Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csináld magad ékszertartó PET-palackból

Sokféle ötletet mutattam már csináld magad ékszertartók készítéséhez, de PET-palackból készíthető még nem volt. Apróbb müttyök (gyűrűk, kitűzők, vékony láncok) pompásan elférnek majd rajta. És még újrahasznosítás is, juhéééé!

IMG_0665.jpg

0
Tovább

Fókuszban a gyöngyfűzés

A Facebookon már a napokban megosztottam az olvasókkal az én kis titkomat, most pedig itt a blogon is részletesen elmesélem, hogy miről van szó. Hosszú hónapok erőfeszítésének és gyöngyfűzéssel átvirrasztott éjszakáinak a végére tettünk nemrég pontot. A napokban megvalósult Martos Csillával (a társszerzőmmel) közös álmunk, ugyanis megjelent a Csodálatos gyöngyékszerek című könyvünk. Szóval most végtelenül boldogok vagyunk.

A könyvünkről részletesebb paramétereket a képre kattintva olvashattok:

gyongyekszerek banner.jpg

És tettem egy másik ígéretet is a Facebookon, így most bepillantást nyerhettek egy kicsit a könyvbe. Először is megmutatok néhány fotót a könyvben szereplő kedvenc ékszereimről.

DSCF4291.jpgVénusz világa

282726_1447975856250_4894512_n.jpgTündöklő harmatcsepp

És itt az utolsó ékszer, a Datolyavirág, amelynek az elkészítését is megosztom veletek. Ez egy különleges, térbeli alakzat, amely elsőre talán őrületesen bonyolultnak tűnhet, a valóságban azonban több, háromszöges peyote fűzéssel készült kis háromszögből áll, és egyáltalán nem nehéz elkészíteni. Remélem, élvezni fogjátok az elkészítést, vágjatok bátran bele. Adhatjátok ajándékba is, de a magatok örömére is megfűzhetitek. A teljes leírás megtekintéséhez kattintsatok a képre! 

DSCF4296 2 másolata.jpg

0
Tovább

Zoknis hóemberkék

Közkívánatra megérkeztek a blogra a Facebookról megismert übercuki hóemberkék! Tényleg annyira ellenállhatatlan kis jószágok, nem csodálom, hogy annyira tetszett mindenkinek, ráadásul még újrahasznosítás is javából, fél pár zokni meg mindenkinél akad otthon!

Nem is húzom az időt, lássuk, hogyan készülnek!

DSC_8782_1 (1).jpg

0
Tovább

Villámgyors csomózott karkötő

Találtam egy szupergyorsan elkészíthető csomózott karkötőt, elkészíthetitek cipőfűzőből vagy bármilyen vastagabb zsinórból (akár régi kabátból kiszuperált húzózsinórral is), illetve ékszerzsinórral is. 

5b6444e58f2d411cbaba6566fbacbb3a0004.jpg

Forrás a képre kattintva!

Ha érdekelnek a csomózásos technikák, ezeket a blogbejegyzéseket mindenképp olvasd el:

Makramé az alapoktól

Kelta karkötő

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

0
Tovább

Így készül a papírgyöngy

Talán ti is találkoztatok már papírból készült gyöngyökkel, bár első pillantásra én meg sem mondanám, hogy abból készültek. Lenyűgöz ez a fajta találékonyság, hiszen egy rendkívül egyszerű technikával roppant egyedi gyöngyszemeket, majd ezekből ékszereket készíthetünk, közben pedig az újságpapírjainkat is remekül újrahasznosíthatjuk.

FAS9BO7FXP6OF18.LARGE.jpg

3233.jpg

0
Tovább

Egy régi kedves ismerős: újra hódít a makramétechnika

Mostanában többször is téma volt a blog Facebook oldalán a makramé technika, és többen is kértetek útmutatót a technika elsajátításához. Manapság már nem csak nagyanyáink porosodó virágtartóira kell gondolnunk, ha makraméról beszélünk, hiszen reneszánszát éli a csomózás, ékszerek terén különösen tetszetős darabokat vadászhatunk a neten. Én lőttem is néhány gyönyörű példányt, de persze útmutatókat is kerestem, hogy el is tudjuk készíteni.

