Ezen a hűvös novemberi napon egy kis melegséget szeretnék csempészni a szívetekbe. Mire végigolvassátok ezt a bejegyzést, garantálom, hogy mosolyogni fogtok, mert a derű, az elszántáság,az összefogás, a közösségi szellem, a tenni akarás, ami a Színesen Vidámabb Baráti Társaság kezdeményezésből árad, mindannyiunk számára követendő példa lehet! Fogadjátok szeretettel!
Erre a lépcsőfestős kezdeményezésre teljesen véletlenül találtam rá egy nagyon régi, és nagyon kedves olvasóm, Süli Nóra oldalán (még szerencse, mindketten a mozaikozás szerelmesei vagyunk, így időről időre meglátogatom virtuálisan egy kis inspiráció végett), s lám a sok mozaik között ott virítottak e színpompás lépcsők. Ekkor vettem fel a közösségükkel - Színesen Vidámabb Baráti Társaság - a kapcsolatot, s kértem őket, hogy osszák meg velünk a lépcsők történtét. Nóra azonnal mesélni kezdett...
A továbbiakban Nóra sorait olvashatjátok:
2013. márciusában láttam egy festékgyártó cég felhívását – a pályázaton festéket lehetett nyerni közterületek szebbé tételére. Elkészítettük a pályázatunkat, de a támogatónk az utolsó pillanatban kihátrált mögülünk, így a pályázatunk elkészítésében részt vevő anyukákkal, ötletelőkkel létrehoztuk a Színesen Vidámabb Baráti Társaságot – mert nem kellett, hogy jogilag definiálható közösség legyen a pályázó. Kategóriánkban a harmadikok lettünk, így festéket ugyan nem nyertünk, de közben annyira a szívünkhöz nőtt a terv, hogy úgy gondoltuk, saját erőből megszépítjük a lépcsőnket, hogy ezzel is vidámságot csempésszünk Úriba, ebbe a gyönyörűséges ékszerdobozba (Pest megyei kistelepülés, kb. 2700 lakossal a Gödöllői-dombság nyúlványán). A festék árának összegyűjtésére örökbefogadást szerveztünk, jelképes összegért (200 Ft) lehetett örökbe fogadni egy-egy lépcsőfokot a 94-ből. Az örökbefogadók emléklapot kaptak, rajta a lépcsőjük számával. Annak ellenére, hogy végül összegyűlt a festékre való összeg, egyik tagunk felajánlotta, hogy ő biztosítja számunkra a festéket. Kikeverteti az általunk meghatározott színeket, majd adott időpontban rendelkezésre bocsátja, tehát az összegyűjtött pénzt fordíthattuk alapozóra, ecsetekre, stb.
A lépcső tényleges festésére közel fél éves tervezés, előkészület, önkormányzati egyeztetés után augusztus első hétvégéjén került sor, ahová lelkes segítőket vártunk – nem csak a csoportunkból. Péntek délután kicsit megcsiszoltuk a felületet és alapozóval kétszer végigfestettük, szombaton délelőtt az átmenetes alapszínekkel festettük le a lépcsőt (ekkor még csak ketten a párommal, mert elviselhetetlen volt a hőség), délután 3-tól pedig sok-sok kedves, akár egymást nem is ismerő segítővel díszítettük ki mind a 94 lépcsőfokot. A segítőink között voltak 70 évesek, de járni még alig tudó pici gyerkőcök is.
Remek hangulatban, egy délután alatt elkészültünk, csupa mosolygással, jókedvűen, tele lelkesedéssel.
Vasárnap délelőtt a lépcső kezdeténél található szürke falat díszítettük vállalkozó szellemű gyerekek mancsaival. Bátran állíthatjuk, a legnehezebben koordinálható feladat volt az összes közül, de egyben a leginkább szívmelengető is!
Azóta a csúnya szürke falon gyerekmancsok vannak, a szivárvány minden színében. A festés után következő szombaton pedig a lépcsősor melletti játszótéren egy koccintással ünnepeltük a munkánkat. Összességében elmondhatjuk: a lépcsőfestés számunkra nem csak egy üde színfolttal gazdagította falunkat, de közösséget épített, és újabb tervekre inspirált bennünket...
Az úri lépcsők története itt véget ér, de remélem, sokakat ösztönöz majd hasonló kezdeményezésre. Csodálatos, amit véghez vitt e kis csoport, s hiszen hogy ilyen apróságoktól is színesebb a világ, élhetőbb a lakókörnyezet, és szeretném ha e jó példa másoknak is utat mutatna.
Köszönöm Nórának a segítséget, a Társaságnak pedig erőt, kitartást és hasonló sikereket kívánok a továbbiakhoz!
