Közel egy éve írtam egy ehhez hasonló, ládás posztotamely bizony nagy sikernek örvendett. Azóta is gyűjtöm a hasonló ötleteket e témában, mára össze is gyűlt egy nagy csokornyi, így hát meg is osztom veletek!

lakberendezés láda zöldséges láda újrahasznosítás

Ha sikerül néhány masszív darabra szert tennünk, érdemes kicsinosítani, feltuningolni, vagy akár átalakítani igényeink szerint, hogy aztán  otthonunk egyedi darabjaként kezdhessenek új életet. 

Persze ilyen ládák esetében rögtön felmerül a kérdés: jó-jó, de honnan szerezzem be? Legyetek kreatívak, járjatok nyitott szemmel. Nálunk van olyan zöldséges üzlet, ahol alkalmanként egyszerűen kiteszik a bolt elé a fölösleges darabokat, aztán viszi aki gyorsabb. Jó, persze nem a legjobb darabok ezek, van sérült is közte, de mondjuk én nem is krumplival akarom megpakolni, tehát lakberes célra még simán jók. A hétvégi piac szintén jó terep, főleg a végén, amikor már pakolásznak az árusok. Lomtalanításkor is találtam már több darabot, szóval nem reménytelen egyszerűen az utcán rábukkanni pár használható darabra. Érdemes emellett ilyesmikkel is foglalkozó fórumokat, csoportokat olvasgatni, az infók itt is áramlanak. 

Ha pedig már van ládátok, jöhet a csinosítás. Festhető, dekupázsolható, transzferálható, pácolható, visszacsiszolható, tehát sokféle stílusban tuningolható.

lakberendezés láda zöldséges láda újrahasznosításlakberendezés láda zöldséges láda újrahasznosítás

Forrás: creative mamy

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is!