Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tavaszi fuvallat virágcsokor selyempapírból

Ahogy megpillantottam ezt a virágkompozíciót, szinte éreztem az arcomon a lágy tavaszi szellőt. Könnyed, finom és elegáns, nézzük is meg, hogyan készül!papírvirág papírvirág készítés tavasz

1
Tovább

Tavaszi asztaldíszek

Tavaszvárásom következő fejezete az asztali dekorációk felé vezérelt. Az asztalra minden évszakban, illetve különféle jeles napokon is készítek az adott alkalomhoz illő dekorációt, így az étkezőbe lépve máris sokkal jobb kedvem lesz. Persze az is sokat számít, hogy szépen dekorált asztalnál étkezünk, s végezzük az egyéb napi tevékenységeinket, így mindig felemelő érzés lecsüccsenni egy kis időre.

tavasz tavaszi dekorációk

0
Tovább

Tavaszcsalogató ajtódíszek

Bizonyára észrevettétek, hogy itt a blogon megszaporodtak a tavaszi témájú posztok, de gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy már nagyon-nagyon várom a tavaszt. Itt-ott már kandikálnak a bájos hóvirágok, a idő egyre barátságosabb és a madarak szüntelen csivitelése is egyre közelebb hozza a tél búcsúját. Ez pedig annyira meghozta a kedvemet a tavaszi barkácsoláshoz, hogy nem győzök inspirálódni az ötletek között. Ma az ajtódíszeket vesszük górcső alá!

ajtódísz tavasz tavaszi ajtódísz tavaszi dekoráció

0
Tovább

Virágzó tojáshéjak

A cím első hallásra talán picit furcsán hangzik, de pontosan erről van szó! A legutóbbi, tavaszváró blogbejegyzésem nem csak az én szívembe varázsolt igazi kikeketi hangulatot, hiszen nektek is tetszett, s én azóta is hasonlóan varázslatos képekben gyönyörködöm. A téma tehát most is a tavaszvárás, méghozzá igazán különleges köntösben.

tavaszi dekoráció

0
Tovább

Tavaszváró dekorációs ötletek

Habár a hőmérő higanyszála még nem tavaszi magaslatokban tetőzik, azért a napkorong már magasabban jár és később is nyugszik, a levegőben érződik már a kikelet közeledte és bizony a madarak beszédes csicsergése is reménykeltő.

tavasz tavaszi dekoráció

1
Tovább

Emeletes virágtartók gyűjteménye

Pompás, szikrázó májusbúcsúztató időnk van, csalogat a természet, a balzsamos koranyári napsugarak, a csicsergő madarak. Bár picike kertem van, de imádok kertészedni, virágokkal borítani a környezetemet. A kreatív, szokatlan, merész ötleteket pedig egyenesen imádom, jöjjenek hát a formabontó, kreatív virágtartók!

kert nyár tavasz ültetés kertészkedés

0
Tovább

Pompás virággömb papírból

A papírvirágok készítéséről számtalan ötletet mutattam már nektek, mára pedig egy igazi különlegességet találtam! Nem csupán szimpla virág, hanem egy egész csokornyi, méghozzá meseszép, látványában szemet gyönyörködtető kompozíció.

papír tavasz papírvirág

2
Tovább

Tavaszi zsongás: papírdíszek gyereknek

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A tavaszt ünnepelvén a mai alkalommal az évszakhoz kapcsolódó papírdíszeket mutatunk nektek!

pritt tavasz papírdísz hajtogatás vágás ragasztás

0
Tovább

Inspirációk fűszerkertekhez

Fűszerkertet már egészen picike helyen is kialakíthatunk, legyen szó a balkonról, a konyhaablakról, vagy egy kis szegletről az udvaron. A munkánk gyümölcsét pedig egész nyáron élvezhetjük a frissen szüretelt fűszernövényeink formájában. Ha pedig nagyon beindul az üzem, télire is eltehetjük a kincset érő friss termést, akár szárítva, akár fagyasztva.

raklap fűszerkert kert tavasz ültetés

0
Tovább

Ötletek, trükkök kerti tároláshoz

A szabadidőmben magam is nagyon szeretek kertészkedni, ez pedig időről-időre visszaköszön itt a blog felületén. Sokféle kertes ötletet mutattam már kreatív szemléletű megközelítésből, ma a tárolást, pakolást, rendszerezést vesszük górcső alá.

Kicsi sufnit, tárolót akár régi szekrényből is kialakíthatunk!

kert tavasz kertészkedés raklap tárolás

0
Tovább

Tavaszi és húsvéti dekorációk

A mai bejegyzésben összeállítottam nektek egy inspirációs galériát hangulatos húsvéti és tavaszi dekorációkból, asztaldíszekből, terítékekből, vidám kis apróságokból.

tavasz húsvét asztaldísz dekoráció

0
Tovább

Húsvéti mintaívek 2016

Eljött az ideje a szokásos mintaív-gyűjteményes posztnak, célkeresztben pedig az egyre aktuálisabb tavaszvárás és a húsvéti ünnepkör.

húsvét tavasz mintaív sablon

0
Tovább

Tavaszvárás: készítsünk gólyát!

