából

A Pritt Kreatív Klub és a Színes Ötletek Blog közös pályázatot indít, amelynek keretében keressük a legötletesebb, saját kezűleg készített anyák napi ajándékot!

Ha te is magad készíted el a meglepetést anyák napja alkalmából, akkor mindenképpen pályázz!

Küldj egy jó minőségű fotót a munkádról a szinesotletekblog@gmail.com címre (a neved is tüntesd fel), a többi a mi dolgunk.

A három legötletesebb munka készítőjét egy-egy 5000 Ft értékű Henkel termékekből összeállított ajándékcsomaggal jutalmazzuk!

A beküldött munkákat a Facebook képgalériánkban is bemutatjuk. A pályaműveket a Pritt Kreatív Klub és a Színes Ötletek Blog csapata közösen bírálja el!

Beküldési határidő: 2013. április 30.

Sok szerencsét kívánunk, és szeretettel várjuk a képeket!mom-s-day-gift-picture.jpg

0
Tovább

Újrahasznosítás: fonott kosárka műanyag pohárból

Egy újrahasznosítós ötletet hoztam mára, amihez egy műanyag pohárra és pár méter madzagra/fonálra lesz szükség. A kész kosárka remek apróságok tárolására (kulcscsomó, aprópénz stb.)

PicMonkey Collage.jpg

0
Tovább

Csináld magad: esküvői meghívók, ültetőkártyák

Nagyon sokan kértetek ötleteket esküvői meghívók (továbbá ültetőkártyák, apró kiegészítők) sk elkészítéséhez. Eljött az ideje, hogy megosszam veletek azt a nagy csokornyi ötletet, amelyet az utóbbi időben gyűjtögettem remélem, sokaknak nyújt segítséget a NAGY NAP még szebbé, különlegesebbé és egyedibbé tételéhez.

Csipkébe burkolva

29434a97141ece393b30d2b4aa799262.jpg

0
Tovább

Só-liszt gyurma díszek nyomdázással

A só-liszt gyurmázás sokkal több lehetőséget rejt, mint amire óvodáskorunkból emlékezhetünk. Ajánlom nektek is, mert egyrészt pillanatok alatt össze lehet dobni házilag, másrészt egészen komoly, "felnőttes" dolgokat is ki lehet belőle hozni, én egyre jobban szeretem! Eljött az ideje, hogy megdézsmáljuk a gyerkőcök készletét!

1111.jpg

0
Tovább

A megunhatatlan szélforgók

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben a megunhatatlan szélforgók elkészítéséhez mutatunk néhány praktikus ötletet. Hiszen a tavasz beköszöntével egyre többen játszunk a szabadban, élvezzük a napsütést és a jó levegőt, tegyük ezt még színesebbé saját kezűleg készített játékokkal is.

pinwheels.jpg

0
Tovább

Üvegtárgyak festése

Üveget festeni elsőre könnyűnek tűnik, de ahhoz, hogy valóban szép is legyen, gyakorolni kell, nincs mese. Ebben a bejegyzésben sorra vesszük az alapvető tudnivalókat, és készíthetitek is a csinos, színes, vidám lakáskiegészítőket!

uveglap2.jpg

0
Tovább

Emeletes virágtartó idén is!

Tavaly tavasszal már bemutattam egy hasonló projektet, bár az lényegesen letisztultabb, szabályosabb elrendezésű volt. Ez pont a kicsit bohókás, burjánzó mivolta miatt tetszett meg.

tipsy-pot-planter.jpg

0
Tovább

Katicás ötletek

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva az jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben igazi tavaszi, pettyes és bogaras ötletcsokorral készültünk.

1. Hétpettyes üdvözlet

Katicás képeslapot színes papírból, hullámkartonból vagy dekorgumiból is készíthettek. Köszöntésekhez, meghívókhoz, gyerekzsúron ültetőkártyákhoz is elkészíthető.

