Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésünket az állatok világnapja ihlette, amelyet a múlt héten ünnepeltünk világszerte.

1.jpg

Múlt héten ünnepeltük világszerte az állatok világnapját, amelyet Assisi Szent Ferenc emléknapján tartanak minden év október 4.-én, 1931 óta. A ferences rend alapítója a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, és már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Nem kell tudnunk az állatok nyelvén ahhoz, hogy szeressük őket. A Pritt Kreatív Klub és a Színes Ötletek most induló pályázatával többek között ennek a fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ha szereted az állatokat, és szerinted is fontos közös környezetünk védelme, most itt az alkalom, hogy megmutasd. Készítsd el kedvenc állatod újrahasznosítható anyagokból, két- vagy háromdimenziós pályamű formájában, ragasztásos technikával, küldd el nekünk, és nyerj értékes ajándékokat a pályázat szervezőinek felajánlásában! Felhasználható anyagok: Színes papír, bármilyen újrahasznosítható anyag (tej- és üdítőitalos dobozok, kartonok, műanyag fóliák, buborékfólia, hungarocell, cipősdoboz, stb.) Légy kreatív, a lehetőségeknek csak a fantáziád szab határt! Fontos, hogy a pályaművek ragasztásos technikával készüljenek!

Beküldés módja:

Készíts három fényképet a pályaművedről: egyet készítés közben, egyet magáról az alkotásról, egyet pedig úgy, hogy te is rajta vagy az elkészült műveddel, és küldd el a fotókat a prittpalyazat@cserkiado.hu e-mail címre! A részletes pályázati kiírást a Pritt Kreatív Klub Facebook oldalán találjátok meg! 

A mai bejegyzésben a pályázathoz szeretnénk kedvet csinálni és ötleteket adni mindnyájatoknak!

A papír sokoldalúan felhasználható kézműves alapanyag. Téphető, gyűrhető, vágható ragasztható – és természetesen hajtogatható. Posztunkban olyan papírállatkákat gyűjtöttünk össze, amelyek alapformája hajtogatott, majd ragasztással egészítjük ki. Végül filctollal megrajzoljuk az arcot és az egyéb mintákat.

Afrikai szomszédok - elefánt és zsiráf 

s5.jpg

A mintaív alapján állítsuk össze a figurák testét.A zsiráf fejét külön vágjuk ki, és ragasszuk a nyak végére úgy, hogy fogjuk közé a szarvakat. Az elefánt füleit az egyik, illetve másik oldalról ragasszuk fel úgy, hogy a ragasztófület szúrjuk a fejrész és a test oldala közti résbe. Az ormányt hajlítsuk felfelé ceruza vagy olló élén végighúzva. Az agyarakat kétoldalról ragasszuk fel. Végül filctollal rajzoljuk meg az arcokat és a zsiráf mintázatát.

s6.jpg

 

Katica és pillangó

2.jpg

A katica testét úgy ragasszuk össze, hogy előzőleg illesszük közé a csápokat. A csápok végére rögzítsünk selyempapírból gyűrt golyót. A testet mindkét oldalról díszítsük pettyekkel. A lábakat alulról ragasszuk fel. A lepkénél a csápokat hátoldalról ragasszuk fel. A szárnyakat a test hátoldaláról, a fejet elölről rögzítsük. A figurákat színezzük ki a kép alapján.

s4.jpg

s3.jpg

Béka és kiskacsa

3.jpg

A mintaív alapján állítsuk össze a kacsa testét, majd a csőrt színezzük narancssárgára, a szemet és a csőr vonalait fekete filctollal húzzuk meg. A szárnyat hajtsuk ívelten kifelé. Készítsük el a békát is, majd mindkét figurát ragasszuk a kék fotókartonból kivágott tóra.

 s1.jpg

s2.jpg

Kellemes időtöltést kíván a Pritt Kreatív Klub!

További kézműves ötleteket találtok a pritt.hu-n!