Tegnap már olvashattátok az év végi összegzésem első fejezetét, amelybe összegyűjtöttem a tavalyi év első felének legjobb pillanatait. Most következzen a második félév válogatása, fogadjátok szeretettel!

best of bestof válogatás

 

Július

Ahogy a mozivászonra, úgy a blog felületére is megérkeztek a Minyonok, csupa szuper ötlettel!best of bestof válogatás

Aztán makraméztunk, és mennyire imádtuk ezeket a kis baglyokat, ugye?

best of bestof válogatás

És nem csak mi úszkáltunk, hanem a hangulatos fényű úszógyertyák is!

best of bestof válogatás

A kertben sem tétlenkedtünk, régi talicskákból varázsoltunk mesés virágoskerteket!

best of bestof válogatás

Augusztus

Zakatolt a virágtartó kisvonat:

best of bestof válogatás

Papírból fontunk ismét, méghozzá fürdőszobai tárolókosárkát.

best of bestof válogatás

És készült szőnyeg is, méghozzá újrahasznosított pólófonalból.

best of bestof válogatás

Hónap vége felé pedig rágyúrtunk az iskolakezdésre, készült egy gyűjtemény nektek letölthető füzetcímkékből.

best of bestof válogatás

Szeptember

A tütüszoknyás díszpárnáknak nem tudtatok ti sem ellenállni.

best of bestof válogatás

És következtek az évszakhoz igazodó dekorációk, a színpompás ajtódíszek.

best of bestof válogatás

Ez a pofonegyszerű befőttesüveges dekoráció ugye milyen káprázatos?

best of bestof válogatás

A koszorúkból sosem elég, gyűjtöttem hát még egy adaggal!

best of bestof válogatás

A sok koszorú mellett elfért egy csokornyi egyéb őszi lakásdísz is!

best of bestof válogatás

Október

Az ősz a kedvenc évszakom, ezen belül pedig októbert szeretem leginkább, a színpompás természetettel egyszerűen nem tudok betelni.  A halloweent is nagyon szeretem, hiszen nagyon sok lehetőséget nyújt a kreatív véna kibontakoztatására. Amióra gyermekem van, farigcsálunk, alkotunk nem szűnő lelkesedéssel. S bár évről évre kapok emiatt kritikát is, a bekésség kedvéért leírom ide is a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Az egész halloween ünnepkör elég megosztó téma hazánkban, s én már többször állás is foglaltam e kérdésben. Eszerint, attól hogy kreatív megközelítésben vidáman, örömteli módon alkotunk, tököt faragunk, dekorálunk, sütögetünk, ünneplünk most éppen halloween alkalmával, még maximálisan tiszteletben tarthatjuk a saját hagyományainkat, a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Nem tartom "Amerika-majmolásnak", eretnekségnek, más nemzetek (pl. kelta) kultúrájának és hagyományainak megismerését, és megismertetését a gyermekeinkkel, hiszen ezáltal is tágul a világról alkotott képünk. Évről évre örömmel és lelkesen gyűjtögetem és osztom meg veletek  a halloween-es ötleteket, vidám tökölődést kívánva nektek. 

A tökös témát most a festés és a faragás megközelítésében bontottam szét. Először  festettünk.

best of bestof válogatás

Aztán persze faragtunk is!

best of bestof válogatás

Gyűjtöttem hozzá rengeteg sablont is!

best of bestof válogatás

Még egy bőséges és mókás receptgyűjteményre is futotta.

best of bestof válogatás

Azért a halloween témán kívül is voltak jó pillanatok. Ezt a faleveles koszorút itthonra is elkészítettem a kislányommal.

best of bestof válogatás

A borongós időben pedig ezzel a lótuszvirágos mécsestartóval ragyogtunk.

best of bestof válogatás

És persze nem maradhatott el a másik kedvencem, az őszi kincskeresés és alkotás sem!

best of bestof válogatás

November

Novemberben elkezdtük a karácsonyi készülődést, hiszen a kreatív alkotómunkához bizony idő kell.

Mutattam ötleteket borospoharas dekorációkhoz.

best of bestof válogatás

Aztán befőttesüvegekből is.

best of bestof válogatás

A parafa dugók sem maradhattak ki.best of bestof válogatás

A legnagyobb sikere (több mint 25000 megosztás!!!) az adventi koszorús gyűjteményemnek volt.

 best of bestof válogatás

Díszítettünk tobozokkal is.

best of bestof válogatás

Az egyszerű ötletek mindig telitalálatnak bizonyulnak.

best of bestof válogatás

Kavicsot is festegettünk, természetesen ünnepi köntösbe bújtatva.

best of bestof válogatás

A klasszikus papírdíszeknek pedig továbbra is nagy sikere van!

best of bestof válogatás

Talán az egyetlen poszt a hónapban, amely nem a karácsonyról szólt, az a lépcsőm festése volt. Hosszadalmas tervezés, ám annál örömtelibb kivitelezés, nézzétek csak!

best of bestof válogatás

best of bestof válogatás

Még varrogatásra is maradt idő, így készült a palást karácsonyfatalphoz.

best of bestof válogatás

December

Maradt még némi puskaporom decemberre is, mutatom is, mire volt elég.

Hoztam sok-sok ablakdíszt.

best of bestof válogatás

Tobozból apró karácsonyfákat is lehet bizony készíteni.

best of bestof válogatás

Elővettem a jól bevált házi porcelángyurmás receptemet, és újragondoltam kicsit. Hófehér dombormintás díszeket készítettem belőle.

best of bestof válogatás

Az éves, szokásos mintaív-gyűjtemény sem maradhatott ki a sorból.

best of bestof válogatás

Külön posztot szenteltem a hópehelymintáknak.

best of bestof válogatás

Illatozó lakásdíszekkel és foglalkoztunk.

best of bestof válogatás

És amire nagyon-nagyon büszke vagyok, az az, hogy év végén elindult a videócsatornám is. 

Négy videót már le is forgattunk, nézzétek csak, ha lemeradtatok volna:

A film pedig idén is forog tovább, jelenleg is gőzerővel készülnek az új videók!

best of bestof válogatás

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess a Pinteresten!

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is!