558058_500917939968463_824608386_n.jpg

0
Tovább

Programajánló: Construma 2013

construma1.jpg

Új koncepció mentén felépített építőipari, épületgépészeti, otthonteremtési kiállításcsokor várja a látogatókat 2013. április 10-14. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban: a CONSTRUMA (építőipar), HUNGAROTHERM (épületgépészet), RENEO (megújuló energiák) és az OTTHONDesign (lakberendezés, design) együtt. A ház alapjainak lerakásától annak berendezéséig, a kerttervezésig mindent megtalálnak egy helyen a felújításra, építkezésre készülők.

0
Tovább

Cicás varrókészlet filcanyagból

Ebbe a pici varrókészletbe belerejthetitek a legszükségesebb kellékeket, így egy tipikus női táska mélyén pont el is fér, de utazások alkalmával is hasznos lehet. Ajándékba is adható, kedves ötlet.

13121.jpg

0
Tovább

Kisvonat és vasútállomás a kisfiúk örömére

Ahogy a Hello Kitty szabásmintáknál ígértem, hoztam valamit a kisfiús mamiknak is. Az ötlet pofonegyszerű, a kivitelezés pedig egyszerűen zseniális.

Nézzétek csak:

DSC_3510 - 2011-12-16 at 17-01-22-XL.jpg

0
Tovább

Kislányaink örömére: Három szuper Hello Kitty szabásminta

Lányos anyuka vagyok, le sem tagadhatnám. A mai bejegyzésemmel a hozzám hasonló kislányos anyukáknak, nagyiknak és keresztmamiknak szeretnék kedveskedni. De ígérem, legközelebb a fiús mamik következnek!

Kislányomnak ez az első a kedvence, persze a hópelyhes hímzés most elmaradhat (talán a tavasz további részét már megússzuk hó nélkül).

479894_444311858976230_1423277153_n.jpg

0
Tovább

25 last minute húsvéti ötlet

Tudom, hogy sokan hagyják az utolsó pillanatra az ünnepi készülődést, pláne, hogy a legtöbben a hólapátolással voltunk elfoglalva, nem pedig a piros tojásokkal. De még előttünk a hétvége, hoztam is 25 "utolsó pillanatos"ötletet, fogadjátok szeretettel!

last_minute_easter_ideas_1.jpg

0
Tovább

Inspiráció: húsvéti alkotások tőletek

Ebbe a bejegyzésbe az általatok küldött húsvéti fotókat gyűjtöttem össze, remélve, hogy sokaknak szerzek ezzel egy kis örömet. A válogatást persze korántsem teljes (sajnos lehetetlen minden fotót belesűríteni egyetlen bejegyzésbe), de még több olvasói ötletet találtok Facebook rajongói oldalunk üzenőfalára feltöltve. Nézzetek körül ott is!

éva.jpg

Éva viasszal írt hímesei

Az írókázásról IDE kattintva részletesen olvashattok!

0
Tovább

Pipis ötletek húsvétra

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A mai naptól új rovattal gazdagodik blogunk: A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva az jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd.

Ebben az első bejegyzésben a húsvéti készülődéshez szeretnék egy kis segítséget nyújtani a következő bájos dekorációs ötletekkel, amelyeket gyermekek segítségével is megvalósíthattok.

122.jpg

0
Tovább

Hímzőfonalas tekert tojások

A facebook rajongói oldalon nagy sikere volt idén a hímzőfonalas tojásoknak. Sokan kérdeztétek is, hogy hogyan készülnek. Most lépésenként mutatom meg egy egyszerű "cérnás" tojás készítését!

bakers twine eggs tutorial 5.jpg

0
Tovább

Ajánló: Megjelent a Fahéj magazin tavaszi száma (X)

fahej.jpg

Az egyéves szülinapját ünneplő magazin március 26-án (vidék: 27-e) kerül az üzletekbe, és a már jól ismert tematikát követve szezonális receptekre és tavaszi dekorációs, DIY ötletekre épül.

100-01 JAV Cimlap_Tavasz 2013 - 4.jpg

0
Tovább

Tavaszi és húsvéti quillinges ötletek

A quillingtechnika már sokaknak ismerősen csenghet, hiszen a tavalyi év egyik legnépszerűbb témája volt a blogon. A vékony papírcsíkokból egy kis kitartással valóságos csodákat lehet művelni, az egyszerűbb motívumoktól a bonyolultabb mintákig.

