Bizsereg már bennetek is a tavasz? Itt minden tiszta madárcsicsergés, elolvadt a hó, ragyogóan sütött a nap, még a szél sem vette el a kedvem. Egész délután mászkáltunk a parton, csodás volt végre napsütésben ácsorogni, és igaz, hogy nyakig sárosak lettünk, de komolyan mondom, még ennek is örültem.

Koszorúkat, ajtódíszeket pedig a tavasz beköszöntével is szoktam csinálni, annyira más érzés úgy hazaérkezni, hogy ott függ az ajtón valami kedves, színes, vidám holmi, ez még egy igazán fárasztó nap végén is mosolyt csal az arcomra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon tavaszi, nagyon színes. Nekem most pont ilyenre lenne szükségem. Néhány textil- vagy filcvirág egy semleges színű alapra, egyszerűen csodálatos.

Forrás: Kiki creates

A barkakoszorú nagyon adja magát tavasszal. Egy szalmakoszorúra dróttal nem túl nehéz ráerősíteni, bár el fog tartani egy darabig, ha ilyen sűrűt szeretnétek ti is, mint a képen látható. 

A tojásdíszek már a húsvéti készülődésre utalnak, de ötleteket már el lehet kezdeni gyűjtögetni. Papírmasé vagy hungarocelltojásokat egyszerűen akrilfestékkel fessétek be, és felírat is kerülhet rá.

Persze a tojások helyett mást is használhattok, papírvirágokat, masnikat, bármilyen szép színes dolgot.

Forrás: Junk Mamma's

 

 

 Ez annyira bájos. Egy picike vesszőkoszorú, néhány roppant sárga gomb és textildarabka, és kész a koszorú. Én a műmadárkát biztos, hogy nem tenném rá, sem zseníliapipit, de ettől még az alapötlet nagyon megfogott.

Forrás: Paper girl's 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Romantikus dizájnnal is sem lehetetlen valami tavaszit összedobni, ez a cérnatekerős, csipkés koszorú kifejezetten elegáns. 

Forrás: Kelly Hicks

 

Az aranyeső a tavasz egyik nagy jelképe, ráadásul nagy szeretem, így nem maradhatott ki a válogatásomból. Én biztosan nem élő vesszőből készíteném (ha már lenyesném, akkor inkább vízben álljon), de művirágból is hangulatos lehet. A készítője egy karácsonyi koszorút alakított át tavaszira (nagyon dicséretes!), egyszóval klassz! 

Forrás: SAS

Egy kedves Facebookos olvasómtól kaptam még farsang táján egy remek ötletet: ő nem csak kívülre akaszt alkalmanként koszorút vagy díszt az ajtóra, hanem egy másikat is, belülre. Mondván, ne csak a szomszédok gyönyörködjenek benne! És milyen igaz, nem? Tehát bátran duplázzatok, ha belefér az időtökbe, szerintem, megéri a befektetett energiát! 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le!