Máris elérkeztünk az utolsó insipráló blogbejegyzéshez, amelyet a Madarak és Fák Napja alkalmából szervezett pályázatunkhoz készítettem.

 

A vidám zászlóforma mindig jó választás egy füzérhez. Használhattok hozzá régi, színes újságokat, vagy mintás papírokat is. A zászlók végét vágjátok cakkosra, a zsinórra pedig tetejüknél fogva ragasszátok fel őket szép sorban.

A második képen látható krepp-papír füzérhez hasonlót már mutattam, igazán hangulatos, vidám látványt nyújt szivárványos színeivel. Ennek elkészítéséhez szükség van egy pici segítségre, mert hosszú csíkokat a középvonal mentén végig kell varrni varrógéppel.

Forrás: blowout party

A bojtos füzér nagyon mutatós, és az elkészítése sem bonyolult. Vágjatok ki sok-sok keskeny papírcsíkot (minél színesebb, annál szebb lesz). Egy adagnyit fogjatok össze, majd hajtástok félbe. A tetején maradjon egy kis hurok (hogy fel lehessen fűzni), majd a hurok alatt szorosan kezdjétek el körbetekerni a bojtot színben hozzáillő szalaggal (használhattok papírcsíkot is, de ezzel óvatosan kell bánni, nehogy elszakadjon, és ezt oda is kell ragasztani). Néhány centi után kössétek meg a szalagot, és kész is.

Forrás: blowout party

Ennek a virágos füzérnek egy hosszú, zöld színű papírcsík az alapja. Erre ragasszátok fel az előzőleg kivágott virágfejeket (persze nem muszáj mindegyiknek fehér színűnek lenni, választhattok színes papírokat is). A virágfejek elkészítéséhez használhattok papírlyukasztót is.

Forrás: blowout party

 

 

Hogyha szeretet a kihúzható füzéreket, akkor ezt a cikcakkos változatot neked találták ki. Egy hosszú papírcsíkot először az egyik oldalán vágj be azonos távolságonként, majd végezd el a műveletet a mások oldal mentén is (kövesd a képeket). Ezután már csak szét kell húzni a füzért és kész a cikcakkminta.

Ötlet: Többet is ragaszthatsz egymáshoz és készítheted szivárványszínűre is.

Forrás: oh happy day

 

Gyors és egyszerű megoldás ez a megtekerős füzér. Vékony, hosszú krepp-papírból vágott csíkokat használjatok hozzá, és azonos távolságonként tekerjétek meg (óvatosan, nehogy elszakadjon). 

Forrás: oh happy day

Pályázatunk mindent részletéről és a rekordkísérletünkről ide kattintva olvashattok!

További ötleteket pedig ezen, ezen és ezen az oldalon találtok!

Egyéb információk: prittworld.hu

Hogyha még több papírfüzéres ötletre vagytok kíváncsiak, nézzétek meg és kövessétek a Színes Ötletek Blog Madarak és Fák Napja 2012. Pinterest tábláját