Quilling-Curls-pattern.JPG

0
Tovább

Tavaszhozó jácint papírból - 2. variáció

Ez már a második tavaszi jácintos ötlet, de annyira bájos, hogy mindenképpen meg szeretném osztani veletek is. Az elkészítése hasonlít a korábban bemutatottéhoz, de egy pici csavar van benne. Nézzük is!

123.jpg

0
Tovább

Mézes csodák húsvétra is!

"A mézeskalács varázslat: napfényből, nektárból és a keleti fűszerek zamatából figurákat formázott a több ezer éves hagyomány" - ezekkel a szavakkal vezet be minket birodalmába Tószegi Judit mézműves. Mindenkit szeretettel bátorít mézeskalácsok készítésére, s bár sokunknak ez klasszikus karácsonyi édesség, húsvétra is sokféleképpen elkészíthető.

mezes_jav-13.jpg

0
Tovább

Így dobd fel a rizslámpádat!

Íme egy remek ötlet arra, hogy az egyszerű rizslámpáknak hogyan adhatunk különleges és egyedi kinézetet, ráadásul ez egy nagyon kis költségvetésű projekt.

544206_574651205893573_1213699107_n.jpg

Forrás: photos and creative ideas

0
Tovább

Origami lótuszvirág

Ma egy hajtogatós ötletet mutatok nektek, lótuszvirágot készítünk. Egy ilyen különleges virág szépen mutat ajándékkísérőként, lakásdekorációként, de még ledes mécsest is rejthettek bele. A választott papírtól függően különböző stílusban is készülhet, érdemes kísérletezni.

93133797_il_570xN297941135.jpg

0
Tovább

Gyönyörű virágok filcanyagból és papírból

Mára két virágkészítő tutoriált hoztam, jól jönnek a tavaszi és húsvéti dekorálás során. Szép kiegészítői lehetnek ajtódíszeknek, tavaszi koszorúknak, de akár vidám füzéreket is fűzhettek belőlük. Szárral készítve vázába is állíthatók.

21.jpg

0
Tovább

Pöttyös hímesek

Mára egy villámötlettel készültem természetesen a húsvéti készülődés jegyében! A képsor alapján ti is könnyedén készíthettek ilyen vidám húsvéti tojásokat. Igazán szép kék színe csak fehér héjú tojással lesz, de más színek működnek a hagyományos barna héjú tojásokon is. 

crea2.jpg

Forrás: creative ideas

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

0
Tovább

Tavaszi váza felturbózva

Egyszerű, kidobásra szánt alapanyagokból és egy kevés felszeletelt faágból is készíthettek különleges tavaszi vázát. Igazán üde látvány!

NH-JA09-wood-slice-two-close-up-alt.jpg

0
Tovább

Fókuszban az articsókatechnika

Egy kevésbé elterjedt, de rendkívül látványos és szerethető technikával ismertetlek meg ma titeket, ez pedig ahogy a címből is kiderül, nem más, mint az articsókatechnika. Remélem, ti is megkedvelitek majd, gyönyörűséges mindenféléket alkothattok, nem egy nagy wasistdas, és rengeteg variációt rejt.

1565.jpg

0
Tovább

Gyöngykokárda lépésről lépésre

A tegnapi kokárdagyűjteményes bejegyzésem írásakor már tudtam, hogy nekem is fel adva a lecke, ugyanis ma van a kislányom első ovis ünnepsége, amelyre illik szép kokárdával is készülni. Nem meglepő módon az egyik gyöngyöskébe szerettem bele, és mivel délután még volt annyi időm, gyorsan el is készítettem.

2013-03-13 18.53.17.jpg

0
Tovább

Kreatív kokárdák

Közeleg március 15-e, ennek alkalmából gyűjtögettem néhány különleges, saját kezűleg elkészíthető kokárdát. Annyiféle kézműves technika ismert manapság, így nem kell feltétlenül trikolór szalagból készíteni...

kokarda.jpg

0
Tovább

Tavasz - ezért szeretlek!