186547609534536156_yco9T4Xj_c.jpg

0
Tovább

Gyöngyös karkötő őszre

Nagyon sok helyen találkozom ezzel az ékszerkészítési technikával mostanában, titka az egyszerűségében és a gyors elkészíthetőségében rejlik. Az ősz pompázatos színeiben fantasztikusan mutat, és nagyon könnyű rákattanni erre a technikára, szóval nehéz lesz egynél megállni.

75646468712384878_DyhYnE2d_f.jpg

0
Tovább

Kötött karkötők őszre

A cím persze egy kicsit csalóka, mert kötni tulajdonképpen most nem fogunk, alapanyagnak megteszi egy megunt pulcsi is. De, hogy hogyan lesz ebből karkötő? Olvassatok tovább!

sweater bangle.jpg

0
Tovább

Nyaklánc pisztáciahéjból

Vibráló pink árnyalatok helyett stílusosan őszre hangolva is elkészíthető pár egyszerű lépésben ez a különleges nyaklánc. És igen, jól olvastátok, pisztáciahéjra lesz hozzá szükség.

DIY-Tutorial-Project-How-To-Make-Ombre-Necklace-Pistachio-Shells-Paint.jpg

0
Tovább

Karkötő és medál japágyöngyből

Régóta tervezem, hogy megmutatom nektek ezt a mintát, amit már pár évvel ezelőtt készítettem, de a leírás elkészítését mindig halogattam. Ennél a darabnál vettem a kezembe először a Miyuki cég delica gyöngyeit, és azóta le sem tettem. Nem győzöm dicsérni, és nem véletlenül.

minta4.jpg

0
Tovább

Fonott karkötő kelta motívummal

Egy látványos, ugyanakkor egyszerű csomózási technikával készült karkötőt hoztam a hétvégére, aki még nem csomózott eddig, ettől megjöhet a kedve. Maga a minta kelta hangulatú, szép íves, tekergős. Erőteljes nyári színekből, de akár tengerész-stílusban natúr madzagból is jól fog kinézni.

v11098(1).jpg

0
Tovább

Csináld magad: Csipkeszegélyes tál

A levegőn száradó modellezőanyag számtalan jópofa dologra használható, apró figurák készítésétől a nagyobb tárgyakig. A mai dísztálka az utóbbi kategóriába tartozik, de amilyen látványos, olyan egyszerű az elkészítése.

1.jpg

0
Tovább

Ékszerezd fel magad: jádezöld medál

Ez a nyaklánc nem igazán bonyolult darab, mégsem tudom megunni. Kicsit olyan, mint a jegygyűrűm, szinte mindig rajtam van. De egy másik ok miatt is különleges a számomra, ugyanis ez került a Gyöngyfűzés alapjai című kis könyvecském címlapjára, és viselésekor mindig eszembe jut az a leírhatatlan öröm, amit akkor éreztem, amikor átvehettem a tiszteletpéldányokat. Most megmutatom Nektek, hogyan készült.

0
Tovább

Báli szezon: romantikus ihletésű nyaklánc

Ezennel ünnepélyesen megnyitom a báli szezont a blogon, és nem is én lennék, ha nem ékszeres témával kezdenék. Azonban nem klasszikus gyöngyfűzéses ékszerről van szó -bár gyöngyök kellenek majd hozzá-, annál picit rafináltabb, közben mégis egyszerű. Az eredmény légies, bájos, és finom, valljuk be, kell néha egy kis romantika.

0
Tovább

Türkiz hullámok: DIY nyaklánc szalagból és pár szem gyöngyből

Kétségtelenül beköszöntött az nagybetűs ősz, de nálam a türkiz minden évszakban sláger. Egyszerűen nem tudom megunni. És bár az első gondolatom nekem is egy ősziesebb árnyalatú nyakék volt, de végül meggyőztem magam: nem csak én szeretem a türkizt, talán ti is fogjátok.

0
Tovább

Vedd fel a parfümöd!

Biztos ti is őrizgettek néhány igazán szép formájú, szíveteknek kedves, réges-rég kiürült parfümös üveget a polcon. Sokszor a parfümmintákat is a nagyok miniatűr változatába töltik, én ezektől is nehéz szívvel válok meg. De miért is tenném, amikor ékszert is csinálhatok belőlük?

