Újságpapírból készült szekrényt már mutattam nektek, amely végleges állapotban hasonlított erre, az elkészítés módja azonban lényegesen eltért ettől. Ezt a korábbi papírszekrényt IDE kattintva nézhetitek meg, itt pedig következik a cipősdobozos verzió.

DIY-Small-Cardboard-Chest2.jpg

Első lépések

Tervezhettek kettő, négy, hat vagy ennél is több fiókkal rendelkező szekrényt, ez a ti igényeitektől függ. Ha nincs elegendő azonos méretű dobozotok, kartondobozokból is összeállíthatjátok a fiókokat. Erős, jól kötő ragasztót használjatok, ne sima papírragasztót, hisz ez mégis csak egy kisbútor lesz, viszonylag erősebb igénybevétellel. Száradásig csipesszel rögzíthetitek egymáshoz az egyes részeket.

A fiókok bevonása

Festeni nem érdemes egy papírbútort, egyrészt nagyon költséges (alapozó+színek), másrészt a végeredmény sem lesz garantáltan szép. Szebb, egyedibb megoldás valamilyen textilszövettel, tapétával, vastagabb csomagolópapírral bevonni a felületet. Sok esetben akad is otthon valamilyen maradék (egy-egy fél tekercs tapéta, függönymaradékok stb.), így még túlzott költségekkel sem kell számolni. De nagyobb turkálók lakástextil részlegén is könnyen bukkanhattok kincsekre, szinte fillérekért. Tehát a fiókokat a felsorolt anyagok valamelyikével vonjátok be. A ragasztáshoz az anyagnak megfelelő típusú ragasztót válasszátok (ragasztópisztoly ez esetben nem lesz jó, mert ki fog púposodni a vékony textil/papír alatt). Széleken, éleken különösen figyeljetek, hogy szép legyen a ragasztás, de közben kellően erős is.

A szekrény

A szekrény méretét a fiókok alapján i tudjátok számolni, ezután már csak össze kell állítani kartondobozokból. Ha már stabil a szekrény, ezt is vonjátok be a fiókhoz használt anyaggal (persze nem muszáj pont olyannak), és kész is.

DIY-Small-Cardboard-Chest.jpg

Forrás: usefulDIY

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következő ötletről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!