Nehéz fába vágtam a fejszémet, amikor elhatároztam, hogy megpróbálom egyetlen bejegyzésbe sűríteni mindazt, amit szeretek a tavaszban. Hiszen számomra ez a leginspirálóbb hónap, tele színekkel, szagokkal, madárcsicsergéssel, egyszóval mindazzal, amire egész télen csak sóvárogva vártam. Újjászületik a körülöttünk a világ, napokig lehet csodálni az apró változásokat, ahogy a napfény előcsalogatja a szunnyadó természetet.

d743ff245160f038050548179ccfd523 másolata.jpg

0
Tovább

Nyuszifészek lufival madzagból

Ezt a technikát már tavaly is megmutattam nektek, igaz akkor minitojásokból készítettünk füzért, de az elv hasonló volt (itt olvashatod el). A lényeg tehát, hogy egy tetszőleges madzaggal (fonalból) szorosan és jó sűrűn körbetekertek egy vazelinnel lekent lufit (ez fontos, mert így a végén nem fog ráragadni a lufira a madzag), majd alaposan átkenitek az egészet tapétaragasztóval. Helyette használhattok keményítős keveréket is, ennek a receptjét ITT találjátok. 

555304_552151411491591_1699614372_n.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-csoportjához, hogy a következőről se maradj le.

Ha még több ötletre szomjazol, kövess minket a Pinteresten is. 

0
Tovább

Tavaszi kosárka maradék anyagból

Egy kevés maradék anyagból ( vagy régi pólóból) és egy darab kötélből mutatós kis kosárkát készíthettek, máris mutatom, hogyan!

169.jpg

0
Tovább

Tavaszcsalogató ajtódíszek

Csalogassuk el azokat a napsugarakat egy kis tavaszi dekorációval. Kerülhetnek az ajtóra, lógathatjuk az ablakba is, mindenkit jókedvre fognak deríteni.

Textilvirágokkal

109_thumb_1.jpg

0
Tovább

Húsvéti ötletek gyerekeknek

A húsvéti készülődésből a gyerkőcök is örömmel veszik ki a részüket, így érdemes az egyik márciusi hétvégén befogni őket is a dekorálásba. Egy csokornyi húsvéti ötletet gyűjtöttem, válasszatok akár többet is, és valósítsátok meg együtt!

Világító bogárkák

fireflies-477_2.jpg

0
Tovább

Tavaszvárás: papírgólya

A tavaszvárás jegyében készítettünk már jácintot és tojáshéjas kertecskéket is, most pedig a tavasz egyik legjellegzetesebb hírnökét hoztam el. Oviba, suliba, otthon az ablakba, kinek, hogy tetszik!

11.jpg

0
Tovább

Fókuszban a gyöngyből fűzött virágok

Közkívánatra ma a gyöngyből fűzött virágok elkészítésével ismerkedhettek meg.

gyongyvirag1-32-17_1.jpg

0
Tovább

Tavaszvárás: jácint papírból

A tavaszvárás jegyében mára egy gyermekekkel is könnyen elkészíthető ötletet hoztam, amelyet akár otthon egy szürke délutánon is elkészíthettek, de óvó- és tanítónénik figyelmébe is szeretettel ajánlom!

172.jpg

0
Tovább

Tavaszvárás: kertecskék tojáshéjban

A tojáshéjakat sokféle módon felhasználhatjuk kreatívkodásra, ahelyett hogy a szemetesben végeznek. Kitűnő alapanyag mozaikozáshoz (erről részletesebben is fogok írni), de mivel kalciumban és magnéziumban gazdag, így komposztáláshoz is nagyszerűen beválik. És akkor meg is érkeztünk a mai témánkhoz, mert hogy ültethetünk, csíráztathatunk, palántázhatunk is bele.

85a0c9141c0c3d0cb3c9a9b3b58c3f18.jpg

0
Tovább

Csak semmi fakszni - egyszerű, kötött kézmelegítő (X)

Felejtsük most el a körben kötést, szaporítást, fogyasztást és a hasonló huncutságokat. Szemrevaló kézrevalót készíthetünk egyszerű téglalapokból is. A kesztyűk fő részét végig sima szemekkel, síkban kötjük. A fonal és a lustakötés rugalmassága miatt a kesztyű mindenhol illeszkedik majd a kezünkre.

kotos1.jpg

0
Tovább

Bakelitek újrahasznosítása

A mai ötletgyűjteményben karcos, használhatatlan lemezek újrahasznosításához találtok ötleteket.