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A tavasz kezdetének egyik biztos jele, amikor megérkeznek a gólyák, már mi is izgatottan kukukcsálunk reggelente a gólyafészek irányába. Amíg pedig ideérnek a kelepelők, készíthetünk néhány kedves figurát!

pritt tavasz gólya

0
Tovább

Húsvéti ajtódíszek 2016

Ha időben el szeretnénk készülni a húsvéti dekorációval, lassan ideje elkezdenia a felkészülést. A múlt héten mutattam nektek sokféle tavaszi ajtódíszt, ma pedig kifejezetten a húsvéti témára fogunk fókuszálni!

húsvét koszorú ajtódísz tavasz

0
Tovább

Tavaszcsalogató krókuszok krepp-papírból

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A közelgő tavasz jegyében a mai alkalommal igazi évszakcsalogató szépeségeket készítünk.pritt tavasz papírvirág papírkrókusz

0
Tovább

Tavaszváró ajtódíszek 2016

Lassan véget ér a február, és megállíthatatlanul közeledik a tavasz. A régóta várt, szívet és lelket egyaránt melengető, madárcsicsergős, rügyfakasztó évszak. Ebben a várakozással teli időszakban bizony nagyon jól esik tavaszi hangulatot hangulatot teremteni az otthonunkban is. Ma az ajtódíszekből hoztam egy csodaszép inspirációs galériát.

tavasz ajtódísz koszorú tavaszi ajtódísz koszorúkészítés

0
Tovább

Húsvéti kép gombokból

A mai bejegyzés egy pofonegyszerű ötleten alapul, gyorsan elkészíthető és piszok látványos. Mindenféle színes gombokat kombinálhattok a különleges összhatás érdekében.

húsvét tavasz képkeret gomb dekoráció

0
Tovább

Tavaszi kosárkák

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A mai alkalommal belevetjük magunkat a tavaszi dekorálás örömeibe!

Cardboard basket

0
Tovább

Inspiráló ötletek kertszépítéshez

A mai bejegyzésben olyan kertszépítő ötleteket gyűjtöttem csokorba, amelyek látványa vagy épp csak egy kis részlete megragadott, elindított bennem valamit. Virágpompa, kedves kis részletek, tökéletre komponált terek, vagy pont a kusza, buja bájos szegletek, elég sokféle látvány kedves a szívemnek,inspirálódjatok velem ma is.

0
Tovább

Tavaszi virágfüzér

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A mai alkalommal egy igazi, üde tavaszi ötletet hoztunk, amelyet otthon családi körben, vagy iskolai, óvodai foglalkozás, szakkör kereteében is elkészíthetünk a gyermekekkel!

DIY Flower Garland

0
Tovább

Pillangós függődíszek tavaszi hangulatban

Az időjósok szerint már nem várat magára sokáig az igazi tavasz, de már most is pompáznak a kerti virágok, pattannak a rügyek a fákon, csicseregnek a madarak, tehát kétségtelenül itt kopogtat a tavasz. Az otthonunkba pihekönnyű tavaszi fuvallatként repdeső pillangókkal csempészhetjük be e simogató évszak varázsos hangulatát.

0
Tovább

Kreatív ötletek kertészkedőknek újrahasznosítással

Beköszöntött a tavasz, a kertekben előbújtak a jácintok, nárciszok, és a tavasz többi hírnöke is képviseli magát. Az újjáéledő természet ölelésében, madárcsicsergéssel kísérve ideje nekiállni a kerti teendőknek. Erre a szeles hétvégére csupa olyan ötletet gyűjtöttem nektek, amely az újrahasznosítás jegyében született.

40+ Creative DIY Garden Containers and Planters from Recycled Materials

0
Tovább

Húsvéti figurák műanyag kanalakból

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. Ma is a húsvéti készülődés jegyében hoztunk ötleteket.

0
Tovább

Kötött és horgolt tavaszi díszek

Egészen biztos vagyok benne, hogy itt a tavasz, amikor kinyílnak a krókuszok, a hóvirágok, a picike ibolyák, az illatos jácintok, a tulipánok.

De ha nincs kertünk, akkor se keseredjünk el! Menjünk el valakihez, akinek van. Vagy vegyünk virágot a virágüzletben, piacon. Esetleg kapjuk elő a kötő- és horgolótűinket, és készítsük el a saját tavaszunkat.

0
Tovább

Lélegzetelállító húsvéti tojás quilling technikával

Most találtam rá erre a lélegzetelállító húsvéti tojásra. Quilling technikával készült, aprólékos, finom, türelmet igénylő alkotás, tehát nem egy pár perc alatt összedobható dekoráció, de aki rászánja az időt, nem fogja bánni.

0
Tovább
«
12

Bemutatkozás

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."

(Kurt Cobain)

Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter
kreablogger@gmail.com

HIRDETÉS

Hirdetés


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Elismerések

Ajánló

Feedek