Március első hétvégéjén, tehát ezen a héten péntektől vasárnapig ismét Konyhakiállítás a Papp László Budapest Sportarénában! A rendezvény idén már hetedik alkalommal várja a látogatókat, színes programokkal, rengeteg kiállítóval, sztárszakácsokkal és gasztrobloggerekkel! Most következő rövid interjúnkban a szervező Konsilo Kft. ügyvezetőjével, Fülöp Judittal beszélgettünk a Konyhakiállítás néhány műhelytitkáról. A cikk végén pedig azt is megtudhatjátok, kik nyerték a családi belépőket!

 

A Konyhakiállítás és a Gardenexpo egyaránt a legnépszerűbb, országos közönséget vonzó rendezvények közé tartoznak Magyarországon. Mióta rendezik meg ezeket a kiállításokat?  

Idén hetedszerre rendezzük meg a Konyhakiállítást, a Gardenexpo pedig ebben az évben már tizedik alkalommal várja a látogatókat. Tizenegy évvel ezelőtt kezdtünk el tematikus kiállítások szervezésével foglalkozni, mivel azt láttuk, hogy nincs Magyarországon olyan típusú esemény, amely tematikusan be tudja mutatni egy-egy ipari szektor kínálatát és újdonságait. Emellett egyfajta szakmai rendezvényként is szolgálunk, jellemzően a pénteki napon, amikor a piac résztvevői találkozhatnak egymással, a szombat-vasárnapi napok pedig elsősorban a nagyközönségnek mutatják meg a legújabb trendeket és a kínálatot, a Konyhakiállításnál a konyhabútorok, konyhai eszközök terén, a Gardenexponál pedig természetesen a kerti szerszámok, gépek, külső és belső fűtési rendszerek, öntözőberendezések kapják a főszerepet.

Általában milyen látogatókör vesz részt a hétvégéken?

A Konyhakiállításnál egyrészt azokra számítunk, akik építkezés, felújítás előtt állnak, hiszen a konyha-nappali élettér az egyik legfontosabb része, mondhatni gyújtópontja egy lakásnak: itt gyűlik össze reggel a család, itt zajlik a reggeli, a közös kávézás, és délután, amikor hazaérnek, a közös vacsora készítése, tehát az egész család szempontjából nagyon fontos tér. Rengeteg olyan látogatónk van, aki azzal kezdi az építkezést, hogy ezt a közös konyha-nappali életteret megtervezi. Rajtuk kívül nagyon sokan járnak hozzánk olyanok, akiknek hobbijuk a főzés, a konyhában eltöltött idő, és kíváncsiak a legújabb konyhai eszközökre, a citrus- vagy csokoládéreszelőkre, az új sous-vide gépekre, tehát akik szeretnek és tudnak is hobbiszinten főzni, és érdeklik őket ezek az újdonságok.

Milyen programokkal várják idén a látogatókat?

Rengeteg főzőbemutató lesz a nagyszínpadon, és a különböző standoknál, ahol a tévéből is ismert neves szakácsok, gasztrobloggerek, szakácskönyvek szerzői mutatják be tudásukat, például Kovács Lázár, Bede Róbert, Sági Szilárd, vagy Borbás Marcsi. Ezeket az interaktív programokat nagyon szeretik a látogatóink, hiszen ilyen alkalmakkor beszélgetni lehet az előadóval, kérdéseket lehet feltenni nekik, vagy akár meg is lehet kóstolni a főztjüket. 

Egy ilyen nagyszabású vállalkozásnál mindig az első lépések a legnehezebbek. Miben volt más a kiállítás az első években?

A lépték igazából nem különbözött, hiszen az első évtől kezdve úgy szerveztük a kiállítást, hogy megpróbáltuk előre kitalálni és pozicionálni, miről és kiknek fog szólni ez az esemény. Természetesen a partnerek meggyőzése kezdetben sokkal nehezebb volt, ezért mi energiát és pénzt nem kímélve rengeteg olyan saját programot szerveztünk, amit magunknak kellett finanszíroznunk, szponzori támogatás nélkül. Sok ilyen helyszíni főzőbemutatónk, kóstoltatásunk volt. Emellett gyakran külföldről hívtunk olyan, például konyhabútorral foglalkozó kiállítókat, akik itt mutatták be a bútoraikat először Magyarországon. Például Kölnben a Living Kitchen kiállítást januárban rendezik, nagyon sokszor onnan jött a kiállított bútor ide, Budapestre, hogy aztán továbbmenjen egy újabb kiállításra Bécsbe vagy Milánóba.

Szerencsére az évek folyamán nagyon jó eredményeket produkáltunk mind visszajelzések, mind nézőszámok terén, így most már a partnereink is szívesen hoznak saját szervezésű programokat a Konyhakiállításra.

Volt olyan partnerük, akit először nem érdeklődött, aztán később már magától jelentkezett, hogy mégis szeretne kiállítani a rendezvényen?

Mint minden piacon, itt is vannak újító felfogású cégek, akik fogékonyak az újdonságokra, közülük többen az első évtől kezdve töretlenül itt vannak velünk. És természetesen voltak olyan cégek, akik azt mondták, hogy nem kockáztatnak, megvárják, hová fut ki a kezdeményezés, milyen eredményeket érünk el, és amikor látták, hogy ez egy jó dolog, és sikereket értünk el, ők is csatlakoztak, mi pedig nagyon örülünk ennek.

Időközben lezárult a jelentkezés a Konyhakiállítás és a Cser Kiadó közös nyereményjátékára, melyben összesen öt családi belépőt osztunk ki a kérdéseinkre helyesen válaszolók, és a játékot Facebookon megosztó olvasóink között! A családi belépők két felnőtt, és három diákigazolvánnyal rendelkező diák, vagy kiskorú egyszeri belépésére jogosítanak fel.

Íme nyerteseink névsora:

Szilasi Krisztina
Kóczián Józsefné
Gurji Tibor
Benyovszki Mónika
Tokaji Tímea

Mindenkinek köszönjük a játékot! Aki most nem nyert, az se csüggedjen, hiszen hamarosan hasonló játékkal várunk titeket, ahol a Gardenexpora nyerhettek családi belépőket!

A Cser Kiadó könyveit a 10a pavilonban keressétek a hétvégén, a Konyhakiállítással kapcsolatos információkat pedig a következő oldalakon találjátok:

7. Konyhakiállítás

2016. március 4-5-6.

Budapest Sportaréna

Konyhakiállítás web: www.konyhakiallitas.hu  

Konyhakiállítás Facebook: https://www.facebook.com/konyhakiallitas/?fref=ts