Paul Vilinski, a New York-i kortárs művész lélegzetelállító a munkákat hoz létre bakelitből.

31443_141511969346311_842491621_n.jpg

0
Tovább

Egy belsőépítész műhelye 1940 - 1985 között (X)

A könyv bevezet bennünket Kaesz Gyula és Kozma Lajos tanítványának műhelyébe. A bemutatott számtalan munkán keresztül képet kapunk arról, hogyan viszonyul a belsőépítészet az építészethez, mi a belsőépítészet szerepe az iparművészetben, a tárgyművészetben. A szerző sok-sok megvalósult munkája bizonyítja, hogy az építész kimetszi a térben azt a keretet, amelyet lakhatónak képzel; a lakhatóságot a tárgyak és formák összhatásának kompozíciójával a belsőépítész teszi emberivé, humanizálttá. Akár a funkció, akár a látvány hangsúlyozódik, mindkettő ember- és lélekalakító tényező. Erről a fontos feladatról óriási áttekintést kapunk a szerző 112 megvalósult – közülük több díjazott – munkájából.

hornicsek.jpg

A kötet különleges ajánlatunk keretében korlátozott példányszámban rendelhető meg! Az akciós ár kizárólag webáruházunkban a készlet erejéig érvényes! (részletek a képre kattintva!)  

Oldalak száma: 448
Nyelv: magyar
Formátum: 251 x 300 x 28 mm
Súly: 2270g
Kiadás éve: 2011
Kiadó: Cser Kiadó

0
Tovább

Ajándékötlet Valentin-napra: szívecske tojástartóból

Egyszerű, gyorsan elkészíthető 3D-s ajándékötlet Valentin-napra tojástartóból.

114.jpg

0
Tovább

Jelmezötletek tőletek

Olyan sok szép jelmezötletet küldtetek nekem az elmúlt napokban, hogy úgy gondoltam, szentelek nekik egy önálló bejegyzést. Így mások is könnyebben, egy helyen megtalálják a képeket és a remek ötleteket.

erika.jpg

Erika szivárványjelmeze

0
Tovább

Papírdíszek Valentin-napra

Egyszerű, mégis egyedi és viszonylag gyorsan elkészíthető dolgokat gyűjtögettem mára. A fő csapásirány persze még mindig a Valentin-nap.

Papírdekoráció a falra

426770_304007539721905_1106006154_n.jpg

0
Tovább

Térbeli virágok üvegmatrica-festékkel

Napok óta felkapott téma a blog a facebook oldalán az üvegmatricás virágok készítése. Nagyon sokan kértetek hozzá részletes leírást, kérésetek pedig számomra parancs. Nézzük is meg, hogyan készülnek!

erika lanya.jpg

A képet egy olvasónk, Erika küldte, hétéves kislánya munkáit láthatjátok!

0
Tovább

Finom és kézügyes falatok Valentin-napra

Természetemnél fogva is imádok a konyhában sertepertélni, és a különböző alkalmakkor gyakran és örömmel lepem meg családtagjaimat valami sk finomsággal. Ennek ellenére direkt Valentinre eddig még sohasem főztem/sütöttem semmit. De most annyi jópofa dolog jött szembe, hogy egyiket-másikat nagyon szívesen kipróbálnám. És nem csak Valentinkor. Tényleg helyesek, nézzétek csak!

Kezdjük az édességekkel!

Title Mouthwatering Mud Cake Recipe.jpg

0
Tovább

Gyönyörű karneváli álarcok

A mai blogbejegyzésbe szebbnél szebb velencei álarcokat gyűjtöttem össze. Egyrészt, mert jó nézegetni, másrészt, mert a motívumok és a színek játéka ötletet adhat saját készítésű maszkok elkészítéséhez is.

daa82eb49bd045c1a1b5389ff84b23a4.jpg

0
Tovább

Bloggerina 2013 verseny

Nők Lapja Café és a Cafeblog hisz a blog közösségteremtő erejében és különös figyelmet fordít a nőkre, hiszen más szemmel látják a világot. A nők szavának, legyen az kimondott vagy leírt gondolat, ereje van. Ennek jegyében blogversenyt hirdettek: keresik az ország legjobb női bloggerét! 