0
Tovább

Ékszerek pillangógyöngyből

Amikor először kaptam ilyen fura formájú gyöngyöket, nem igazán tudtam velük mit kezdeni. Semmi sem állt össze belőlük, de aztán rájöttem, hogy megint én bonyolítom túl. Hiszen egyszerűen egymás után sorba fűzve olyan csodaszépek, hogy nem kell különleges fűzésfajtákban gondolkodni.

0
Tovább

Heti kedvenc: Cipzárból ékszert!

Az, hogy kedvenc, talán nem is jó szó, mert ténylegesen elvarázsoltak a cipzárékszerek. Húzókából készült fülbevalót már láttam -sőt kaptam is ajándékba-, de más egyébre nem is gondoltam ebben a témában. Én egyébként azért is szeretem annyira gyöngyfűzést, mert egyszerűen lenyűgöznek a bonyolultabb darabok, amikor szinte hihetetlen, hogy az egész apró gyöngyökből emberi kéz által készült, közben pedig óriási kihívás rájönni, hogyan is készültek. És akkor most itt vannak a szemem előtt az utálatos cipzárak, olyan elképesztő ékszerekké lényegülve, hogy tényleg eláll a szavam. Ilyet ámulatba eddig csak gyöngyékszerek láttán kerültem...

0
Tovább

Nyereményjáték: Swarovski gyöngyökből készült nyaklánc keresi gazdáját!

Ahogy már pár napja beharangoztam, egy kis játékra invitálok most mindenkit! Sokat törtem a fejem, mi legyen a díj, és ezért kérdeztelek titeket Facebookon keresztül is, hogy minek örülnétek leginkább. Ott is és a szívemben is a gyöngyékszer győzött, végül pedig a fánkminta mellett döntöttem, hisz a visszajelzéseitek alapján a már korábban bemutatott türkiz színű nektek is nagyon tetszett. Ezt a lila változatot tegnap este készítettem el, úgyhogy még friss, ropogós, ma délelőtt pedig gyorsan le is fotóztam.

Íme:

0
Tovább

Kikalapált kapszulák

Nálunk is elterjedőben van a kapszulás vagy patronos kávé, de amíg külföldön már rutinszerű a kiürült kapszulák visszaváltása, itthon ez még nem megoldott. De akkor mihez kezdjük a csábító színekben pompázó kis fém kelyhekkel? Hasznosítsuk újra, készítsünk belőlük ékszert! Mégis hogyan? -teszitek fel talán a kérdést, most megmutatom lépésről-lépésre.

0
Tovább

Még mindig fánk...

A legutóbbi posztom megírása után akaratlanul is Audrey oldalán kötöttem ki újra és újra. Biztosan ti is vagytok így néha, egyszerűen nem tudtam betelni azzal a csodálatos medállal. Nem sokkal később már a gyöngyeim között válogattam, találok-e színben passzoló darabokat megfelelő mennyiségben.

0
Tovább

Gyöngyfűzés: Tavaszi ékszerszett

Már sokkal korábbra terveztem ezt a mai posztot, de valahogy mindig akadt fontosabb és aktuálisabb téma. Fagyi árnyalatokban pompázó delica gyöngyökből készítettem, hiszen a mai, meglehetősen nyárias napon nektek is jár egy kis felfrissülés!

0
Tovább

Inspiráló oldalak süthető gyurmához

Még mindig nem kattantam le erről a témáról, sőt! Annyi szép oldalt találtam mostanában, hogy gondoltam, összegyűjtöm nektek a legkedvesebbeket.

Iris Mishly

0
Tovább

Pomádé stílusban

Sikerült elkészítenem egy újabb totálisan fölösleges holmit. De annyira tetszik... Csini kis ruha, ilyesmit viselt Sandy Olsson a Grease-ben. Kérdés, mit kezdjek vele? Kommentbe jöhetnek az ötletek!

0
Tovább

Ennivaló ékszerek: Marcipános szedertorta és cukormázas fánk

Mostanában mindenhol gyurmaékszerekbe botlok. Szebbnél szebb oldalakat találok a témában (kapásból szerelmes is lettem a gyurmasütikbe), és vesztemre az egyik kreatív üzletben akciós gyurmákra bukkantam! Ezt sütöttem ki belőle...

0
Tovább

Bemutatkozás

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."

(Kurt Cobain)

Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter
kreablogger@gmail.com

HIRDETÉS

Hirdetés


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Elismerések

Ajánló

Feedek