Hivatalosan holnap jön a Mikulás, de legtöbbünknél már ma este telepakolja a kiscipőket. Mutatok egy hipergyorsan elkészíthető gyöngymikulás mintát, ebből estig akár egy teljes karácsonyfadísz-kollekciót is össze lehet dobni. Hab a tortán, hogy gyerekek is könnyen boldogulnak vele, remek közös program, és garantált siker!

 

Most pont egy ilyen villámgyors mintára volt szükségünk, mert késésben voltunk. Keresztlányommal, minden évben Gyártunk gyöngymikulást, általában időben elkezdjük, és ennél bonyolultabbat választunk. Idén kicsit elkéstünk, így maradt az expressz-verzió, de a közös munka során azért meglódult a fantáziánk. A terv az volt, hogy a barátnőinek szánt kis csomagokra gyöngyözzünk valami díszt, ami kicsi, és gyorsan elkészül. Ez a Miki pont megfelelt, úgyhogy neki is láttunk. Összesen öt darab kellett, és a legjobb, hogy a másodiktól már ment egyedül is boldogult a keresztlány, így ebéd is kerülhetett az asztalra. Végül megegyeztünk, hogy készítünk még jópárat, mert a karácsonyfán is jól fog mutatni, de ha mégsem, akkor az ajándékcsomagolásnál használjuk fel őket. 

Anyagok: 2 mm-es kásagyöngy (piros, fehér, grafitszürke és sárga) és rézdrót (estleg damil).

A Mikulás szembefűzéssel készül, és mivel térbeli figura, a sorokat előre és hátra kell rendezni a fűzéskor, hogy hengerszerű alakot öltsön. Az ábrán vízszintes sorokkal választottam el a Mikulás sorpárjait, a páratlan sorokat mindig előre, a párosakat mindig hátra hajtsuk. A végén ráhuzhatjuk egy ceruza végére, hogy elnyerje végleges alakját. A kezeket külön szálra fűzzük és utólag erősítsük hozzá az ábrán jelölt sorhoz. A végén a maradék drótot sodorjuk össze és rejtsük a figura belsejébe.

(az ábra kivitelezéséért elnézést, az is expressz módban készült, de a lényeg azt hiszem, rajta van)