543.png

 Erre a nagyszabású megmérettetésre némi barátnői unszolás után (puszi Évi!) én is beneveztem, azaz beneveztem a blogot. És ahhoz, hogy jó helyezést érjek el, csupán a ti bizalmatokra és szavazatotokra van szükségem! Ezért kérlek titeket, tiszteljetek meg a szavazatotokkal, és mutassuk meg a világnak, hogy milyen sokan vagyunk mi kézügyesek!

Kedves alkotni szerető olvasóim, csupán egyetlen szavazatot kérek! Cserébe én továbbra is szállítom nektek a színes ötleteket, a kreatív praktikákat és az otthonszépítő tippeket! Sőt, egy kis meglepetéssel is készülök, de pszt! Erről még nem mondhatok többet!

Szavazni nagyon egyszerűen lehet. Nem kell semmilyen hozzá külön regisztráció, csak facebook tagság szükséges, és egyetlen gombnyomás

A szavazáshoz KATTINTSATOK IDE, majd egyszerűen csak a szavazok gombra!

Hálásan köszönök minden szavazatot!

0
Tovább

Mintagyűjtemény csomózáshoz, fonáshoz

A két nappal ezelőtti kelta csomós blogbejegyzésem nagy sikert aratott körötökben, így ezen felbuzdulva gyűjtöttem még néhány hasznos mintát.

1. Barátság karkötő

DIY-Chevron-friendship-bracelet.jpg

0
Tovább

Programajánló: PandArte workshop

Hideg van... jó lenne bekuckózni valahova egy kedves kis társasággal, közben pedig még alkotni is valami hasznosat, melengetőt. Méghozzá közösen! Hogy miket? Mindent, ami felmelegít minket ebben a cudar időben.
flyer_caffe_torino_thumb4.jpg
Lesznek pulcsik, sálak, kesztyűk, sapkák...persze ezeket nem nektek kell megkötni! Csak hozzátok el magatokkal, hogy feltuningoljátok, átvariáljátok, és újjá varázsoljátok a régieket. Egy kicsit készülünk a Valentin napra is, és azt is megmutatjuk, hogyan lehet kötött karkötőket készíteni.
 
 
775002_433029096769558_553510490_o_t.jpg
il_570xN.395265004_kwu8_thumb[5].jpg
57608_454767_1000x700_thumb.jpg
Tematikák:
  • Pulcsik újjá varázsolása
  • Gallér nyakláncok
  • Kötött karkötők
  • Kesztyűtuning
  • Romantikus mécsestartók Valentin napra
Részletes információkat a foglalkozásokról PandArte felhívásában olvashattok!
0
Tovább

Üvegművészet az építészetben – több, mint ólomüveg ablakok (X)

Az építészetben már több ezer éve is használtak különböző átlátszó anyagokat az ablaknyílások elfedéséhez. Az ókori Rómában a kő- vagy márványlapok apró nyílásait átlátszó alabástrom és csillámpala lapocskákkal fedték, de használtak kicsi üvegdarabokat is. Nagy Károly idején hatalmas fejlődésnek indultak a művészetek. A kor ízlésének megfelelt minden fénylő, csillogó anyag, és köztük egyre nagyobb szerepet kapott a színes üveg.

evszakok_rb_500x400.jpg

0
Tovább

Színátmenetes karkötő kelta motívummal

A csomózással/fonással készült ékszerekre mindig is nagy csodálattal néztem, tekintve, hogy kicsit sem értek az elkészítésükhöz. Nagyjából olyan nekem, mint az origami. Magas. Viszont ez a kelta csomó nem tudott kifogni rajtam, elsőre sikerült megértenem, és nem is olyan bonyolult, mint elsőre tűnik. Nézzétek csak az alábbi képsort, minden kiderül.

