Már néhány hónapja tart nálam a nagy bagolymizéria, nagy lelkesedéssel gyűjtöm a különböző bagolymintás tutoriálokat. A gyűjtemény érdekesebb darabjait természetesen ti is láthatjátok a facebookon, hiszen közben kiderült, hogy köztetek is rengeteg a bagolyfanatikus. A legnépszerűbb holmi a zsebes párna volt, őt többször visszatapsoltátok azóta. Ma ebben a témában ástam mélyebbre.

Volt ugyanis egy kis probléma ezzel a híres bagollyal. Ha jobban megnézzük a képet, máris látszik, a szabásminta bármennyire is pöpec, nem a képen látható madarakhoz tartozik. Persze egy gyakorlottabb kézügyes egy kis átalakítással könnyedén készít ez alapján is hasonlót, de mégsem hagyott nyugodni a történet. Szerettem volna megtalálni az eredeti, vagy legalább az eredetire jobban hasonlító szabásmitát.

Úgy gondoltam pár kattintás után megoldj a kérdést a google, de elég sokat bogarásztam, mire találtam egy normális, használható mintát.

Végül persze megtaláltam a kis rejtőzködőt. Az alábbi képre kattintva letölthetitek pdf-formátumban is.

Szerencsére azonban a "hamis" szabásminta is sokatok fantáziáját beindította. 

Ágnes nagyszerűen boldogult:

Tímea pedig egy egész seregnyi madarat varrt ajéndékba:

Ezek a tündéri baglyok egyébként önmagukban párnaként használva is tökéletesek, de nagyon prakikus megoldás a zsebeket tárolóként használni. Kerülnek bele távirányítók vagy mobiltelefonok is.

Források a képekre kattintva!

További szabásminták a blogon:

Hello Kitty szabásminták

Szabásminták pénztárcákhoz

Picica varrása

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.