Utolsó részéhez érkezett a hagyományőrző húsvéti sorozatom, ezúttal a festési technikákba pillanthattok be.

hímes_tojás húsvét tojásfestés

 

Karcolt tojások a Tojásfestés népi technikákkal c. könyvből

Érdemes tudni, hogy magyar hímes tojások legfőbb jellegzetessége a tojásfelület mértani felosztása. A tojások osztókörökből állnak, a díszítmények ezekre az osztókörökre épülnek, vagy ezek metszéspontjaiból indulnak. A legjellegzetesebb magyar felosztás a nyolcmezős osztófelület. 

hímes_tojás húsvét tojásfestés

nyolcas, és egyéb osztófelületek sémái (forrás)

A tojásdíszek rendszeréről, osztókörökről itt bőséggel találtok mintákat. 

Viasszal írt tojások

Lényege, hogy a forró méhviasszal íróka segítségével mintát írunk a tojás felületére. Forrósítsuk fel a méhviaszt, ebbe mártogassuk az írókát, így vigyük fel a mintát a tojásra. Ezután tegyük langyos festékfürdőbe a tojást, így a viasszal letakart részt nem fogja be a festék. Festés után le kell olvasztani a viaszt (pl. sütőben, papírtörlőre fektetve), alatta látható marad a tojás eredeti színe, ez adja a mintát. Miután kivettük a sütőből, alaposan töröljük át. Zsírral vagy olajjal átdörzsölve szép fényes felületet kapunk.

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Viasszal írt tojások, Nemes Hajnal munkái 

Viasszal írt tojásokhoz mintákat Antalné Tankó Mária Gyimesi írott tojások című gyűjteményében lelhettek, már csak kedvtelésből is érdemes megnézni, gyönyörű! 


Berzselt tojások

Berzselt vagy levélrátétes tojást sokkal egyszerűbb készíteni, ráadásul roppant szórakoztató is. Különleges formájú, fiatal leveleket gyűjtsünk hozzá, már e kis természetjárás miatt is megéri! Benedvesítve simítsuk fel a tojásra. Ezután nejlonharisnyából hasítsunk ki egy tenyérnyi darabot, ezzel szorosan vonjuk be a tojást. A lényeg, hogy rögzüljön a tojáson a levél. A harisnya végét alaposan kötözzük be. Ezután következhet a festékfürdő. A kívánt szín eléréséig áztassuk benne. Ha elég szorosan rögzítettük a harisnyát, a levelek alá nem tud befolyni a festőlé, így a nyomat ott marad a héjon.    

hímes_tojás húsvét tojásfestés

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Áznak a tojások...

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Elkészült rátétesek, Nemes Hajnal munkái 

Gömöri díszítés

A gömöri díszítés lényege, hogy a felvitt viaszt nem kaparják le a tojásokról, épp ezek adják a mintázatot. A tojást előre fessük be, de hagyhatjuk natúr színűre is, vagy ecettel lemarathatjuk, így világosabb lesz. A tojásra fogpiszkálóval vigyük fel a viaszt. Jellegzetes gömöri díszítőelem a cseppforma, ezt úgy lehet felvinni a tojásra, hogy kicsit elhúzzuk a felületen a fogpiszkálót. Mikor elkészültünk, hempergessük aranyporba a tojásokat, majd töröljük át. A por csak a viaszba ragad bele, ez ékesíti a tojást!

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Gömöri minta a Tojásfestés népi technikákkal c. könyvből

Karcolt tojások

Karcolt tojások készítéséhez is már megfestett tojásokra lesz szükség. Valamilyen karcoló eszközzel (pl. vastagabb tű, szike) kaparjuk le a festéket ott, ahol szeretnénk. Készíthetünk vastagabb vagy vékonyabb vonalakat, egész finom mintákat, színátmeneteket is. Ez a technika is az egyszerűbbek közé tartozik, megéri kísérletezni!

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Egyéb, szívemnek kedves technikák még képekben:

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Kalocsai pingált tojások, Romsics Lászlóné munkája

hímes_tojás húsvét tojásfestés

Áttört tojások, Nemes Hajnal munkái

Források:

Nemes Hajnal

Mosonyi Éva: Hímes tojások

Rózsa Györgyné-Balatoniné Rózsa Edit: Tojásfestés népi technikákkal.