446a1.jpg

0
Tovább

Életre kelt origami figurák

Péntekre egy könnyed, vidám képsort hoztam, amely remélem, mosolyt csal a ti arcotokra is. Nekem a békás a kedvencem, és nektek?

orig.jpg

0
Tovább

Barangolás kavicsországban

Rendszeresen visszatérő téma a blogon a kavicsfestés. Ti is nagyon szeretitek, én is, és mindig akad egy-két új ötlet, ami egyszerűen megosztásért kiállt. Ma is gyönyörű munkákra bukkantam, remélem, inspirációul szolgál majd nektek is a következő kavicsos munkáitokhoz.

124111.jpg

0
Tovább

Csináljunk jelmezt!

Már ti is töritek a fejeteket a gyerkőc idei farsangi jelmezén? Nem akartok drága/kommersz bolti maskarát vásárolni? A kölcsönőzi jelmezek is unalmasak? Itt az ideje, hogy egy igazán egyedi és ötletes jelmezt dobjatok össze. 13+1 szuper ötlettel járulnék ma hozzá a készülődéshez!

1. Dinoszaurusz kartondobozból

A kartondoboz az egyik legolcsóbb alapanyag, és a rengeteg lehetőséget rejt. Szinte bármit létrehozhattok belőle, nem csak dinót, és egy kis festékkel (pl. tempera, akril) tökéletes lesz a végeredmény.

anthro_1.png

0
Tovább

Csináld magad: álmaid szemmaszkja

Ezt az álomszép szemmaszkot hiszitek vagy sem, de egyszerű elkészíteni, és szerintem, simán felveszi a versenyt az üzletekben sokszor horror áron kapható társaival. Elkészíthetitek magatoknak, vagy a gyerkőcnek is a farsangi bulira. Saját elképzeléseitek alapján át is alakíthatjátok, ha már az alapelvet ismeritek. Nézzük meg, hogyan készül!

75646468713235986_aT3JYHDr_c.jpg

0
Tovább

Különleges ágyvégek saját kezűleg

Egy jól kiválasztott ágyvég szinte berendezi a hálószobát, persze amellett, hogy nagyban hozzájárul a pihentető alváshoz is. Hiszen harmonikus környezetben sokkal könnyebb lazítani, feltöltődni. Ehhez pedig nem is kell mélyen a zsebetekbe nyúlni, mert rengeteg minden áll a rendelkezésetekre, sok olyan alapanyag is, amelyre talán nem is gondoltatok. Mutatom is, mi mindenre gondolok!

Final ERM 4 243[3]_thumb.jpg

0
Tovább

12 ötlet faszeletek felhasználására

Emlékszem, gyerekkoromban a szomszéd Lajos bácsi hétvégi házának falát rengeteg faszeletre saját kezűleg applikált mindenféle trófea (főleg halász- és vadászzsákmány) díszítette. Persze ezek mellől nem hiányozhattak a faszeletekbe vésett különféle életbölcsességek sem. Ilyesmiket nem, de 12 másik ötletet mutatnék ma nektek. Mert ezek a faszeletek nagyon klassz, természetes alapanyagok, és jól felhasználhatók lakásdekorációs célokra.

1. Padló

379349_391279340914584_1805842533_n.jpg

0
Tovább

Kreatív ékszertartók

Ti is sokszor vagytok tanácstalanok az ékszereitek tárolásával kapcsolatban? Nekem bizony sokszor probléma a nem éppen csekély mennyiségű nyakláncaim és csecsebecséim tárolása. Mert összegubancolódnak, mert áttekinthetetlen a rendszer, vagy mert nem találom meg a kupac alatt stb. Ma erre kerestem otthon, saját kezűleg kivitelezhető megoldásokat!

Először nézzük meg, mire lehet jó egy kiszuperált fiók. A rusztikus stílus kedvelői előnyben!

jewelrystorage-05.jpg

0
Tovább

Csináld magad - lámpabura csipkéből

Egyik olvasóm, Zsuzsanna érdeklődött, hogy hogyan készülnek ezek a nagyméretű, látványos csipkeburák. A technika nem különösebben bonyolult, inkább csak türelem kérdése. Lássuk!

doilyLamp_DIY_MDP másolata.jpg

0
Tovább

Csináld magad ékszertartó PET-palackból

Sokféle ötletet mutattam már csináld magad ékszertartók készítéséhez, de PET-palackból készíthető még nem volt. Apróbb müttyök (gyűrűk, kitűzők, vékony láncok) pompásan elférnek majd rajta. És még újrahasznosítás is, juhéééé!

IMG_0665.jpg

0
Tovább

Falra festett családfák

A családfa kutatása önmagában is szórakoztató időtöltés, hiszen különleges élmény visszapillantani azokba a régmúlt időkbe, amelyekben mi még nem éltünk, és így felmenőink történetét kicsit máris magunkénak érezhetjük. A kisebb és nagyobb családfákat és így a családi fotókat is megeleveníthetjük, ha nem csupán családfaként emlegetjük, hanem a valóságban is eképpen ábrázoljuk. Erre a legjobb ötlet, ha egyszerűen felfestjük egy üresen álló falra. Egy-egy ilyen falfestés önálló bútordarabként is megállja a helyét. Ehhez gyűjtöttem ma jobbnál jobb ötleteket.

528713_357722327603619_1703058828_n.jpg

0
Tovább

Hangulatos kuckók a lakásban - ahová jó bekucorodni

A facebook rajongói oldalon már sok-sok ilyen képet közzétettem, és mivel ti is lelkesedtetek értük, adta magát az ötlet, hogy egy nagyobb gyűjteménybe rendezzem a témához kapcsolódó fotókat. Ebben az inspiráló gyűjteményben szerintem, már gyönyörködni is pihentető, de ha van rá lehetőségetek, ti is kialakíthattok az otthonotokban egy kis olvasósósarkot, egy saját kuckót, ahová olykor jól esik elvonulni, feltöltődni. Ha pedig erre nincs lehetőségetek (ahogy nekem sem), akkor is ajánlom figyelmetekbe a következő képsort, mert sok szívmelengető, pihentető fotót tartogatok.

560684_448259995216518_1609672536_n.jpg

0
Tovább

Tél - ezért szeretlek!

Január első hetei... Az év talán leggyötrelmesebb időszaka. Ilyenkor már nem várjuk annyira a hóesést, a munkában sem jönnek úgy az ötletek (vagy semennyire sem), minden sivárabbnak látszik, mint pár nappal azelőtt, és úgy tűnik, sosem akar véget érni ez a hónap. Szürke lepel borul a hétköznapokra, az enyhébb napokon is didergünk, utáljuk a rövid nappalokat és a véget nem érő éjszakákat, és valahogy minden csak döcög és lelassul. Én a tél szülötte vagyok, és alapvetően szeretem is ezt az évszakot minden nyűgjével együtt, de így a karácsonyi időszak után engem is mindig ilyen érzések kerítenek hatalmukba. A legjobb ellenszer ez ellen, ha picit megpróbáljuk más szemszögből nézni a dolgokat, és igyekszünk észrevenni ennek az időszaknak a szépségeit. Mert akad bőven, és ha szánunk időt megcsodálni a tél varázslatos világát, és értékeljük azt, amit ilyenkor nyújthat nekünk, minden könnyebben megy majd. Engem ezek az apróságok lendítenek át a mélyponton, és mindjárt jobban megy a munka, ismét öröm az alkotás, és újra süt a nap.

1. Gyönyörködöm azokban a helyekben, ahová életemben el szeretnék jutni. És megnézem, hogy télen is olyan szépek-e. Egyébként igen.

141300507028793962_3eKSKUwJ_c.jpg

0
Tovább

Best of 2012/2 – a ti kedvenceitek

Az első best of válogatásomban az én személyes kedvenceimet mutattam meg, most pedig azok a blogbejegyzések következnek, amelyeket ti olvastatok a legszívesebben!

PicMonkey Collage.jpg

0
Tovább

Bemutatkozás

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."

(Kurt Cobain)

Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter
kreablogger@gmail.com

HIRDETÉS

Hirdetés


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Elismerések

Ajánló

Feedek